Több dolgozót elbocsátottak a részben orosz tulajdonú Dunakeszi Járműjavítóból a háború miatt
A háború miatt megszakadoztak az ellátási láncok, így nem érkezik elegendő alkatrész Oroszországból.
A háború miatt megszakadoztak az ellátási láncok, így nem érkezik elegendő alkatrész Oroszországból.
Ha 10 fő helyett 200-at támogatnának, talán érne valamit.
A szervezet költségvetése csak nő mint a kisgömböc, az emberi és uniós jogokat viszont vonakodik betartani.
A mai kormányinfón az árstop és a jogállamisági eljárás mellett kiemelt tétel volt a az inflációkövető nyugdíjemelés.
Várják az oktatói közösségek csatlakozását.
Elmondásuk szerint nagyban hozzájárult az infláció csökkentéséhez az árstop.
Május 31. után nyílhat meg ennek a lehetősége, miután az Alaptörvénybe írják.
Schadl György példáját esettanulmányként mutatták be.
Az Azovsztál művek védői továbbra is tartják magukat, de már nem sokáig bírják.
Az államnak támogatott lakhatási férőhelyeket kell létrehoznia és kártérítést kell fizetnie.