Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fényképes akcióval hívja fel a PDSZ a figyelmet a tanárszakma elöregedésére

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének portálja, a Ne dolgozz ingyen! felhívást tett közzé, hogy míg az új – ugyancsak fideszes, Orbán Viktor vezette – kormány fel nem áll, addig is szó essék az oktatás immár konstans válságáról.

A kampány célja, hogy fotómontázsok segítségével mutassák be, milyen szélsőségesen elöregedett a pedagógustársadalom, ezzel is nyomást gyakorolva a döntéshozókra, hogy tegyék vonzóbbá a pedagóguspályát.

Az akció keretében az egyes óvodák, iskolák pedagógusközösségeit arra kérik a szervezők, hogy négy képet küldjenek magukról, amiken

  1. a 20 és 30,
  2. a 30 és 40
  3. a 40 és 50 év közötti,
  4. valamint az 50 év fölötti korú kollégák láthatók.

A PDSZ felhívja a figyelmet, hogy aki nem akarja arccal vállalni a szereplést, háttal, vagy maszkban is szerepelhet a képen.

Ezekből a fotókból a szakszervezet munkatársai montázsokat fognak készíteni, melyek szemléltetik, hogy az egyes intézményekben és általában a pedagógustársadalomban mennyire alulreprezentáltak a fiatalok. A pedagógustársadalom elöregedése miatt az oktatási rendszer éveken belül fenntarthatatlanná válhat, ugyanis egyszerűen nem lesz, aki tanítson.

Mi a baj a tanárképzéssel?

Már az is sok fiatal kedvét elveheti a tanári pályától, hogy maga a tanárképzés is számos problémától szenved: a témának tavaly ősztől cikksorozatot szenteltünk a Mércén, amiben hallgatókat, oktatókat és tanárokat szólaltattunk meg. A sorozat cikkei ide kattintva elérhetők.

Mint a PDSZ írja,

„Az utánpótlás hiánya már most is kilátástalan helyzetbe hozza az intézményeket, egy-két év múlva azonban már végképp ellehetetlenül a elfogadható szakmai színvonalon működő oktatás. Ha a kormány ma meg is oldaná az oktatás valamennyi problémáját, ezzel újra vonzóvá téve hivatásunkat, akkor is csak legkorábban jövőre jelentkeznek majd fiatalok a tanárképző intézményekbe, további 4-5 év, mire végeznek, és újabb évekbe telik, míg megfelelő gyakorlatot szereznek.”

A pedagógusképzésekre egyre kevesebben jelentkeznek, miközben egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke korábban úgy nyilatkozott, a fiatalok „beárazták” a pedagóguspályát, a mostani bérviszonyok mellett ez a hivatás nem vonzó – és amíg egy pályakezdő tanár alapilletménye nettó 150-160 ezer forint körül mozog, nem is várható javulás.

Ez pedig a brutális munkaterhek és az alacsony megbecsültség mellett nem teszi vonzóbbá a tanári pályát, és sokan vannak azok is, akik friss diplomásként inkább más szakmában kényszerülnek dolgozni, vagy idejekorán elhagyják a pályát a nehézségek miatt.

A pedagógusok ezért is hirdettek sztrájkot tavasszal, miután jó féléves tárgyalássorozatuk az Emberi Erőforrások Minisztériumával nem vezetett eredményre.

Az új kormány megalakulásáig a tanárok felfüggesztették a sztrájkot. A PDSZ ugyanakkor azt javasolja, hogy a pedagógusok addig is vegyenek részt a mostanihoz hasonló akciókban, valamint lépjenek be a szakszervezetbe.

Az viszont sajnos nem látszik, hogy a kormány komolyabban venné a tanárokat. Noha maga is kampányolt azzal, hogy a pedagógusbérek rendezésének feltétele hogy a kormány folytassa munkáját, az Állami Számvevőszék a pedagógusok megtakarításaival és pénzügyi kultúrájuk firtatásával borzolta a kedélyeket.

Címlapkép: Juhász Vanessza / Mérce