Három hónapra megmenekült a Dunaferr
A Liberty Steel nevű brit acélipari óriás megbízási szerződést kötött a felszámolás alatt álló cég vagyonfelügyelőjével.
A Liberty Steel nevű brit acélipari óriás megbízási szerződést kötött a felszámolás alatt álló cég vagyonfelügyelőjével.
A közoktatásban és a szakképzésben is országos figyelmeztető sztrájkot szerveznek.
Arra kérik az aktivistákat, szakszervezeti tagokat és valamennyi szakma képviselőjét, hogy január 31-én szolidarítsanak a tanárokkal.
A civilek panasszal fordultak az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, Kozma Ákos azonban mindent rendben talált.
Egy kiemelt beruházás miatt lakoltatták volna ki otthonukból a 4 alperest.
Végzős osztályonként több mint százezer forintba került egy külsős cég által készített próbaérettségi a Madách Imre Gimnáziumban.
Az Erasmus felfüggesztése beleilleszkedik abba az évtizedes trendbe, ami Magyarország lassú, de folyamatos kulturális, politikai és társadalmi izolációját kíséri.
A sajtónak rendkívül nagy felelőssége van abban, hogy a társadalom hogyan ítéli meg a problémát.
Összegyűjtöttünk pár témát, amellyel a köztársasági elnök 2023-ban foglalkozhatna.
Kezdhetné mondjuk azzal, hogy végre szembefordul a nőket bántalmazó rendszerrel.