Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Más szakmában dolgozókkal együtt zárnák le a sztrájkhetet a tanárok

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szolidaritási akcióra hívja a szakszervezeteket, a civileket és az aktivistákat január 31-én, a pedagógusok gördülő sztrájkjának utolsó napján.

A dátum azért is fontos, mivel egy éves évfordulója annak a figyelmeztető sztrájknak, melyet a pedagógus szakszervezetek azért hirdettek, mert 3 hónap után sem ért el a közös sztrájkbizottság semmi eredményt a köznevelési államtitkársággal folytatott tárgyalások során.

 ,,Ezt a figyelmeztető sztrájkot tárgyaló partnereink mindenáron meg akarták akadályozni, majd miután a sztrájk megvalósult, bírósághoz fordultak a sztrájk jogellenességének kimondása érdekében.”

-olvasható a PDSZ közleményében. A Kúria végül kimondta a sztrájk jogszerűségét, ám ezután a kormány rendeleti úton próbálta elleheteleníteni a pedagógusok munkabeszüntetését. ,,Ami az oktatással kapcsolatos követelések, események körül történik bármelyik szakmát, munkavállalót bármikor elérhet”– tették hozzá. Éppen ezért most arra kérik az aktivistákat, szakszervezeti tagokat és valamennyi szakma képviselőjét, hogy január 31-én szervezzenek ők is tiltakozási akciót, amivel szolidarítanak a tanárok küzdelmével, legyen az élőlánc, dudálás, felvonulás vagy sztrájk .

Gyakran és jogosan kritizált probléma, hogy a magyar társadalom egyes rétegei nehezen szolidarítanak egymással, így a különböző elnyomott csoportok küzdelme olykor izoláltan, ideig-óráig létezik csak a politikai napirenden. Azonban vannak pozitív példák is a dolgozói szolidaritásra.  Tavaly január 31-én például, a pedagógusok első figyelmeztető sztrájkjának napján, a Magyar Szakszervezeti Szövetség 200 autóval vonult fel Budapesten. Az akcióval a tiltakozó tanárokat támogatták. A rendezvényen részt vett László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke is, akivel a Mérce interjút is készített, valamint Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke, aki elmondta, az igazságos munkabérek minden dolgozónak járnak.

Tavaly októberben a BKV-s dolgozókat tömörítő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is kiállt a pedagógusok mellett, aminek keretében a sztrájknapon dudálásra szólították fel valamennyi járművezetőt – a buszsofőrökön kívül a magánautósokat, és általában bárkit, aki épp az utakon volt.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) októberben szintén kiállt a tiltakozó tanárok mellett, valamint tiltakoztak a 18 fokos maximum hőmérséklet bevezetése ellen a közintézményekben.

Címlapkép: aHang