Több mint 700 ember halt meg tavaly az amerikai-mexikói határon, idén még több haláleset is lehet
A tavalyi negatív rekord könnyen megismétlődhet idén is.
A tavalyi negatív rekord könnyen megismétlődhet idén is.
„Aki megteheti, költözzön el egy békés, emberarcú országba, ahol a bőrszíne, cigány eredete miatt nem érheti üldöztetés.”
A soproni Momentum 3500 fő megkérdezése alapján állítja, a helyiek nem akarják a táj szétverését és a tömegturizmust.
A Human Rights Watch szerint még nem szabadott volna megegyezni az azeri elnökkel a fosszilis energiaszállításokról.
Megduplázná a kerületi fűtési támogatást.
A DK-elnökségi tag Cserdiné Németh Angéla polgármester együttműködés hiányával vádolja a bérlőket, miközben ők egy összegben megfizetnék tartozásukat. A rendőrök sokkolót használtak. Élőben tudósítottunk a helyszínről.
A tömeges leépítést az ukrajnai háborúval és az energiaválsággal indokolja a cég. Pedig tavaly még magángépet is kölcsönöztek Szijjártónak.
Az 1800-as évekből származó törvényt így egyelőre nem lehet alkalmazni.
Nézegessétek kedvenc képeinket a hétfő délelőtti tüntetésekről.
Erdoğan saját hatalma érdekében újból kurdokat fog ölni. A fejcsóváláson kívül más következménnyel nem kell számolnia.