Lemondanak a Színművészeti rektorhelyettesei és teljes szenátusa is
Upor László és gyakorlatilag a teljes vezetőség is feláll.
Upor László és gyakorlatilag a teljes vezetőség is feláll.
Rájár a rúd Putyin kritikusaira mostanság.
Ismerjük a jó gyakorlatokat, és mégis újabb és újabb ügyek jönnek, amelyek bebizonyítják, hogy az áldozatvédelmi rendszer működésképtelen.
Még ha objektíven meg is lehetne ítélni azt, hogy mely tanárokra hárultak súlyosabb terhek a járvány alatt, a kormány által bejelentett bérkiegészítés akkor sem lenne más, mint egy újabb szakma megosztása, mint ahogyan a járvány alatt történt az egészségügyi dolgozókkal is.
A kormány a járvány alatt megvédte a munkahelyeket, az embereknek még a válság ellenére is maradt pénzük arra, hogy megszálljanak és fogyasszanak a természetesen mindenki számára elérhető és megfizethető Balaton-parton. Mindennek legékesebb bizonyítéka a dugó!
Az állami részmunkaidős bértámogatás sokba fog fájni a német államkasszának, de adnának neki még egy évet a kormánypártok.
Az összes szakszervezeti és jogi lehetőséggel élni fog, és tüntetést is szervez a a szerkesztsőég érdekképvisletét is ellátó Függetlenség szakszervezet a tervezett elbocsátások miatt.
A bíróság ítéletét adásban fel is kell majd olvasnia a Tények műsorvezetőinek, Juhász azt írja, ha ezt nem teszik meg, akkor végrehajtást fog kérni.
Tyihanovszkaja először nyilvánult meg hétfő óta, az emberek az utcán demonstrálnak, az országos sztrájkhullám egyre nagyobb méreteket ölt. A kormánypalota őrségét néhány öleléssel leszerelték.
Legutóbb a helyi ellenzéki képviselők nyújtottak be népszavazási indítványt és fogalmazták meg a kérdéseiket az építkezéésel kapcsolatban, de azokat a Helyi Választási Iroda mind lesöpörte.