Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Négy év után ítéltek meg sérelemdíjat Juhász Péternek a TV2 lejárató anyagai miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Négy évvel a róla szóló hírműsorok adásba kerülése után 2,5 millió forint sérelemdíjat ítélt meg a bíróság Juhász Péternek, a 2018-as országgyűlési választások után megszűnt Együtt korábbi elnökének, amiért a Tények anyagaiban valótlanul híresztelték róla többször, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt Portik Tamásnak, az olajszőkítésben élen járó Energol Rt. egyik egykori irányítójának dolgozik, illetve többek között azt, hogy Portik „milliókkal támogatja és a börtönből irányítja őt” – erről Juhász szerda délelőtt közölt egy bejegyzést Facebook-oldalán.

A mostani ítéletet összesen 18 2016-ban adásba került, valótlanságot tartalmazó hír után szabta ki a Fővárosi Ítélőtábla, és ezek csak az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett részét érintik.

Mint arról Juhász a bejegyzésben beszámolt, a bíróság most másodfokon is kimondta, hogy szándékosan, a lejáratására törekedve hazudtak az ő és Portik állítólagos kapcsolatáról: „Az elsőfokú bíróság alappal következtetett arra is, hogy a kifogásolt cikkek lejárató szándékkal jelentek meg” – áll az ítéletben.

A bíróság ítéletét adásban fel is kell majd olvasnia a Tények műsorvezetőinek , Juhász azt írja, ha ezt nem teszik meg, akkor végrehajtást fog kérni.

Juhász Péter számos helyreigazítási pert indított a TV2  (valamint olyan komrányközeli médiumok, mint az Origo vagy aa Pesti Srácok) ellen; a mostani másodfokú ítélet előzményeként eslőfokon a Fővárosi Törvényszék 2017-ben mondta ki, hogy a TV2 hazudott, amikor Portikkal próbált összemosni. Juhász korábban már a Pesti Srácok ellen is nyert sajtópert, ugyancsak az állítólagos Portik-szál valótlan hírresztelése miatt.

„Nem a valóságról akarnak tájékoztatni, nem újságírók. Propagandisták. És most már papírjuk van erről is”

– kommentálta Juhász posztjában az ítéletet.

Mint arról korábban beszámoltunk, az előző évek tendenciáját folytatva 2019-ben is a kormányközeli média veszítette el a legtöbb sajtópert. Az Átlátszó gyűjtése szerint tavaly összesen 245 sajtó-helyreigazítási ügyben indult kereset magyar sajtótermékek ellen, közülük 158 esetben kormánypárti médiumot pereltek be, míg 87 esetben nem kormánypártit. Vagyis a kormányközeli média ellen körülbelül kétszer annyi per indult, mint a kormányhoz nem köthető ellen, elmarasztaló ítélet összesen 65 esetben született: 61-szer kormánypárti médium ellen, 4 esetben pedig nem kormánypárti ellen.