Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

2019-ben ismét a kormányközeli média veszítette el a legtöbb sajtópert

Ahogy az utóbbi években, úgy idén is közzétette az Átlátszó a tavalyi évre vonatkozó sajtóperekkel kapcsolatos adatokat, melyekből kiderült, ez az év sem különbözött sokban az előzőektől – legalábbis ami a kormányközeli média sajtóetikához való hozzáállását illeti.

2019-ben összesen 245 sajtó-helyreigazítási ügyben indult kereset magyar sajtótermékek ellen, közülük 158 esetben kormánypárti médiumot pereltek be, míg 87 esetben nem kormánypártit. Vagyis a kormányközeli média ellen körülbelül kétszer annyi per indult, mint a kormányhoz nem köthető ellen, elmarasztaló ítélet összesen 65 esetben született: 61-szer kormánypárti médium ellen, 4 esetben pedig nem kormánypárti ellen.

Az élen (a 2018-as évhez hasonlóan) az Origo áll 33 darab perrel, melyek közül 25-öt el is veszett, a második helyen a Pesti Srácok végzett 31 perrel, melyből 12-t vesztett el, a dobogó harmadik fokán pedig a TV2 áll, a csatorna 23 pert kapott és szintén 12-t veszített el. A Hír TV a dobogóról épphogy lecsúszva a negyedik helyen végzett 21 perrel és 8 elmarasztalással.

A nagyobb, nem kormányközeli médiumok közül a HVG-nek és a lap online verziójának 18 pere volt, de egyszer sem született elmarasztaló ítélet velük szemben, az Indexet 10-ből kétszer marasztalták el, a 444-et 8-ból két alkalommal részben, a 24.hu-t 12 alkalomból négyszer, szintén részben.

Ahogy arra a Magyar Hang is rávilágít, külön érdekesség, hogy az Átlátszó által minden évben kikért adatokból egyértelműen kiemelkedik a 2018-as választási év, amikor összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett el részben vagy egészben a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2 együtt, míg a 444, az Index, a Magyar Nemzet, az RTL Klub és az Átlátszó szerkesztőségét együttvéve összesen csupán 14 esetben marasztalták el. (Mindezt egyébként abban az évben, amikor Orbán Viktor miniszterelnök először az akkor még kormánykritikus Hír TV-t, majd az Indexet vádolta fake news gyártással).

A sajtószabadság helyzetéről és a vidéki lapok Fidesz-uralom alá hajtásának következményeiről itt írtunk bővebben.

Olvass tovább!