Nincs mit ünnepelnünk a sajtószabadság napján?

3 + 1 hír a mai napról:

  1. A Nemzeti Választási Bizottság 7,45 millió forint bírságot szabott ki a TV2-re, mert a Tényekben a Fidesz aránytalanul több megjelenési lehetőséget kapott, mint más pártok – írja a hvg.hu.
  2. A Kúria szerint jogsértő volt a Hír TV Célpont című műsorának azon adása, amelyben Tiborcz Istvánt akarták megkérdezni Tiborcz István gazdagodásáról. A Kúria úgy ítélte meg, hogy a műsor sértette Tiborcz István személyiségi jogait, azon belül is a képmáshoz és a hangfelvételhez fűződő jogát, többek közt azért, mert álláspontjuk szerint Tiborcz István nem közszereplő, így magánemberként szólították meg az utcán – írja a 444.hu.
  3. Kocsis Máté országgyűlési képviselő,volt VIII. kerületi polgármester egy lakossági fórumon tegnap este kifejtette, hogy szerinte az elmúlt tíz év „sikertelensége miatt” a „baloldali és liberális politikusok újságírósat, az újságírók pedig politikusosat” játszanak, és míg a politikusok Facebook-videókban interjúznak, addig „a HVG, az Index és a 444 politikát igyekszik csinálni”. Ezek után pedig így fogalmazott: „Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleknek, nem Kunhalmi Ágnest” – írja az Index.

+1: Ma van a sajtószabadság világnapja.

Ünnepelni azonban nem sok okunk van. Talán a fenti három idézett cikkből is kiderül, miért nincs könnyű helyzetben a magyar sajtó.

Nem volt könnyű az elmúlt egy év. Lapok szűntek meg, lapok olvadtak össze, lapok cseréltek gazdát, felépült a tökéletesen zárt és csettintésre működő kormánypárti médiabirodalom, és mi egyébként mindezt tulajdonképpen tétlenül néztük.

Elszenvedtük.

Nincs abban persze semmi újdonság, hogy a Fidesz-KDNP legyalulta a magyar sajtót. De attól, hogy tudtuk, mi történik, még nem tettünk ellene semmit – mert eszközeink sincsenek arra, hogy bármit is tegyünk.

És nem csak a kormány által kiépített médiabirodalom a probléma.

Emellett érdemes megemlékezni arról is, miként válnak egyre szorongatottabbá maguk az újságírók. Ahogy minket, úgy más lapok munkatársait is szankcionálta már a rendőrség nem egy ízben – ami ugyan nem tűnik olyan vészes dolognak, de azért tegyük hozzá, nem olyan vicces dolog reggel 8-ra kihallgatásra menni, pusztán azért, mert az ember a munkáját végezte…

Ezzel párhuzamosan pedig a még független, vagy legalábbis nem kormánypárti lapok piaca is egyre szűkül. És az elmúlt év e tekintetben is szomorú volt.

Személyesen is mély veszteségként éltem meg, hogy egykori, szeretett lapom, ahol újságíró lettem, egy tollvonással szűnt meg. A Vasárnapi Hírek Puch László volt MSZP-pénztáros tulajdonából hullott bele a semmibe, zárójelbe téve megannyi ember munkáját, és azt az értéket, amit ez a lap képviselt. És ugyanígy az ő zsebéből csusszant át a vidék legnagyobb hetilapja, a Szabad Föld a kormánypropaganda karmaiba. A lap, aminek egykor Horváth László volt a főszerkesztője, ma Gajdics Ottó irányítása alatt áll.

Ha pedig mindez nem lenne elég, a múlt héten kaptunk még egy – elég erős – jelzést arról, hogy nincs minden rendben. A Bangóné által kipattintott patkány-botrány egyik, a sajtó számára legsúlyosabb jelzése volt, hogy a kommunikációs katasztrófát az MSZP azzal próbálta kezelni, hogy (részben legalábbis) azt hangsúlyozta: a sajtó értelmezte félre a szavait, és ebbe a (~kattintásvadász) független sajtót is beleértették.

Talán mondanom se kell, hogy ma, amikor amúgy is a fake news korát éljük, és amikor (egyébként elnézve a kormánypárti lapok időnkénti ámokfutását) amúgy is van egyfajta nyomás a sajtó talpon maradt résztvevőin, amikor bizalmi válságban van az újságírás, mennyire súlyos helyzet az, hogy az egyik legkiválóbb belpolitikai rovattal rendelkező portál főszerkesztő-helyettesét egy ellenzéki párt kommunikációs igazgatója kollaborációval vádolja. És megtörtént.

Lehetne erről sok mindent mondani. De igazából nem érdemes.

Annyiban Kocsis Máténak talán igaza van (fura ezt leírni), hogy az egyensúly valóban felborult. A független sajtó igyekszik feltárni az ügyeket, amelyeknek politikai hatása kéne hogy legyen – a 444.hu fantasztikus, zuglói parkolási botrányt feltáró anyaga erre jelenleg a legkitűnőbb példa –, míg a politikusok a sajtótájékoztatók és közös kiállások mellett belemerültek a Facebook által kínált élő közvetítések világába. Politikai következménye egyébként egyiknek sincs, viszont azon érdemes elgondolkodni, hogy már miért számítana politizálásnak az, ha egy újságíró feltár olyan témákat, amelyeket a politikusok inkább takargatnának (ez egyébként a sajtó feladata), és miért tűnik úgy, hogy az ellenzéki politizálás ismét látszattevékenységekbe merül, tényleges cselekvés helyett.

Maradjunk annyiban: a sajtószabadság ma Magyarországon nem egyszerű dolog. És mégis azt gondolom, hogy azért van okunk (ha nem is sok) az örömre. Még mindig van független sajtó, még mindig vannak, akik elkötelezetten hisznek az újságírásban, és még mindig vannak, akik a nehézségek ellenére is hivatásnak tekintik ezt a szakmát, és ennek megfelelő eltökéltséggel dolgoznak.

Ahogy a Heti Válasz romjaiból kinőtt a Válasz, ahogy a vidéki sajtó bedarálása után indultak és indulnak új lapok (a Szabad Pécstől a Debrecinerig), ahogy a Magyar Hang küzd azért, hogy kint legyen a standokon, és eljusson az olvasóihoz – ezek a lapok például mind példát mutatnak elkötelezettségből. És a sort lehetne még folytatni.

És mindezek mellett érezhető, hogy az olvasók is értik és érzik a jelenlegi helyzet tétjét és súlyát. Ha hazabeszélhetek: az, hogy a Mérce 100 százalékban képes olvasói támogatásból működni, a legnagyobb motiváció a munkánk folytatásához.

Ha mást nem is, ezt biztosan érdemes megünnepelni, még ebben a vertnek tűnő helyzetben is.

És még egy hír a végére: az Európa Tanács is aggódik a magyar médiahelyzet miatt. Ettől ugyan nem vagyunk beljebb, de legalább jó tudni, hogy amit idebent fojtogatónak érzünk, az kívülről is annak látszik.

Címlapkép: Azonnali.hu
Olvass tovább!