Sok hűhó lehet a semmiért a háziorvosok kötelező oltási hétvégéje
Nagy energiaráfordítás, ami minimális haszonnal kecsegtet.
Nagy energiaráfordítás, ami minimális haszonnal kecsegtet.
A Memorialt az 1980-as évek végén azzal a céllal alapították, hogy dokumentálja a Szovjetunióban gyakorolt politikai elnyomást.
Súlyos túlmunkába kerül a tisztes megélhetés, sztrájktárgyalást kezdeményezhetnek az egészségügyi szakdolgozók.
Annak az embernek kellett volna elhinnünk, hogy Völner Pál korrupciós ügyéről az ügyészség honlapjáról értesült, aki miniszterelnökként népszavazásokat húz keresztbe.
Azért kaptak kevést ívet, mert „a Szent Képlet szerint ennyi jár nekik”.
A kormány három éve kezdte megvalósítani a Digitális Oktatási Stratégiát, de civil Kollégium Alapítvány által megkérdezett tanárok 40 százaléka a saját eszközét használja az online oktatáshoz.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról és a Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazást is bojkottálták.
Sokan csalódottak a rendőrök között, és sokan le is szerelnének, de ez a veszélyhelyzet végéig tilos.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt reméli, hogy elindul egy olyan mozgalom, ami segítheti azt, hogy a tanárok „előrébb juthassanak”.