Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Túlméretezett vízparti szálláskomplexum építése ellen tiltakoznak civilek Balatonmáriafürdőn

Ez a cikk több mint 2 éves.

A polgármesternek címzett petícót indítottak helyiek a kevés megmaradt szabad vízparti szakszok egyikére tervezett építkezés miatt Balatonmáriafürdőn – írta meg hétfőn az Építészfórum. 

A beruházásról a portál közlése alapján azt lehet tudni, hogy egy 73 egységből álló szállásépületet terveznek felhúzni, ami partmenti Bárdos Lajos sétányon fekvő, ötezer négyzetméteres ingatlanon terül majd el. Az értékesítési tervdokumentáció alapján a terveket az L stúdió építésziroda jegyzi, a beruházó pedig a győri székhelyű Balaton Coast Kft.

A tiltakozók az Ahang felületén indított petícióban részletezik aggályaikat a beruházás kapcsán: szerintük a területhez tartozó szabad vízpart szélessége a szabadstrand kedveltsége miatti jelentős vendéforgalom miatt már jelenleg is szűkös.

Az öböl vízfelülete és a lejáró további jelentős tömeget már nem tudna kiszolgálni,  a nádasok – azok védettsége, víztisztító és egyéb rendkívül fontos ökológiai szerepe miatt – pedig tovább nem irthatóak, tehát az öböl szélesítése és esetleg egy második lejáró kiépítése a helyiek szerint nem megoldható.

„A terület csak nagyon szűk utcákon keresztül közelíthető meg, melyek ilyen mértékben megnövekedő forgalmat nem tudnak kiszolgálni” – írják.

A tervezett épületet továbbá túlméretezettnek, oda nem illőnek tartják.

Az Építészfórum megszólaltatta a település polgármesterét is, aki kifejtette, az építési engedély kiadását ő nem akadályozhatja meg, mivel a fejlesztés megfelel a jogszabályoknak. Úgy véli, a beruházás nem hasonlítható a Balaton-partot egyébként jellemző „beépítési őrülethez”, amelyek részeként irtják a nádasokat és közvetlenül a tó partjára építkeznek, elzárva azt a köz elől. Annyit azért kért a tulajdonostól, hogy „a szabályoknak megfelelően járjon el, feleljen meg mindenben a jelenlegi előírásoknak, illetve hogy építse ki mellette a közlekedési infrastruktúrát, ami későbbi fejlesztésekhez is szükséges lesz”.

A portál közölte a beruházó álláspontját is: bár a projekt építésze válaszolt kérdéseikre, válaszában jelezte, hogy az egyúttal tekinthető a tulajdonos véleményének is. A beruházó ugyancsak a projekt jogszerűségére hivatkozott: „A terv ezeknek, továbbá a helyi építési szabályzatnak, és az egyéb kapcsolódó hatályos jogszabályoknak teljes mértékben megfelel” -írta. Az építész szerint a fejlesztés következtében a Balaton-part és az ott található szabadstrand használhatósága, megközelíthetősége nem fog romlani.

„Az épület különleges Balaton közeli elhelyezkedése miatt a tervezés során környezetvédelmi és tájképvédelmi vizsgálat és készült, melyek a tervezett beruházást megfelelőnek találták. A beruházás során nem kerül sem Balaton parti, sem egyéb közterület magánkézbe, a strand és a hozzá tartozó közterületek érintetlenek maradnak. A tervezési területnek is helyet adó ´zagytérhez´ vezető viszonylag keskeny út szélesítése és parkolók kiépítése az önkormányzatnak szándékában áll, ehhez a beruházáshoz az építtető anyagilag nagy mértékben hozzájárul” – fejtette ki az építész a beruházó nevében is.

A beruházás ellen indított petíciót cikkünk megjelenéséig 1800-an írták alán.

A polgármester által felidézett beépítési őrülettel a Mércén kiemelten foglalkozunk: balatonaligai riportjaink mellett a közelmúltban számoltunk be a Zamárdi, Tihany, valamint Fonyód partjait veszélyeztető beruházásokról, és az ellenük indított tiltakozásokról.

(Építészfórum)