Ismét önkéntesek pályázataira osztja vissza az állami támogatást a Kutyapárt
Mármint azt a részét, amit nem kell büntetésre költeniük.
Mármint azt a részét, amit nem kell büntetésre költeniük.
Zseniális partizánakciót hajtottak végre az igazgatóváltás küszöbén álló intézményben.
Magyarország duplán vesztese a letelepedési kötvények 2013 óta tartó kereskedelmének.
Lehet, hogy a pártban sem lesz maradása.
A testület 51-49 arányban áldását adta arra, hogy a Trump embereként számon tartott bíró főbírói jelöltségét zárószavazásra bocsássák.
Üzlettársa, Szíjj László társaságában szállt le a 17 milliárd forint értékű magángépről Mészáros Lőrinc pénteken délután Budapesten.
Szó szerint a nemi erőszak elleni harc frontvonalából érkezett a két kitüntetett.
A lakhatási válság miatt A Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport 8. alkalommal szervezte meg a Lakásmenetet.
A választás után megszűnt Együtt tagjai új akcióval hallatnak magukról.