Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elég a kilakoltatásokból! – Sok százan vonultak végig Budapest utcáin

Ez a cikk több mint 5 éves.
  • Csak 2018. második negyedévében összesen 1355 kilakoltatásra került sor, vagyis naponta átlagosan 15 család vagy személy veszíti el otthonát.
  • A kilakoltatottak nagy része olyan lakáshiteles, akinek az állam nem nyújtott segítő kezet.
  • Az albérletárak a piaci mozgások és a szabályozás hiányában szintén meredeken emelkednek, a lakásválsághoz az önkormányzatok kiszorítási kampányai és az állami lakásszektor lerohasztása is hozzájárulnak.
  • A kilakoltatott, gyakran idős, beteg emberek és szülők nagy részét az ellátórendszer tartja fogva, a kilakoltatott és szüleitől elválasztott gyerekek pedig állami gondozásba kerülnek, és később gyakran hajléktalanná válnak.
  • A kormány mindeközben bünteti az utcára kényszerülő hajléktalan embereket.

A lakhatási válság miatt A Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport 8. alkalommal szervezte meg az ún. „lakásmenetet”.

A Stop kilakoltatás jelszóra gyülekező tüntetők a budapesti Liszt Ferenc téren gyűltek össze szombat délután 15 órakor, ahol a csoport hajléktalan, lakásszegénységben élő és szövetséges aktivistái, valamint támogatói tartottak beszédeket.

Ami épül lakás, nem nekünk épül!

A felszólalók sorát Aradi Fanni, A Város Mindenkié pécsi csoportjának tagja kezdte. Ő arról beszélt, hogy a lakhatás olyan ügy, ami miatt nem szokás hidakat foglalni, pedig többszázezer ember lakhatása van válságban. Aradi szerint nem csak elhibázott lakáspolitikáról van szó: olyan országban élünk, ahol az otthonteremtés kiváltság, és a lakástámogatások 90%-a olyanoknak jut, akiknek nincs szükségük támogatásra a lakhatásuk biztosításához, miközben az albérletek is egyre drágábbak, és a döntéshozók számára nem szempont az alul lévők érdeke.

LAKÁSMENET, 2018. 09. 29. ; KÉP: MÉRCE

Ezt követően Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája szólalt fel, aki beszédében a hajléktalanság kriminalizálására hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben kezdődött el a hajléktalanok üldözése, s hiába mondta ki az Alkotmánybíróság 2012-ben, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodás büntetése alkotmányellenes, a fideszes többségű parlament 2013-ban csak azért is Alaptörvénybe véste azt. Arra is figyelmeztetett: október 15-én új szabálysértési törvény lép hatályba, amelynek értelmében a hajléktalan emberek előtt két választási lehetőség áll majd: a túlzsúfolt ellátórendszer vagy a börtön.

Eközben a kormány nem tesz semmit a szegénység felszámolásásért, és lesöpri az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat tiltó törvényjavaslatot – tette hozzá.

Lakatosné leszögezte: ha október 15-étől a hatóság valóban tartani fogja magát a hatályba lépő törvényhez, az aktivisták ismét az Országház elé fognak vonulni.

LAKÁSMENET, 2018. 09. 29. ; KÉP: MÉRCE

Ezt követően az AVM aktivistái közül Udvarhelyi Tessza, Csepregi Dorka, és Misetics Bálint lépett a színpadra, hogy olyan kilakoltatott emberek történeteit meséljék el röviden, akikkel munkájuk során találkoztak. Udvarhelyi Tessza elmondta: szerették volna, ha az érintettek maguk mondják el történetüket, de nem volt, aki a nyilvánosság elé mert volna lépni, mert féltek a következményektől vagy egyszerűen szégyellték, hogy milyen helyzetbe jutottak. Ezért az aktivisták mondták el nyolc kilakoltatott, vagy veszélyeztett család történetét: elhangzott több kisgyermekes család, és pszichiátriai betegséggel küzdő ember, ahogyan idős vagy cigány ember története is.

A történetek felidézése után Misetics Bálint arról beszélt, hogy

ezeknek a sorsoknak az alakulása nem törvényszerű, és egy tisztességes társadalom nem hagyta volna, hogy így alakuljon ezeknek az embereknek a története.

Lakhatást, demokráciát, jogállamot, éljen a köztársaság! – felkiáltással fejezte be mondandóját.

Az AVM petíciót is indított annak érdekében, hogy gyermekes családokat ne lehessen utcára rakni. A petícióhoz itt lehet csatlakozni.

Hol a gyerek helye? Családban! Hol a család helye? Lakásban!

A Szabadság tér felé a szervezők szerint körülbelül 1000 ember vonul, menet közben lakhatási jogokat és szociális bérlakást követelő szlogeneket skandálnak. A tüntetésen a Város Mindenkié csoport hajléktalan tagjai és támoagtói mellett feltűntek a budapesti baloldali színtér és a szociális jogi szervezetek képviselői, valamint ellenzéki politikusok, például Lendvai Ildikó (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd) és Szél Bernadett (LMP).

A tüntetéshez számos szervezet is csatlakozott, többek között az Utcajogász, az Utcáról Lakásba Egyesület, a Budapest Pride, az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért, a Társadalomelméleti Kollégium és a Pedagógusok Demokratikus Szervezete.

A menet jelenleg is halad, a Szabadság téren 5 órától a Csaknekedkislány ad koncertet, majd 8 órától a józsefvárosi Gólya Szövetkezetben várják a csatlakozókat a Lakásmenet utóbulijára.