Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tovább szakadhat a Jobbik, kizárták Volner Jánost a frakcióból

Ez a cikk több mint 5 éves.
Maratoni frakcióülés végén döntött a Jobbik Volner János, a párt volt frakcióvezetőjének mostani alelnökének kizárásáról – értesült a HVG.

A kizárást 17 igen, 4 nem, és 3 érvénytelen vokssal szavazták meg – portál szerint  Volner János ezt maga jelentette ezt be az ülés után. A képviselő úgy nyilatkozott, parlamenti mandátumát megtartja. A HVG úgy tudja, a döntést követően két másik jobbikos képviselő, Fülöp Erik és Apáti István is úgy döntött, hogy kilép a frakcióból.

Pénteken délelőtt a Figyelő hozott nyilvánosságra egy belső körlevelet, amely a Jobbik pártvezetésén belüli éles konfliktusról tanúskodik: a párt volt frakcióvezetője, Volner János ugyanis ebben kemény szavakkal illette a Jobbik irányvonalát, miután Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető is az LMP-vel való kapcsolat szorosabbra fűzéséről döntött. Volner az Indexnek azt mondta: rendkívüli tisztújítást szervez, átvenné a párt vezetését. Erre a Jobbik-frakció rendkívüli ülést hívott össze, 16 órára pedig rendkívüli sajtótájékoztatót hirdettek meg, ám egészen este háromnegyed tízig nem történt hivatalos bejelentés.

Jakab Péter, a Jobbik frakciószóvivője azt mondta, hogy az elnökség úgy döntött, hogy etikai eljárás indul a képviselő ellen, amely a pártból kizárással is végződhet. Volnert felszólították, hogy adja vissza szombat délig a mandátumát, akárcsak Fülöp és Apáti. Jakab a Figyelőben megjelent levél állításaira reagálva azt mondta, nem igaz, hogy a balliberális pártokkal keresnék az együttműködést, hiszen a DK-val és az MSZP-vel is kizárják ezt, és országosan az LMP-vel sem keresik.

Egyes találgatások szerint Volner János valójában nem egy lehetséges LMP-Jobbik összefogás miatt akart rendkívüli tisztújítást, hanem azért, mert nem vezethette a párt EP-listáját a 2019-es EP választáson, ezt Jakab szóvivő nem kommentálta. Azt ugyanakkor elmondta, a helyzet szerinte hasonlít Toroczkai Lászlóék kiválására, ám közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva úgy fogalmazott, „távozásuk nem rengette meg a Jobbikot”.

(HVG.hu)