Szinte közhely, hogy március 15-én a pártok nem különösebben koncentrálnak az egykori márciusi ifjakra vagy a forradalomra. Kivált választási évben. Épp ezért igyekeztünk mindkét nagy párt, a Fidesz és a Tisza rendezvényén is válaszokat találni a kampány legfontosabb kérdéseire – mit kellene tenni az akkugyárakkal? Kellenek-e vendégmunkások? Olcsóbb legyen a benzin? És nem utolsósorban: hol lesz majd lakóhelyünk?

Talán nem meglepő, hogy néhány közös ponttól eltekintve a két rendezvény résztvevői igencsak különböző módon látják a fenti kérdéseket – ahogy a hangulat is más volt a két nagy párt menetein. Cikkünkből kiderül, hol vannak a töréspontok – és miben értenek egyet a NER hívei és ellenzői.

A kormánypárt számos rajongójához – és fotóriporter kollégánkhoz – hasonlóan az Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-kormány melletti kiállásként megrendezett 12. Békemeneten indítottuk nemzeti ünnepünk napját. Noha az Elvis Presley téren elvileg már reggel kilenctől tartott a gyülekező, eleinte a hagyományosan megjelenő lengyel támogatók voltak a leglelkesebbek; néhány százan lehettek a közelben.

Hamarosan viszont folyamatosan érkezni kezdtek már a kifejezetten a Békemenetre szervezett buszok – mint az egyes csoportok településeiket hirdető tábláiról kiderült – az ország minden pontjáról, sőt, a határon túlról is. A több tízezres nagyságrendű tömeg nagyjából 10 utántól, a 11-re tervezett – végül csaknem egy órát csúszó – indulás előtt kezdett felgyülemleni.

Annak ellenére, hogy volt, aki ismerte a Mércét, többnyire nyitottan álltak hozzánk a menetelők, viszonylag kevesen kötöttek belénk, és csak egy csoport fenyegetett tettlegességgel, miközben egy erdélyi férfival beszélgettünk az akkumulátorgyárak rejtelmeiről. Mint kiderült, a férfi egykor környezetvédelmi területen dolgozott, hovatovább igen tájékozott az anyaország ügyeiben, és – Rogán Antallal ellentétben – nem tud olyan hatósági vizsgálatról, ami akár a gyáron kívül, akár azon belül bármilyen határérték feletti szennyezést kimutatott volna.

Ezzel pedig a legkevésbé sem volt egyedül a rendezvényen.

Valamennyi ember, akivel beszélgettünk, igen óvatosan nyilatkozott a közelmúlt legsúlyosabb, a közbeszédet – vagy legalábbis az ellenzék kampányát – máig tematizáló skandalumról.

Amikor válaszoltak, jobbára akkor is azt a kormányzati narratívát hallhattuk vissza, amely szerint minden a legnagyobb rendben van – ha pedig mégis valami kihágás történne, akkor bizony be kellene tartatni a törvényeket, amelyek a megszólalók szerint kifogástalanul szolgálják a társadalom érdekeit. Tehát a dolgozóknak nem kell attól tartaniuk, hogy belebetegednek a munkájukba, és a hatóságok árgus szemekkel vigyázzák a környezet egészségét is.

A reakciók talán nem is meglepőek, de mégiscsak érdekes bepillantást nyújtottak a fideszes világba, ahol például az akkumulátorgyárak jelentik Magyarország jövőjét – ami bizonyos szempontból persze igaz, de az a jövő nem feltétlenül olyan fényes, mint amilyennek a kormány hívei látni szeretnék.

Abban is mindenki egyetértett, hogy a magyar embereknek kell munkát adni, de alkalmasint a vendégmunkásokra is hatalmas szükség van – e tekintetben várakozásainkhoz képest igencsak elfogadó volt a társaság a máshonnan jött emberekkel szemben.

A résztvevők azt a nézetet is osztották, hogy Magyarországon természetesen mindenkinek megvan a lehetősége a méltó lakhatásra, a lakáshoz jutásra – amiért persze meg kell küzdeni tisztes és kemény munkával, de ha ez teljesül, akkor a kormány is megtámogatja a lakásra vagy házra ácsingózókat, amire egyébként a támogatott hitel a legjobb megoldás.

Még az általunk megszólított fiatalok szerint is: két párral sikerült beszélnünk, mind lelkesen dicsérték a kormány népesedéspolitikai eszközként kezelt lakásszerzési támogatásait. Mert noha arányaiban kevesen, de fiatalok is megjelentek a rendezvényen, ahol inkább a 35-40 pluszos és idősebb korosztály volt a jellemző. Közülük viszont nem kevesen teljes családdal, gyerekekkel együtt vonultak, akik körében nagyon népszerű volt a válogatott focimeccsek közönségére jellemző nemzeti trikolóros arcfestés.

A településeket soroló táblák között két szebb napokat is látott iparváros nevét is felfedeztük. A Salgótarjánt hirdető molinó egyik rúdját cipelő férfi elismerte ugyan, hogy a városnak nagy érvágás volt egykor dicső iparának elvesztése – de nem volt rest hozzátenni, hogy a „hátrányos helyzet” ledolgozása érdekében csak a kormányban lehet bízni, és remélni a legjobbakat. Épp ezért szeretné, hogy hatalmon maradjon a Fidesz – 16 év kormányzás után is. A Komló-táblát hordó nő szerint viszont nemhogy leszakadóban nincs Baranya megye második legnagyobb városa – amely nemrég vasútját is elveszítette –, de éppen hogy a kormány sikeres gazdaságpolitikájának, egészen konkrétan a vállalkozások és a vállalkozók támogatásának hála, egyre több a munkahely, virágzik a település.

A rendezvényen ezenfelül mindenki szerette a hazáját. Ezt legalábbis szinte mindenki megemlítette megjelenése indokai között, de a rendezvény nevéhez híven sokan említették a béke fontosságát, sőt, a politikai szekértáborok közötti béke fontosságát is. Persze szóba került a háború is; bár volt, aki bízott a NATO elrettentő erejében, a félelem tárgya az volt, hogy Magyar Péter és a Tisza esetleges választási győzelme esetén Magyarország háborúba is sodródhat.

A nyilatkozatokban tehát a kormányzati panelek köszöntek vissza az ország sikerességéről, a kitűnő kormányprogramokról, a család, a vidék, a munkahelyek és még ki tudja hány dolog védelméről. Egy beszélgetőpartnerünk volt kivétel: ő csak át szeretett volna menni a Margit hídon, és bár nem ért egyet a Fidesz politikájával és a Békemenettel, ha már ott volt, megnézte a rendezvényt. Mielőtt elment a Tisza menetére.

Összességében az egész rendezvény kissé fáradtnak tűnt. A 12. Békemenetre – benyomásunk szerint – sokkal kevésbé lelkesedésből, mint becsületből jöttek ki a résztvevők. Esetleg megszokásból.

Persze a tömeg hátsóbbik részén – ahol beszélgetőpartnereinket elcsíptük – nem lehetett hallani Bayer Zsolt lelkesítő szavait, és Nagy Feró sem mellettünk menetelt.

És bár a miniszterelnök beszéde alatt már utolsó interjúalanyunkhoz hasonlóan a Tisza nagygyűlésén mustráltuk a tömeget, a beszámolók szerint ő sem a csúcsformáját hozta.

Kell jövőkép, de előbb kormányváltás jöjjön

A Tisza Nemzeti Menetén ugyancsak az elmúlt hetek kampánytémáiból szemezgetve igyekeztünk kideríteni, hogy a nagygyűlésre érkező ellenzéki szimpatizánsok valósága és problémái pontosan hogyan viszonyulnak Magyar Péterék ígéreteihez és követeléseihez. A legelső benyomásunk az volt, hogy az ellenzéki menet tagjai is fontosnak érzik a sajtó által feszegetett problémákat: a gödi botrányt, a szomszédban zajló ukrajnai háborút vagy éppen a frissen kitört iráni háborút és azzal összefüggésben a benzinár kérdését. Ugyanakkor többen azt is tudtunkra adták, hogy szívük szerint nem lamentálnának már egyik közéleti témán sem, hanem mihamarabb mennének ikszelni a szavazófülkébe. Amikor a hétköznapok prózai eseményeiről igyekeztük faggatni őket,

többük arcán látszott, hogy a rendszerváltásról szívesebben mondanának valamit, mint arról, hogy mennyibe kerüljön a benzin, és hogy milyen viszonyt kellene kialakítani a vendégmunkásokhoz.

A Tisza rendezvényén – bár Magyar Péter láthatóan és hallhatóan népszerű, és a nemzeti trikolór mellett a tiszás táblából sem volt hiány –, nem volt nehéz észrevenni, hogy a tömegnek egy jól látható része azért volt kint, mert elege van Orbán Viktorból és rendszeréből. Beszélgetőpartnereink többsége ennek megfelelően rendszerváltásként hivatkozott a Tisza esetleges győzelmére.

Ahogyan a tiszások nyilatkozataiból kiderült,

ők maguk sincsenek meggyőződve arról, hogy a Tisza minden egyes kampányszólama az ő fülüknek legkedvesebb tartalommal bír, de megengedőek Magyar Péterrel e tekintetben, hiszen szerintük az ellenzéki pártvezérnek sincs sok választása, amikor állást kell foglalnia egyes ügyekben.

Ha például a „védett” üzemanyagár kérdésére gondolunk, kaptunk olyan választ a tiszás menet két budapesti tagjától, ami szerint sem a Fidesz, sem Magyar Péter nem tehetett mást, mint hogy ársapkát vezessen be, illetve fennhangon követelje azt.

„Valamilyen szinten meg kell fogni most a benzinárat, mert összeült a Béketanács Trump békevezetésével. Két hét múlva már Iránt kezdték bombázni” – nyilatkozta az egyik tiszás ünneplő.

Több résztvevőtől hallottuk azt vissza, hogy a kialakult geopolitikai helyzetet figyelembe véve el tudják ugyan képzelni, hogy rövid távon beavatkozzon az állam az üzemanyagárakba, de hosszú távon károsnak tartják azt. A Tisza narratívája – egy tiszás gyűlésen kevéssé meglepő módon – a benzint terhelő, árnövelő jövedéki adóról ugyancsak visszaköszönt a válaszokban akár anélkül is, hogy rákérdeztünk volna:

„Míg nem volt ez az árstop, talán nálunk volt a környező országokhoz képest az egyik legdrágább a benzinár, mégpedig főleg a magas jövedéki adó miatt. Lehet, hogy nem beavatkoznia kéne az államnak, hanem mérsékelni az éhségét, és akkor lehet, hogy sokkal rugalmasabb lenne az árszerkezet. Tehát lehet, hogy az adót kéne csökkenteni, mert az árstop egy PR-fogás csupán, semmi más”

– mondta egy férfi.

Ha azt a kérdést tettük fel a meneten, hogy Magyar Péter alapvetően helyesen járt-e el, amikor benzinárstopot követelt, egyértelmű igen választ kaptunk, még ha az egyik vidéki Tisza-szimpatizáns hozzá is tette, hogy „jó, a 480 forinton való rögzítés talán túlzás” lett volna, de maga a lépés alapvetően kívánatos volt.

A Nemzeti Menetben látványos volt a véleménykülönbség a Fidesz-táborhoz képes az akkumulátoripari botrányokkal kapcsolatban is. A tiszás gyűlés résztvevői ugyanis jóval kritikusabbak voltak a magyarországi akkuiparral szemben. Egy tárnoki pár különösen zabos volt a közeli SK Innovation gyár miatt, és akadt olyan is, aki akkugyár-ellenes tüntetésen is részt vett. Azt minden nyilatkozó biztosan állította, hogy az emberi egészség és a környezet védelme nem válhatnak az üzleti érdekek áldozatává.

Abban viszont már megoszlottak a vélemények, hogy szükség van-e egyáltalán Magyarországon akkugyárakra.

Volt, aki szerint jobban szabályozott iparral, de részt kell vennie az országnak az akkugyártásban, míg más azt emelte ki, hogy az állam nyakló nélkül szórja a pénzt a gyárakra, enélkül pedig talán jelen sem lennének Magyarországon – de legalábbis sokkal kisebb mértékben. Találkoztunk olyan kritikával is, miszerint hazánknak nincsenek is meg ehhez az iparhoz a megfelelő erőforrásai, és sokkal inkább az oktatásba kellene fektetni, hogy az összeszerelő ipar helyett a tudásintenzív gazdasági ágazatokban, elsősorban IT-szektorban lehessen erősebb az ország.

Egy székesfehérvári pár két tagja pedig rávágta a gödi botrányra vonatkozó kérdésünkre, hogy egyértelműen és véglegesen be kellene zárni az összes akkumulátorgyárat, és csak úgy kiadni bármilyen engedélyt hasonszőrű üzemeknek a jövőben, ha előzetesen nagyon szigorú normáknak már megfeleltek. Volt, aki független bizottságok szakvéleményének függvényében engedne ugyan működni ilyen gyárakat, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy a jelenlegi kormány alatt fel tudnának állni objektív véleményt formáló testületek. Találkoztunk viszont olyan ellenzéki vonulókkal is, akiktől visszaköszönt a rendszerváltás utáni privatizációk és gyárbezárások szülte negatív reflex is:

„Mi nem tudjuk kijelenteni, hogy az egész gyárat be kell-e zárni azért. Gondoljunk a sok emberre, aki ott dolgozik” – mondta a Mércének egy Heves megyéből érkezett férfi. Ő egyébként arról is beszámolt, hogy fehérgalléros munkakörben – tehát nem a hírekből is ismert rákkeltő anyagokhoz közeli szalagok mellett – dolgozik a gödi gyárban egy ismerőse, aki egészen másképp tekint az egész kérdésre, mint az ellenzéki szavazók többsége, részben persze saját egzisztenciális érdekei, illetve a gyárhoz fűződő személyes viszonya miatt.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Magyar Péter által már jó ideje következetesen ígért „vendégmunkásstop” hogyan érinti, mennyiben foglalkoztatja a tiszás vonulókat. Egy résztvevő ugyan említette, hogy először minden magyar állampolgárnak és az országban legálisan tartózkodó embernek kellene munkát adni, de sietett hozzáfűzni, hogy nem Lázár János vécékefés megszólalásával analógok a gondolatai. Azt is hozzátette, hogy sokan a szegénységük miatt nem tudnak dolgozni – hiszen nincs is lehetőségük eljutni az esetleges munkahelyeikre, ezért a magas munkanélküliséggel küzdő térségekben kellene létrehozni állásokat, és támogatni a szegények munkába állását.

Többi megszólalónk szerint azonban szükség van vendégmunkásokra azon iparágakban, amelyekben nincs elég magyar jelentkező a betöltetlen pozíciókra. Sőt: egyikük véleménye szerint egyenesen azért kellenek vendégmunkások, mert a magyarok megbízhatatlanok, az ázsiaiak ezzel szemben precízek, megbízhatók és pontosak.

Volt, aki nem foglalt egyértelműen állás a kérdésben, annyit mondott nekünk, hogy „nyilván, hogy vannak olyan foglalkozások, amiket egyre nehezebb magyar lakossal, magyar állampolgárságúval feltölteni”.

Más résztvevők szerint ez egy olyan kérdés, „amiről beszélni kell, ami izgatja az embereket”.

„Mi nem vagyunk senki ellen, aki harmadik, negyedik, ötödik országból jön, nyugodtan jöhet, de ma az a tendencia, hogy ahova ezeket az embereket felveszik, ott elbocsátják a magyar munkavállalókat, és ezeket az embereket a magyar munkavállalók bérénél jóval alacsonyabb bérért foglalkoztatják. Ez igazságtalan, morálisan elfogadhatatlan és gátlástalan”

– magyarázta egy Tisza-szimpatizáns.

„Nyilvánvalóan ez [a harmadik országból érkezők foglalkoztatása] adott esetben hosszú távú megoldás is lehet, hisz a magyar gazdaság munkaerő állománya kimerült. Ez nem kérdés. Megfelelő körülmények és kontroll mellett van szükség külföldi munkavállalókra. Nem bevándorlókra, hanem külföldi munkavállalókra” – nyomatékosította szavait egy másik vonuló.

A vendégmunkások témaköre kapcsán jellemző reakció volt, „nagyon sok kormányközeli ember gazdagszik” az ő behozatalukon. Emellett általában is azt a visszajelzést kaptuk többektől, hogy bár fontos kérdésekről faggatjuk őket, de a lényeg mégiscsak az, hogy tisztesség, becsület legyen korrupció helyett, és ne az legyen az alapvetés, hogy „20-30% megy a haveroknak”.

A lakhatásról ugyancsak másképp gondolkodtak a Tisza rendezvényén elkapott alanyaink, mint a békemenetesek. Abban ugyanis az előbbiek között egyetértés volt, hogy a jelenlegi lakhatási- és családtámogatási rendszer a kereslet növelésével felnyomja az ingatlanárakat, és az tud velük élni, aki eleve tehetősebb – ráadásul nem hitellel kellene a lakhatási nehézségeket orvosolnia a kormánynak.

Az már más kérdés, hogy hogyan képzelnék el beszélgetőpartnereink az emberségesebb lakáspolitikát. Meglepő volt, hogy ketten is a bécsi modellt hozták fel követendő példának; vagyis az önkormányzati vagy állami, valamint nonprofit lakásszövetkezetek által üzemeltetett bérlakásrendszert tartanák üdvözlendőnek. Abban mindenki egyetértett, hogy a lakások számát kellene növelni – arról viszont megoszlottak a vélemények, hogy milyen szerepet kellene vállalnia a folyamatban az államnak. Magyarán, hogy az állam építse a lakásokat, vagy a piaci szereplőket kellene ösztönöznie – mindkét álláspont és a metszetük is megjelent beszélgetéseink során.

Egészen radikálisnak ható véleményt is hallottunk két idősebb hölgytől, akik szerint nagyszabású állami lakásépítésekre lenne szükség – akárcsak a korábbi rendszerben –, amelyeket aztán szociális alapon kellene kiutalni. Külön kiemelték a nyugdíjasházak fontosságát – mint megjegyezték, nem tud mindenki tízmillió forintot kifizetni, hogy bekerüljön egy otthonba. Az unokáknak pedig dolgozniuk kell, nincs arra idejük, hogy „a pelenkájukat cserélgessék”.

Az is visszaköszönt a Nemzeti Meneten folytatott beszélgetésekből, hogy a résztvevőknek lenne ugyan igényük konkrétabb vízióra a Tiszától, de most mindent felülír a Fidesz-kormány nélküli világ utáni vágyakozás. Egy férfi így fejtette ezt ki nekünk:

„Fontos a jövőkép, szerintem mindenkinek az. De látni kell, hogy mi most a legfontosabb feladat, és az az, hogy egy váltás jöjjön. Muszáj ennek a rendszernek megszűnnie, mert egyszerűen megnyomorítja azokat embereket, akik nem kapcsolódnak a NER-hez. Akiknek nincs politikai kötődésük a hatalomhoz, gyakorlatilag a partvonalon vannak anyagi, morális, mindenféle értelemben. Viszont, ha a váltás meglesz, akkor nekünk is megvan az igényünk arra, hogy minél hamarabb pontos vízióval is rendelkezzen a kormány.”