Megjelent a lakhatással foglalkozó szervezetek legújabb választási javaslatcsomagja, a 2026-os Lakhatási Minimum. A pártok figyelmébe ajánlott dokumentumot néhány nappal a kormányzásra készülő Tisza Párt kormányporgramja után mutatták be, így amellett, hogy a lakhatási válságra rádöbbenő kormány lépéseire adott válaszokat kerestük benne, azt is igyekeztünk megnézni, hol találkozik – vagy éppen hol nem – a legnagyobb ellenzéki erő és a civil szakértők elképzelése a lakhatásról. 

Mint 2018 óta a választások előtt rendszeresen, úgy idén újra összefoglalta a lakhatással foglalkozó szervezetek laza szövetségéből álló Lakhatási Koalíció, hogy mire volna szükség ahhoz, hogy Magyarországon megfizethetőbb legyen a lakhatás és igazságosabb legyen a lakáspolitika. Ezt a javaslatcsomagot rendre jelölőszervezetek – országgyűlési választás esetén értelemszerűen pártok, pártszövetségek –  figyelmébe ajánlják, mint olyan programot, amelyet beépíthetnek saját ígéreteik közé, és amellett elkötelezhetik magukat arra az eshetőségre, ha jogalkotói pozícióban találnák magukat a választás után. 

Miután amióta a Lakhatási Minimum létezik, minden alkalommal az annak tartalmára érdemi figyelmet nem fordító Fidesz-KDNP nyerte az országgyűlési választásokat, sok új nincs a nap alatt: a friss dokumentum által beazonosított problémák zöme megegyezik a korábban tárgyaltakkal, ahogyan a megoldási javaslatok sem különböznek jelentősen a négy évvel ezelőttitől – az akkori 20 pont helyett most például 21 pontban foglalták össze a készítők a főbb ajánlásaikat. 

Ám azt sem lehet mondani, hogy a lakhatási szervezetek elmúlt évekbeli erőfeszítései pusztába kiáltott szavak lennének: ahogyan azt a 2026-os Lakhatási Minimumot bemutató keddi sajtóeseményen a budapesti Három Hollóban elmondták, saját munkájuk visszaigazolásának is látják, hogy a kormány 2024-ben maga is elismerte, hogy lakhatási válság van. Azt a korábban szintén általuk hangoztatott állítást pedig leginkább ellenzéki térfélen övezi konszenzus – és ez alól a korábbi kormányzásra aspiráló pártok szavazóit elszívó, a Fideszt idén kihívó Tisza sem kivétel –, hogy a bérlakásszektor bővítése égetően fontos lenne.

A friss Lakhatási Minimum 21 pontja tehát nagyrészt fedi a 2022-es 20 pontot, ahogyan a javaslatcsomag főbb alapelvei is megegyeznek: 

• Hosszú távon kiszámítható, a szociális különbségeket csökkentő lakhatási szakpolitika valósuljon meg; 
• Csökkenjen és megelőzhető legyen a hajléktalanság; 
• Csökkenjen a lakhatási szegénység; 
• Bővüljön a nonprofit lakásszektor és a megfizethető lakások köre; 
• Energetikai felújítások által csökkenjen az energiaszegénység.

Érdemi változás nem történt, de a kormány megmozdult

Az Utcáról Lakása Egyesület alapító elnöke, Kovács Vera ugyanakkor a Mérce kérdésére aláhúzta, hogy a friss ajánlásokkal igyekeztek az elmúlt években a lakhatási szakpolitikák környékén történt eseményekre reflektálni. Így például , a beköltözőkkel szembeni rasszista diszkrimináció melegágyául szolgáló „helyi önazonosság védelméről” szóló, 2025-ben hatályba lépett törvény azonnali hatályon kívül helyezése is helyett kapott a csomagban. Habár a korábbi Lakhatási Minimum is foglalkozott a sérülékeny csoportok – hajléktalanságban és az otthontalanság különböző formáiban élők, illetve különböző intézményi elhelyezésbe szorult emberek – lakhatásával, a kegyelmi ügy és a Szőlő utcai botrány után az ajánlás készítői most kiemelt figyelmet fordítottak az állami gondozásban nagykorúvá váló fiatalok lakhatási problémáira. 

„Noha a 20 ponthoz nem nagyon kellett hozzányúlni, mert nem volt sajnos az elmúlt négy évben döntő változás, egy-két új dolgot azért bevezetett a kormány, amire reagálni szerettünk volna” – mondta Czirfusz Márton, a Periféria Központ kutatója. Példaként említette, hogy négy évvel ezelőtt a kormány nem beszélt arról, hogy lakhatási válság van, most azonban már ezt teszi, és a megfizethető lakhatás kérdéskörét is behozta a Fidesz a közbeszédbe. Sőt tulajdonképpen a Lakhatási Koalíció azon ajánlását is teljesíti, miszerint a GDP 1,5 százalékát dedikáltan lakhatásra kéne költeni, ám azon belül jelenleg semmi sem garantálja, hogy az ebből indított programokkal célzottan a lakásszegénységben élőket támogassa. 

„Mi a megfizethetőséget tágabban értelmezzük annál, mint hogy aki másfél millió forint per négyzetméter áron (utalva itt az Otthon Start kedvezményes lakáshitelt kínáló állami program árplafonjára – a szerk.) tud venni ingatlant, annak megfizethető a lakhatás. Elsősorban a lakhatási költségekre kellene így figyelni, hogy az a jövedelmekhez képest mekkora részét teszi ki a háztartási jövedelemnek, ahogyan az sem mindegy, hogy milyen minőségű, milyen nagyságú, milyen műszaki állapotú, milyen energiahatékonyságú lakás az, ami valakinek megfizethető. Tehát persze lehet, hogy én egy egyszobás házban lakom tizedmagammal, lehet, hogy baromi megfizethető az az épület, vagy a rezsiköltség, de ilyen körülmények között nyilván nincs szó méltó lakhatásról” – magyarázta a szakértő. Ezt a problémakört orvosolhatná a javaslatcsomag szerint egy leendő kormány többek között azzal, hogy felállít egy úgynevezett „Megfizethető Lakhatási Alapot”, amely egyrészt nonprofit bérlakás fejlesztőknek nyújtana támogatást, másrészt innovatív lakhatási kezdeményezéseket lehetne belőle finanszírozni. 

Somogyi Eszter a Városkutatás Kft. képviseletében kérdésünkre elmondta, a Lakhatási Minimum a kormány két jelentős intézkedésének is igyekezett kritikáját adni. Az egyik az Otthon Start hitelprogram, amelyet szerinte nagyon hirtelen, átgondolatlanul, a keresleti oldali élénkítést a kínálati oldalon semmilyen módon nem ellensúlyozva indították el, ami hatalmas áremelkedéshez vezetett. Somogyi Eszter úgy látja, a program jól demonstrálja az átgondolt lakáspolitika hiányát, és jól mutatja, hogy mennyire fontos lenne egy hosszú távú állami lakhatási stratégia. A szakértő szerint for profit lakásfejlesztők számára indított tőkeprogram esetében ugyancsak nincs biztosítva az, hogy megfizethető lakások is létrejöjjenek, legalább az új építések egy részében. „Tehát azt látjuk, hogy a kormány azt kommunikálja, hogy a különböző programjaival a lakhatási nehézségeken próbál segíteni, de azzal, ahogyan teszi, ellentétes hatásokat is elér, és ennek az átgondolatlan politikának kedvezőtlen hatásai fokozatosan rontják a megfizethetőséget” – mondta a szakértő. 

A Lakhatási Minimum ellennarratívát is fel szeretne mutatni a kormány azon állításával szemben, hogy attól oldódik meg az emberek lakáshelyzete, ha a lakástulajdonhoz hozzásegítjük őket, és ha „egymás mellé dobálunk” lakáspolitikai eszközöket rendszer nélkül. „Mi megpróbáljuk megmutatni ebben a hosszú anyagban, hogy ez egy rendszer, amihez nem lehet így pontonként hozzányúlni, hanem itt tényleg ilyen rendszerszintű átalakításokra volna szükség” – magyarázta Czirfusz Márton. 

Kovács Vera szerint egyébként az, hogy a kormányzati kommunikációban a lakhatási problémák megjelentek, valójában nem intézkedés, hanem arra szolgált, hogy kifogja a szelet azoknak a programalkotó ellenzéki pártoknak a vitorlájából, akik egyébként a lakhatás kérdését tematizálják. 

A lakhatás egyéb területeihez képest valamivel komolyabb számonkérhetőség mutatkozik az az épületek energiahatékonyságának javítását célzó állami program esetében, miután az Európai Uniónak ezen a téren elég erős hatásköre van, és több irányelvben, rendeletben is szabályozza ezt a területet, illetve ír elő kötelezettségeket a tagállamok számára, így legalább az energetikai otthonfelújítási program elindult – emelte ki Koritár Zsuzsanna, a Habitat for Humanity szakértője. „Az, hogy ezek a programok egyébként milyen hatással működnek, és mennyire a valós problémára reagálnak, az már egy másik kérdés” – tette hozzá. Ezzel a területtel kapcsolatban a 2026-os Lakhatási Minimum is kiemeli, a magyarországi lakásállomány továbbra is lesújtó műszaki és energetikai állapotban van, ami nagyléptékű, hosszú távon kiszámítható és szociálisan célzott lakossági felújítási programokat indokolna.

Na de mit szólnak a kormányzásra törő Tisza programjához?

A 2026-os Lakhatási Minimumot abban a különleges helyzetben prezentálták a szakértők, hogy éppen a megelőző hétvégén mutatta be kormányprogramját a kormányváltást célul kitűző Tisza Párt is. Kíváncsiak voltunk, hogy a Lakhatási Koalíció tagjai hogyan viszonyulnak a pártprogram Wekerle Sándor nevét viselő lakhatási fejezetéhez – amelyben nagyítóval kell keresni a különbségeket a 2022-es ellenzéki formáció, a Lakhatási Minimum számos alapelvét visszhangzó lakhatási programjához képest. A civil szakértők azonban elhárították a kérdést. Szatmári Andrea az Utcajogász Egyesülettől úgy reagált a Mérce kérdésére, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésre a program megjelenése, és a keddi sajtótájékoztató között, hogy a Lakhatási Koalíció bármely tagja érdemben véleményt tudjon róla alkotni, vagy akár a közös álláspontot tudjanak kialakítani. 

„A lakhatási minimum részletes anyagával az a célunk, hogy ezt a különböző politikai szereplők olvassák el, és próbálják meg értelmezni, és annak az egyes részeit beépíteni a programjukba. Így nyilván a közeljövőben megnézzük a már megjelent, esetleg hozzáférhető, lakhatási célú programokat, és fogunk róla véleményt alkotni, de azért alapvetően a mi munkánk szakértői munka, és nem annyira mozgunk a politikai térben, hogy feltétlenül azonnal reagáljunk bármely pártnak a javaslataira”  – mondta Szatmári Andrea.

Ha a Lakahatási Koalíció szakértői nem is kívánták kommentálni az ellenzéki programcsomagot, a teljes körű összehasonlítás igénye nélkül mi azért egymás mellé tettük a két anyagot. Összetettségében, átfogóságában eleve nehéz mérni a Tisza Párt programjának lakhatással foglalkozó fejezetének néhány oldalát az ötvenoldalas Lakhatási Minimumhoz. Első ránézésre persze bőven akadnak benne egymásra rímelő elképzelések, fogalmak: ilyen a bérlakásszektor már említett bővítése, országos lakásszövetkezeti program indítása, az energiaszegénység elleni küzdelem előtérbe helyezése szociálisan célzott támogatásokkal vagy az adósságcsapdába került áldozatok segítése. A kevésbé feltűnő különbségek között talán a bérlakásállomány növelésének finanszírozási módja említhető meg: míg a Tisza program úgy fogalmaz, „a kiszámítható környezettel megteremtjük a magántőke bevonásának lehetőségét a megfizethető lakhatást kínáló szociális, illetve piaci bérleti szektorokba”; Czirfusz Márton a keddi sajtóeseményen határozottan kijelentette: „Mi azt valljuk, hogy a megfizethető bérlakásszektort nonprofit formában kell megtartani, és úgy is kell bővíteni, tehát ide nem szabad a piaci fejlesztőket, meg a profitérdeket beengedni”. 

Ennél valamivel szembetűnőbb az az eltérés, hogy a Tisza programja nem törekszik önálló, lakhatásért felelős állami szerv felállítására, ahogyan a lakhatás alapjogi vonatkozásaival – legalábbis explicit módon – sem foglalkozik. Így nem találjuk benne a Lakhatási Minimum olyan pontjait, mint hogy a lakhatás legyen alkotmányban rögzített alapjog, vagy hogy meg kellene tiltani az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, ahogyan a hajléktalanság kriminalizációjának megszüntetését sem tűzi zászlajára az ellenzéki csomag. 

Utóbbi „hiányosságot” a sajtótájékoztatón is szóba hozta Tóth Jakab moderátor, amire Szatmári Andrea ugyanakkor megjegyezte, az alapjogi vállalás önmagában nem csodaszer: a lakhatáshoz való jog rögzítése az Alaptörvényben csak egy szimbolikus jelentőségű dolog lenne, amelynek kizárólag akkor lenne értelme, ha olyan alapzat lenne, amire a lakhatási programok épülni tudnak, és mozgatórugója tudna lenni annak, hogy a méltó lakhatás  mindenki számára biztosítva legyen. 

A Lakhatási Minimum 2026 bemutatója itt nézhető vissza a Mérce felvételén: