A gyermekvédelem intézményrendszere jó ideje folyamatos átszervezések alatt áll, ami már önmagában rányomja a bélyegét a szakmai munkára. Az idén februárban kirobbant kegyelmi botrány után azonban a kormány még magasabb fokozatba kapcsolt, és egyik törvényt a másik után módosítja, hogy – legalábbis az indoklásuk szerint – még nagyobb biztonságban legyenek a családjukból kiemelt, vagy az árván maradt gyerekek. A valóságban azonban a törvénykezési láz a nekünk név nélkül nyilatkozó gyermekvédelmi gyám szerint egy eleve súlyos nehézségekkel és ellentmondásokkal küszködő rendszernek vihet be kegyelemdöfést.

Az állását féltő, és ezért anonimitást kérő Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálati (TEGYESZ) dolgozó gyermekvédelmi gyámmal a gyermekvédelem rendszeréről és arról beszélgettünk, hogy miért áll a teljes összeomlás szélén a hazai gyermekvédelem.

 

---

 

Mérce: Gyermekvédelmi gyámként dolgozol már jó ideje. Mit csinál egy gyám? 

A gyámság a gyámhivatal határozata alapján jön létre, mivel a szülői felügyelet hiányában a gyámhivatal kötelessége, hogy a gyermek részére gyámot rendeljen ki. Amikor átmenetileg vagy tartósan ellehetetlenül, hogy a gyermek a vér szerinti szülei körében nevelkedjen, akkor első körben mindig azt kell megnézni, hogy a gyermek közvetlen környezetében van-e valaki, aki a családjába tudja fogadni. Ők a családba fogadó gyámok, ilyenkor ők a törvényes képviselői a gyereknek.

A jogszabály szerint az én munkám neve gyermekvédelmi gyám. Azoknak a gyerekeknek vagyunk a törvényes képviselői, akik bekerülnek a gyermekvédelmi szakellátásba, mert az alapellátás, például a családsegítők vagy a gyermekjóléti szolgálat nem tud nekik több segítséget nyújtani. Tehát ha az alapellátás keretében nem lehet megoldani a meglévő problémát, például, hogy bántalmazó, vagy valamilyen veszélyeztető helyzetben van a gyerek, amiből ki kell emelni, akkor szakellátásba kerül. Ilyenkor a gyámhivatal felfüggeszti a szülői felügyeleti jogot, de a gyerek nem maradhat törvényes képviselet nélkül, ez a törvényes képviselő a gyermekvédelmi gyám lesz. A gyerek általában átmeneti otthonba kerül, megvizsgálják a szükségleteit, hogy milyen ellátásra van szüksége. Tizenkét éves kor alatt minden gyermeknek nevelőszülői ellátást kellene biztosítani – sajnos ez egyre ritkábban valósul meg –, persze a szükségletfelmérés ennél jóval több dologra is kiterjed.

Tulajdonképpen a mi feladatunk a napi gondozási, nevelési feladatokon kívül minden más. Hivatalos eljárásokban képviseljük a gyerekeket, így az iskolai beíratás során, vagy akár bírósági eljárásokban, az egészségügyi ellátás, az okmányok beszerzése esetén, de a feladatunk az is, hogy felügyeljük,  hogy a gyermek megkapja a teljes körű ellátást.

Mióta néz ki így a rendszer?

2014 előtt a nevelőszülő vagy a gyermekotthon biztosította a törvényes képviseletet, nem vált el egymástól a gondozási hely és a törvényes képviselet biztosítása. Ez az állapot azonban olyan helyzeteket szülhet, amikor nem biztos, hogy a gyermek érdeke érvényesül. 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok önállóan működnek, intézményektől, nevelőszülői hálózatoktól függetlenül. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyakorolja a munkáltatói jogokat (2021. július 21-től Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat), de a gyermek aktuális helyzetéről rendszeresen kell tájékoztatni az illetékes gyámhivatalt. Tehát a gyermekvédelmi gyámot a gyámhivatal rendeli ki a gyermek mellé, és ő a gyámhivatalnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Akkor ez a 2014 óta létező szabályozás, ami javarészt a gyermekotthonoktól függetlenül működő gyámoknak adta a képviselői jogot, alapvetően jó irány szerinted?

Persze. Bízunk benne, hogy amíg az EU-ban vagyunk, nem is szüntetik meg, de sok helyről érzékelhető egy erős törekvés arra, hogy megszűnjön a gyermekvédelmi gyámság és ismét intézményi és/vagy nevelőszülői gyámság legyen. Ugyan egyre kevesebb lehetőségünk van a gyermekek érdekét képviselni, de amíg van gyermekvédelmi gyámság, addig mégiscsak meg kell felelni bizonyos jogszabályoknak, addig azért ott van a gyám, aki felügyeli a jogszerű ellátást.

Egyre kevesebb lehetőségetek van a gyereket képviselni? 

Olyan szinten van már benne a politika ebben az egészben, hogy igen, nagyon szűkülnek a lehetőségek. Van 23 és 24 ezer körüli szakellátott gyerek országos szinten. Ezeknek a gyerekeknek az ellátása, a gondozási helyek, a nevelőszülők, a nevelőszülői hálózatok működtetése pedig pénzbe kerül. Még ha civil és egyházi intézmények működtetik is a nevelőszülői hálózatokat, vagy akár a gyermekotthonokat, lakásotthonokat, ez akkor is állami feladat, tehát a normatívát az állam biztosítja.

Hosszú évek óta, országos szinten tapasztalható, hogy rengeteg szakember eltűnt a legkülönbözőbb szakmákból. Vagy külföldre mentek, vagy másik munkát vállaltak.

Döntéshozó pozíciókba mostanra sok helyen olyanok kerültek, legalább is a gyermekvédelemben, akik, hát nem feltétlenül a gyermek legfőbb érdekét tekintik elsődleges szempontnak. Ráadásul olyan hiányosságok vannak a rendszerben, hogy csak a csodán múlott, hogy eddig nem történt tragédia.

Az egész rendszer már nagyon régóta komoly férőhelyhiánnyal küszködik. Ehhez kapcsolódik a munkaerőhiány, vannak intézmények, ahol nem tudnak felnőtt felügyeletet biztosítani a gyerekek mellé, de sok helyen 10-12 gyermekre műszakonként egy felnőtt jut.

Például gyermekeink többségének nagy szüksége lenne gyermekpszichológiai ellátásra, ami állami szinten, lényegében elérhetetlen, több hónapos várólisták vannak mind a gyermekpszichiátriában, mind a pszichológiai ellátásban, a magánellátáshoz súlyos anyagi támogatásra lenne szükség, amit szintén nem biztosít a hálózat.

2021-ben megalakult az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat. Előtte volt a 19 megyei és a fővárosi TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) és volt ezeknek a fenntartója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). 2021. július 1-én tulajdonképpen létrehoztak még egy SZGYF-et, olyan jogkörökkel, amikkel a területi szakszolgálatoknak szinte minden önállóságát elvették. Jelenleg egy területi szakszolgálatnak még az igazgatója sem tudja, hogy mennyi pénzből gazdálkodhat, még egy villanykörtét sem vehet meg önállóan. De nem csak a gazdasági, hanem a szakmai autonómia is megszűnni látszik. Bár elvben a TEGYESZ-ek szakemberei döntenek elhelyezésről, örökbefogadással kapcsolatos ügyekről, szakmai kérdésekről, de valójában az OGYSZ, ha úgy tartja jónak, ezekbe ugyanúgy beleszól.

Mindeközben van egy olyan szereplő a rendszerben, aki tulajdonképpen mindent leural.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató az elmúlt években szinte az összes nevelőszülői hálózatot bekebelezte. Állami fenntartásban lévő hálózat egy sem maradt. Olyan sebességgel nyelték be ezeket a gondozási helyeket, hogy sem a hozzá tartozó humánerőforrást, sem a munkahelyi infrastruktúrájukat nem voltak képesek ennek a növekedésnek megfeleltetni.

Közben Kothencz Jánosnak, az ÁGOTA Alapítvány alapítójának, (és a Szent Ágota egyszemélyi „vezére”) a Fidesz legmagasabb szintjeihez van bejárása, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök személyes jóbarátja és mentoráltja, rengeteg támogatáshoz, adománypénzekhez van hozzáférésük, de mindez a gyermekek ellátásának színvonalán a legminimálisabban sem jelenik meg. A nevelőszülőknek például az alapítvány által szervezett programok, táboroztatások nagy részénél a részvételi díjat, útiköltséget is saját zsebből kell megfizetniük.

Te hogyan érkeztél meg gyámnak? 

Én ’14-ben lettem gyám, amikor ez az egész új gyámi jogintézmény megvalósult. Szociális munkás voltam előtte is, de más területen, nem a gyermekvédelemben dolgoztam. Munkám során a gyermekszegénységgel volt kapcsolatom, de inkább a szegregátumokban zajló kutatásokban vettem részt. Dolgoztam settlementben is észak-magyarországi, hátrányos helyzetű településeken. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan jelen voltunk és helyben végeztük a szociális munkát, tulajdonképpen nem az ügyfeleknek kellett hozzánk jönni, hanem mi mentünk helybe. Ez még Ferge Zsuzsa gyermekszegénységi programjának az idejében volt, amit az elsők között vertek szét 2010-ben. Utána a hajléktalan-ellátásban dolgoztam, onnan jöttem ’14-ben gyermekvédelmi gyámnak az egyik TEGYESZ-be, és azóta is itt vagyok. Képeznem kellett magamat a gyermekvédelem területén, mert eleve új volt a rendszer, és addig nem az volt a szakterületem, bár dolgoztam előtte családsegítőnél is, tehát az alapfogalmaim megvoltak.

Mesélsz erről az elmúlt tíz évről? 

Tíz éve folyamatosan azt látjuk, hogy itt a vége, de valahogy mindig van lejjebb. Azt gondolom, hogy eleve kényszerből hozták létre a gyámsági rendszert a mostani formájában, így hát nagy ellenszélben dolgoztunk az első perctől kezdve. Ennek ellenére nagyon megszerettem. Nem csak nekem, de nagyon sokunknak annyira unikális volt – főleg a 2010-es évek Magyarországán – ez a fajta szakmai önállóság, a szakmai függetlenség ígérete a munkavégzés során. Itt tényleg a gyerekek érdeke számított.

Persze az új gyermekvédelmi gyámi rendszerrel szembeni ellenállás már a kezdetektől fogva megvolt. Próbáltuk betudni annak, hogy még új ez a jogi intézmény, sok helyen azt se tudták, hogy mi az, hogy gyerekvédelem, a nevelőszülők haragudtak ránk, úgy érezték, hogy most jönnek az ellenőrök, akik állandóan piszkálódnak. Nyilván ezt is lehet úgy csinálni, sőt kell is, hogy ne legyen ellenőrzési folyamat íze. Nem kell belenézni a hűtőbe, meg a gyerek szekrényét kutatni. Anélkül is látod, ha a gyerek nem kapja meg a teljes körű ellátást, hogy minden egyes alkalommal a szekrényét néznéd. Sok nevelőszülő ezt mégis támadásnak vette, de a gyerekotthonokban dolgozó intézményvezetők, nevelők is gyakran.

Mi a legrosszabb tapasztalatod?

Ami gyámi szempontból a legrosszabb, hogy a gyereknek ritkán tudunk megnyugtató dolgot ígérni. Olyan mértékű a férőhelyhiány, hogy ha veszélyeztető, elhanyagoló helyzettel találkozunk, nem biztos, hogy el tudjuk hozni, ki tudjuk emelni a bántalmazó környezetből a gyerekeket. Már egy évvel ezelőtt is százas nagyságrendű volt a csecsemőosztályokon az elhelyezésre régóta váró újszülöttek száma, akik heteket töltöttek a kórházakban, mire el tudta hozni a szakszolgálat munkatársa.

A 12 év alatti kiskorúakat csak nevelőszülőnél lehetne elhelyezni (ez már nagyon régóta így van), mégis rengeteg lakásotthonban vagy akár nagyobb gyermekotthonban rohangálnak 3-4-5 éves gyerekek. A képzetlenség nem csak a nevelőszülői ellátás problémája, az intézményi ellátásban már szinte alig dolgozik megfelelő, felsőfokú, szakirányú végzettséggel rendelkező nevelő, túlnyomó többségében nyolc általánossal rendelkező gyermekfelügyelők dolgoznak a sokszorosan traumatizált gyermekeinkkel. Akik, amellett, hogy nem értenek a gyermekeink súlyos, összetett problémáinak kezeléséhez, még túl is vannak terhelve, nevetségesen alacsony jövedelmükkel megélhetési gondokkal küszködnek, amitől legalább annyira frusztráltak, mint azok a szülők, akiket alkalmatlannak minősít a rendszer.

Annyira alacsony az ellátmány a gondozási helyeken, hogy a legnagyobb jóindulattal sem lehet biztosítani a megfelelő ellátást. Sokszor használt ruha boltokból kell öltöztetni a gyerekeket, a mindennapos étkezést adományokból kell megoldani.

Van, ahol hétköznap a krisnások levese az ebéd. Kamaszkorú, fejlődésben lévő gyermekek napi főétkezése a vegetáriánus leves!

Nem tudsz megnyugtató választ adni, amikor megkérdezi, hogy miért van így, vagy meddig lesz így.

Egyszer arról is meséltél, hogy majdnem meg is támadtak. Hogyan lehet megküzdeni a stresszel? Nyilván a segítő szakmákban általában is nehéz megküzdeni a lelki terheléssel, de itt közben a külső, politikai-intézményes-jogi nyomás is nagyon nagy. Ahogy fogalmaztál, hogy tíz éve úgy dolgoztok, hogy „mindjárt itt a vége”. Hogyan lehet ezt jól kezelni? 

Megmondom őszintén, hogy nem tudom. Nincs szupervízió [Szakmai személyiségfejlesztő módszer a munkavégzés hatékonyságának növelésére és az esetleges kiégés elkerülésére – B.L.], pedig nagyon fontos lenne, konkrétan kötelezőnek kellene lennie. Boldogabb országokban ez kötelező is. Nem csak gyerekvédelmi gyámoknak, hanem a szociális munkának általában fontos része, és rendszeresnek kellene lennie.

Hát itt nincs.

Egyébként más állami rendszerben sincs, ahol szociális munkások dolgoznak, vagy annyira ritka, hogy azok a legcsábítóbb munkahelyek. Lehet azt mondani, hogy drága dolog, de ahhoz, hogy ebben a szakmában el tudd látni a feladatodat, ahhoz ugyanúgy szükséges ez is, mint mondjuk egy számítógép vagy egy toll vagy egy jegyzetfüzet. Tehát az, hogy a mentális állapotod karban legyen tartva, ahhoz fontos lenne a szupervízió. Marad az, hogy mindenki megpróbálja megoldani magának, ha van rá pénze. Ha nincs, akkor marad az egymásnak ventillálás. Ami persze egyáltalán nem professzionális, de tulajdonképpen csak ez van. Az ember inkább csak túlél, vergődik hónapról hónapra, miközben el kellene végeznie a szakmai munkát. Abszolút lenne eszköz a támogatásra, csak nem hajlandóak kifizetni.

Mindeközben pedig mennek el az energiák, megy az idő, mert ezekkel a szervezeti bénázásokkal, meg a dilettantizmussal kell foglalkozni.

Közben mondjuk van 40 gyereked, miközben a jogszabályban 30 van meghatározva, annyi lehet egy gyermekvédelmi gyámnak maximum. Pedig még az is sok lenne.

Amikor a törvénytervezetet készítették elő a szakemberek, még húszról volt szó. Rengeteg harc volt, mire felment 20-ra, a szakemberek nem akarták, hiszen szociális munkásként 5-8 ügyfélnél többet nem tudsz ellátni tisztességesen. Angliában ez ötben van maximálva, Nyugat-Európában is tíz alatt. Mire kijött a jogszabály, már 30 volt. És még ez sincs betartva.

Mi a maximum, amivel találkoztál?

Én hallottam már ötven valamennyit is, nekem negyven volt a legtöbb. Nyolc órába nem nagyon fér bele ez sem, ha tisztességesen el akarod végezni a munkádat. Jogszabály szerint havonta egyszer fel kell venni a kapcsolatot a gyerekkel. Ha 6 év alatt van, akkor kéthetente. De persze ez nem így működik. Nehéz munka, és sok időbe telik, hogy ki tudj alakítani bizalmi kapcsolatot a gyerekekkel. Ha egy hónapban egyszer tíz percre mész oda, akkor nem működik. Lehet neked akármilyen éles szemed, akkor nem biztos, hogy észre fogod venni, hogy ez a gyerek egyébként terrorizálva van itt a nevelőszülőnél.

Olyan körülmények között élnek néha nevelőszülőknél gyerekek, hogy ha a saját családjukban lennének, azonnal kiemelnénk őket.

Ha egy gyerek 5-6-7 évesen odakerül egy ilyen helyre, akkor pillanatok alatt felfogja, hogy senkiben nem bízhat, senkire nem számíthat, senki nem védi meg. Most itt van, valamennyire nyugalom van, üvöltenek vele, beletörődik.

Akkor ebbe a csodálatos helyzetbe érkezett el az idei év, ami arról híres, hogy februárban kezdődött. Milyen fázisai voltak a gyermekvédelmi dolgozók szempontjából ennek az időszaknak a Novák-botránytól a pszichológiai alkalmasság vizsgálatokig?

Régen mindig haragudtam, amikor azt mondta valaki, hogy a Rákosi-korban élünk. Ugyanolyan baromságnak tartottam, mint amikor valaki hitlerezi Orbánt. De mára eljutottunk odáig, hogy a nyolcvanas években sem láttam olyan paranoid működésmódot az intézmények részéről, mint ami most van. Amikor az OGYSZ megalakult, még centralizáltabbá vált az egész intézményrendszer, és azóta teljes a paranoia. Rettegnek attól, hogy kiderül valami, ezért van az, amit említettem, hogy gyakran még a TEGYESZ-igazgatóknak sem árulnak el minden adatot. Vezető beosztású emberek szinte semmit nem tudnak a gyermekvédelmi rendszerek működéséről. Egyszerűen szó szerint csak parancsokat akarnak végrehajtatni. És vannak megyék, ahol ez prímán megy is nekik. Ez így egyszerűen nem működik, ez nem forgácsoló üzem, ahol azt lehet kiadni, hogy most tíz centis darabokat kell vágni. Muszáj, hogy tudjanak a szakemberek autonóm módon dolgozni.

Amikor kitört év elején a Novák-botrány, akkor már sejtettétek, hogy hozzá fognak nyúlni ismét a gyermekvédelmi rendszerhez?

Persze, sejtettük, hogy megint lesz valami durvaság, bár ezek már mindennaposakká váltak. Egy példa a sok közül, hogy gyakran egynapos határidős adatszolgáltatásokat várnak el, tehát péntek délután 5 órakor leküldenek az OGYSZ-től egy utasítást, hogy most akkor mindenki hétfő reggelre töltse ki a nem tudom én hány kérdéses adatlapot, hogy hány gyerekkel mi van. Mindig kitalálnak valamit. És igen, lehetett rá számítani. Év elejétől a háttérben alakultak a dolgok, de hivatalos kommunikáció nem igazán volt felénk, hogy milyen változtatásokra számítsunk.

Először jött a gyermekotthonok vezetőinek az alkalmassági vizsgálata. Ezt nagyjából azonnal módosítaniuk is kellett, mert olyan számban nem feleltek meg a vezetők bizonyos kritériumoknak, hogy egyszerűen nem maradt volna intézményvezető a rendszerben. Aztán érkezett a Kocsis Máté-féle törvénymódosítás, amelynek értelmében a gyermekvédelemben dolgozókat is átvilágítják, tehát az otthonok dolgozóit és a nevelőszülőket is. Ez a módosító július elején jelent meg, de akkor már hónapok óta tudni lehetett szakmán belül, hogy sor fog ilyesmire kerülni.

De azt, hogy mit jelent a gyakorlatban a módosítás, még hetekig rakosgattuk össze veterán jogászokkal, meg szakszervezetisekkel. Szóval jó időbe telt, amíg teljesen világossá vált, hogy itt nem a Jóskapista, vagy az SZGYF valamelyik aligazgatója fog ránézni, hogy te ki is vagy, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat, tehát a rendőrség belső elhárítása fog levezényelni gyermekvédelmi dolgozókon olyan átvilágításokat, amelyek egy-egy személy esetében is heteket vesznek igénybe. Hogyha engem átvilágítanak, azzal két-három ember foglalkozik legalább, talán két héten keresztül.

Közben persze megy az idő, megy az élet, csinálod a munkádat, amúgy is le vagy terhelve. Mi pedig futottunk az események után. Sokan nem írják alá, hogy hajlandóak alávetni magukat az átvilágításnak.

Van olyan nevelőszülő, aki nem írta alá, és most azon kell dolgozni, hogy a gyereket elhozzák, csak hogy nincs hova: eddig is óriási férőhelyhiány volt, és ezzel a nyilatkozat mizériával nem csak nevelőszülői, hanem gyermekotthoni, lakásotthoni férőhelyek is nagy számban szűnnek meg. Van olyan fővárosi gyermekotthon, ahol több mint ötven ember állt fel. Ez pedig csak egyetlen gyermekotthon.

És nyilván nem ez az egy nevelőszülő van, aki nem írta alá. Még az sem teljesen világos, a nevelőszülőknek sem, hogy pontosan mi történik akkor, ha nem írják alá. Volt egy nagyon jó nevelőszülőnk, ő nem írta alá a feleségével. Elmondta, hogy ő tudja, ez mivel jár, és nagyon sajnálja, de ennek ő nem tudja a családját alávetni.

Azt tudja nálatok bárki, hogy pontosan mit jelent a „kifogástalan életvitel” mint kritérium?

Senki nem tudja. Ebben az ügyben nem érkezett a kérdéseinkre válasz [az interjú augusztus 13-án készült – B.L.]. Fogalmam sincs, hogy hogyan döntöttem volna, ha ránk is sor kerül, de minket, a gyámokat ebből a körből kihagytak, nekünk ezt nem kellett aláírni. Csak találgatni tudunk, hogy miért nem. Lehet, hogy annyian mondanának fel, hogy az már kezelhetetlen lenne. De közben ettől függetlenül is ott tartunk, hogy akár napokon belül össze fog omlani a rendszer, mert férőhelyek szűnnek meg sorozatosan. Nagy számban, országos szinten. Mivel mindez nem csak a nevelőszülőkre vonatkozik, hanem a gyerekotthonok dolgozóira is, de azokban az intézményekben évek óta olyan létszámhiány van, hogy szinte bárkit fel lehet venni, ezért rengetegen alkalmatlanok valójában, ők pedig most vagy megbuknak a vizsgálaton, vagy egyszerűen felmondanak.

Közben pedig vannak olyan, tizenkét gyerekes lakásotthonok például, ahol négyen vannak felnőttek, plusz az otthonvezető, és sokszor az otthonvezetőnek is be kell állni éjszakázni, és 12 órában dolgozni. Egymást váltja két felnőtt nappal, tehát ha valaki megbetegszik, akkor egyszerűen nincs felnőtt. Van olyan gondozási hely, ahol úgy rakták össze most a gyerekeket, hogy a kamaszok vannak egy csoportban, mert nincs felnőtt. Oldják meg maguknak. Konkrétan a Valahol Európában! A mostani folyamatok pedig arra mutatnak, hogy még ennél is rosszabb lesz, ha majd felmondanak azok, akik nem vállalják az átvilágítást.

Ez egy ördögi kör, mert persze, így a dolgozók is össze fognak omlani nagyon gyorsan. Nem tudunk elmenni szabadságra sem rendesen.

Néha elgondolkodsz rajta, hogy minek kéne történnie ahhoz, hogy már ne bírd tovább?

Nagyon sokat gondolkodom ezen. Nem tudom, igazából két évvel ezelőtt szerintem azt gondoltam volna, hogy egy ilyesmi miatt, mint ez a mostani átvilágításos mizéria, már nem tudnám tovább csinálni.

Tényleg nem tudom, mindig az van, hogy amikor eljutunk egy szintre, azt mondom magamnak, amíg lehet a gyereket valamennyire képviselni, addig maradok.

Ezekkel a gyerekekkel nagyon kevesen viselkednek tisztelettel. Nagyon sokan veszik semmibe őket, pedig már sokszor az is nagyon sokat számít nekik, hogy egyenrangú félként tekintesz rájuk, tisztességesen beszélsz velük.

Biztosan van az a pont, hogy már nem tudnám tovább csinálni. Most például egyelőre tényleg nem tudom, hogy mi lesz ősztől. Abban legalábbis bízunk, hogy nem szűnik meg a gyermekvédelmi gyámság. A férőhelyhiány viszont biztos olyan súlyos lesz, hogy tömegével lesznek olyan gyerekek, akiket nem fogunk tudni elhelyezni.

 

Kiemelt képünk illusztráció.