A Julie Andrews által alakított nevelőnő, Mary Poppins sokunk gyerekkori emléke lehet, de Pamela Lyndon Travers gyerekregénye A csudálatos Mary, és annak filmes feldolgozásai a munka, a fegyelem és a hasznosság logikáját is értelmezik a maguk módján. Mit jelent az, amikor a családapa, Mr. Banks számára fontosabb a rend és a profit, mint a saját gyerekei? És hogyan illeszkedik a játék, a képzelet és a gondoskodás egy kizsákmányoló világba? Kollektor sorozatunkban olyan filmeket ajánlunk, amelyek meghatározóak voltak abban, ahogy látjuk a világot: az igazságtalanságot, a kizsákmányolást, a tőkelogikát és a lázadás lehetőségeit. 

A felnőttkorom jelentős része azzal telik, hogy próbálom eldönteni, mi az, ami hatott rám gyerekként. Nem csak a terápiás székben ülve és a családi mintákat vizsgálva, hanem a popkulturális hatásokat és olvasmányélményeket is figyelembe véve. Mostanában, amikor azon gondolkodtam, mi érzékenyített, mi hatott a társadalmi és morális szemléletmódomra, elkezdtem a karaktereket figyelmen kívül hagyva, a történetekben, a filmek által megformált üzenetekben gondolkodni. Hamar ráébredtem, mennyire fontosak számomra a gyermekként látott és megszeretett alkotások, még akkor is, ha ma, friss szemmel nézve őket, lehet, hogy nem ugyanezeket olvasnám ki belőlük, vagy legalábbis sok más mindenen megakadna a szemem, ami valószínűleg rontaná a befogadói élményt.

Ha visszagondolok kedvenc gyerekkori filmjeimre – azokra, amiknek az ember minden alkalommal ugyanúgy tudott örülni, ha véletlenül ismételték a tévében, még akkor is, ha milliószor látta már –, mindig ambivalens állapotba kerülök. Egyszerre van bennem az izgatottság, a nosztalgia és az ismerősség nyugalmának érzése. Közben olyan, mintha mind ugyanazt az üzenetet próbálta volna átadni (vajon inkább a felnőtt közönségnek?), hogy mennyire nem számítanak az anyagiak, hiszen ami igazán fontos, az a család, a gyerekeink, és persze az, hogy mi magunk is merjünk bizonyos formában gyermekek maradni: kíváncsiak, lelkesek, kísérletezők és őszinték. Ilyenkor, karácsony környékén egyszerre tud elönteni ezeknek a filmeknek a hangulata. Hook, Jumanji, Szellemes karácsony, Matilda, Richie Rich, és még sorolhatnám azokat a címeket, amiket valószínűleg tucatszor láttam, és mégis bármikor szívesen megnézném. Nem is tudom, készültek-e filmek, amik nem a család és az egyszerű élet értékelésének fontosságáról szerettek volna szólni – vagy csak engem kerültek el.

A rengeteg film közül, főleg az ünnepi időszakban, különös helyet foglalnak el Julie Andrews korai filmjei (A muzsika hangja, Mary Poppins). Ezeket nagyszüleimmel számtalanszor néztük meg együtt, barna kockás pokróccal takarózva, mandarint és cukrozott citromot eszegetve. Ebben az időszakban mindent imádtam, amiben a mágia valahogy helyet kapott, talán ezért is rántott be a Mary Poppins annyira. Vizualitásában annyira újnak számított a nátriumgőzös világítási technikának köszönhetően, hogy még egy Oscart is sikerült érte bezsebelnię. A mesevilág és a valóság keveredése már egészen kis korom óta foglalkoztatott. Rengeteget gondolkoztam például azon, hogyan lehetne bizonyítékot találni arra, hogy én magam nem egy rajzfilmkarakter vagyok, hanem hús-vér ember. Úgyhogy elsőként pont azok a részek varázsoltak el, amiket valószínűleg a film adaptációjául szolgáló A csudálatos Mary című könyv szerzője, Pamela Lyndon Travers annyira szörnyűnek találhatott. És ezért lehetett az is, hogy később annyira imádtam a Roger nyúl a pácbant is.

Mielőtt belemerülnék az elemzésbe, pár szót fontosnak tartok ejteni mindarról, ami azóta rárakódott a történetre, amióta először láttam. Kezdve Disney antiszemitizmusával és a filmben megjelenő rasszista mondatokkal, ami miatt később magasabb életkori besorolást kapott. Illetve vannak a produkciónak különösen szívszorító mellékszálai, mint a Michaelt alakító gyerekszínész, Matthew Graber korai halála, amit egy indiai utazás során elkapott hepatitis fertőzés okozott, vagy a film keletkezéstörténete, amit aztán később a Banks úr megmentése című film dolgoz fel, Tom Hanks, Emma Thompson és Colin Farrell főszereplésével. Walt Disney lánya nyomására szerette volna megszerezni a könyv jogait, és közel 20 évig tárgyalt Traversszel, hogy a film elkészülhessen. A szerző végül inkább anyagi helyzete miatt adta be a derekát, és haláláig emlegette, mennyire nincs megelégedve a végtermékkel. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy úgy érezte, a zenei betétekkel és a rövid történetekhez írt összekötőszálak elbagatelizálják a karaktereket, akiket úgy és azért teremtett, hogy lehetősége legyen újrakeretezni saját, alkoholizmusban szenvedő bankár édesapját.

Travers feltett szándéka volt, hogy egy szebb történetet adjon apjának azáltal, hogy megszépíti és felemeli őt elbeszéléseiben.

Ismerve az animációs stúdió tárgyalási módszereit és azt, hogyan áldoznak fel bármilyen történetet az eladhatóság oltárán – hogyan készültek el például a Miyazaki által rendezett Ghibli-filmek Disney-s verziói, hiszen például a Princess Mononoke adaptálásakor a rendező kérésének ellenére is kivágtak és megváltoztattak nagyon fontos elemeket az animációban –, könnyen megérthetjük és elfogadhatjuk az író félelmeit. Így magának a filmnek a keletkezéstörténete is értelmezhető a dominancia, nyomásgyakorlás és a kizsigerelés fogalmi szentháromságából.

Reménykedem benne, hogy Traversről készül még film azon kívül is, amiben Disney próbálja romanticizálni a könyv jogai megszerzésének folyamatát, hiszen rendkívül színes élete volt. Amellett, hogy korán belekezdett a vers- és prózaírásba, és sokáig szerkesztőként dolgozott a Parabola magazinnál, színészi ambíciói is voltak. Rendkívül sokat utazott, és nyitottan állt a különböző kultúrák és vallások felé. Szerelmi élete is roppant kalandos, és kevesen tudják róla, hogy leghosszabb ideig egy nővel (Madge Bumand) élt együtt. Travers negyvenéves korában döntött úgy, hogy szülővé válik, végül egy ikerpár egyik tagját fogadta örökbe, hiába kérlelték, hogy ne válassza szét őket (ezt ugyanis a szakma a mai napig nem javasolja). Az életrajzából kiviláglik nemcsak a makacssága, de az is, mennyire élénken keveredett személyiségében a kíváncsiság és a szabadelvűség a merev és sokszor konzervatív gondolkodásmóddal. Ezek olyan tulajdonságok, amikben párhuzamot tudok vonni közte és a főhőse között.

Mary Poppins és Bert, akik egyfajta örökbefogadó szülőként veszik szárnyaik alá a Banks-gyerekeket, megtestesítenek mindent, amilyennek egy jól összehangolt és modern szülőpárt sztereotip módon elképzelünk. Bár alapvetően a legtöbbek fejében az apa a döntéshozó és a tiszteletet, rendet parancsoló figurája a családnak – nem véletlen, hogy a domináns fél mindig a nadrágot és nem pedig a szoknyát hordja a közmondás szerint –, az utóbbi időben sok esetben mégis inkább az ellenkezőjét figyeltem meg. Valószínűnek tartom, hogy a láthatatlan munkának köszönhető, hogy sok nőismerősöm és családtagom sokkal szigorúbb és feszültebb bizonyos családi és háztartásbeli kérdések kapcsán, mint a férfiismerőseim. Nem azt állítom, hogy ezek a környezetemben élő férfiak nem elég komolyak, és nem tudnak felelős döntéseket hozni, ha szükséges, ahogy a nők is kellőképpen lazák, akikkel nagyon jól lehet mindenféle játékokat játszani és éjszakába nyúlóan beszélgetni és nevetni, mégis ha a dinamikájukat vizsgáljuk, hasonlóak a szerepek. Ezekben a kapcsolatokban a férfi viselkedése társadalmi szemmel egészen gyermekies és kiszolgáltatott. Mintha társadalmi elvárás lenne, hogy őket érdekljék jobban a különböző játékokhoz köthető hobbik, legyen az labda- vagy videójáték. Ők azok, akik a legtöbb helyzetet szeretik viccekkel elütni (lásd „dadjokes” kifejezés), különösen akkor, ha egy beszélgetésnek érzelmileg nagyobb tétje van. Egy kicsit mindig szórakozottak, nehezen tartanak észben dolgokat, nehezen látnak neki feladatoknak a ház körül, ugyanakkor ők azok, akik látszólag képesek a jelenben maradni, és lazán venni szituációkat, játékosságot hozva be a komoly hétköznapokba.

A nők pedig mellettük azok, akik a teendőket észben tartják, a kereteket és határokat megszabják, akik terveznek és tiszteletet parancsolnak és sokszor a gyerreknevelésben is felveszik a „rossz zsaru” szerepét.

Hasonló a férfi-női dinamika Bert és Mary Poppins esetében is. Mary Poppins egyszerre gondoskodó és kedves, mégsem válik sebezhetővé. A gyermekek gyengédséget kérlelő cselekedetei elől rendszerint kitér, emellett roppant határozott, nagyon erősen tartja a határait, és meglehetősen komoly. Nehezen viseli a túlságosan elviccelt, komolytalan helyzeteket. Ezek a tulajdonságok nem annyira jellemzőek a korai Disney-produkciókban megszokott női főhősökre.

Bert ezzel szemben mindig kalandra kész és életvidám, aki szívesen vesz részt különböző csínytevésekben és hangot ad az érzéseknek. Éles meglátásaival és empátiájával közelebb hozza a munkásosztály világát és a nehezen érthető karakterek motivációját is segít megérteni a Banks-gyerekeknek és a nézőknek egyaránt. Olyan ember, aki mindenben a boldogságot és a jót keresi, képes kapcsolódni és észrevenni olyan apró dolgokat, amiket a munkába rohanó emberek nem képesek. A filmnek egy nagyon szép pontja az, amikor a kéményseprők tánca előtt együtt nézik az ébredő várost, és Bert kifejti, mennyire sokan lemaradnak ezekről a pillanatokról, és mennyire keveseknek adatik meg, hogy így lássanak egy várost – a madarakat, csillagokat és a kéményseprőket leszámítval.

Bert egyik legirigylésreméltóbb tulajdonsága, hogy nem szorong a pénz miatt. Folyamatosan váltogatja a munkáját, és nem zavarja, ha a többségi társadalmat kiszolgáló, rosszul fizető munkát kell épp elvégeznie, ameddig örömét leli benne. A karakter egy komikus „csavargó”, filmes megjelenítésében alapul szolgáltak Chaplin vagy Buster Keaton szerepei.  Egyszer utcazenész, máskor sült gesztenyeárus, de az egész filmben ő az idegenvezető is, aki a nézőket navigálja az elbeszélésben.

Mr. Banks, aki az író szándékai szerint a történet főszereplőjének számít, Bert szöges ellentéte. Alapvetésnek fogja fel, hogy a környezetében rendnek kell lenni, egészen szigorú elképzelései vannak arról, hogyan kell az embereknek élnie az életét, és ő is eszerint az elvek szerint él. Az egész életének a középpontja a bank, ahol dolgozik, és ahol már az édesapja is dolgozott. Minden hitét a munkahelyébe fekteti, az egész bank történetét kívülről tudja, és a saját gyermekeit is arra sarkallja, hogy bízzanak a munkahelyében, és amilyen korán csak tudnak, kezdjenek el megtakarítani és gyarapítani a saját vagyonukat.

Mr. Banks egyik legfontosabb jellemzője, hogy a munkája miatt nem sok ideje jut a családjára, csakúgy, ahogy feleségének, Mrs. Banksnek sem, aki a szüfrazsett-mozgalom egyik élharcosaként még a vandalizmustól sem riad vissza, ha a nők jogairól van szó. A szülőpár tagjai közül ő a szétszórt, a megengedő. Olykor rajta lehet kapni, hogy érzékenyebben fogadja a gyerekek közeledését, csakúgy, ahogyan a társadalmi igazságtalanságokra is érzékenyebb, de ha Banks szabályai elrendelik, akkor a családon belül könnyen enged a saját érzékenységéből. Minden heves érzését a mozgalomba csatornázza, és így nem marad figyelme a valódi társas együttlétekre.

Gyermekeik, Michael és Jane így hát azzal próbálják felhívni magukra a figyelmet, hogy minél több rosszaságot csinálnak – főként a róluk gondoskodó dadusokkal szúrnak ki. Mary Poppins, aki a keleti széllel érkezik és a nyugatival távozik, valójában mintha tényleg azért jönne, hogy megfordítsa a széljárást a családon belül és egy másik dinamikát hozzon a négyfős család életébe.

A történetet a Sherman-testvérek dalbetétei színezik, akik több mint 34 dalt írtak a filmhez a két és fél éves munka alatt. Ezek közül jópár nem került bele a végleges verzióba, sokat más filmekhez, például A dzsungel könyvéhez használtak fel. A zeneiség mellett nem csak a kézzel rajzolt figurák megjelenése és a korábban már említett mesékkel való összevágás hozza a varázslatot, hanem az is, hogy Mary Poppins a már megszokott Disney-karakterekhez hasonlóan kapcsolódik a természethez és a világhoz, mintha a környezete minden eszközével az ő törekvéseit támogatná, a keze alá dolgozna. Ilyen amikor különböző állatokkal énekel, vagy olyan kalandokba keveredik, ahol rendre körülrajongják, körültáncolják a karakterek.

Bevallom, ha bárki leülne ma velem szemben, és azt kérné, hogy ajánljak neki egy filmet, nem hiszem, hogy elsőre a Mary Poppinst ajánlanám. Ami miatt mégis kidomborodik az emlékeimben, a kultikus jelenete, ami kiskoromban egészen elemi erővel hatott rám. Akkor, amikor még nem értettem a szüfrazsetteket, sem a mókuskereket vagy a bankrendszer működését. Ez az a jelenet, aminek elemeit utána még évekig firkáltam iskolában is a füzetembe, ami miatt a mai napig különösen szeretem a galambokat és a nagyvárosi tereket, amiket képesek megtölteni.

Akkoriban inkább érzelmileg hatott rám, most már újranézve sokkal több mindent látok bele. Két társadalmi rend ellentétét, amiben Michael még naivan és gyermeki jóhiszeműséggel próbál eligazodni, amikor úgy dönt, a pénzét a téren galambokat etető idős hölgynek adja. A bankrendszert, ami mindenáron próbálja meggyőzni az embereket, hogy akkor döntenek a legjobban, ha a befektetik, lekötik, de, ami a legfontosabb, a bankra bízzák a pénzüket. Illetve a másik üzenet, amit Mr. Banks megért a hatalmas felfordulás végére, hogy a családjába fektetett idő sokkal jobban megtérül, mint bármi másba. Nem tudom, hogy ez a rengeteg film az elnyomásról, a kapcsolatok fontosságáról hatott-e a szüleinkre, vagy szándéka volt-e hatni egyáltalán. Azt sem, hogy megváltoznak-e az emberek, a társadalom egy filmtől, vagy csak rám hatottak ezek az aspektusok, és mások egyáltalán nem értelmezik ilyen szempontrendszerek szerint a munkához vagy barátaikhoz, családjukhoz való viszonyukat, mint ahogy ezek a filmek igyekeztek bennük elültetni azt.

Az viszont biztos, hogy miután felnőttünk, evidenssé vált mindenki számára, hogy a világ nem úgy működik, mint ezekben a történetekben. El kell végeznünk a munkát, amely során lehántjuk magunkról azokat a kapaszkodókat, amiket ezek a mágikus gondolatok nyújtottak, és ne legyen minden fekete és fehér. Ne higgyünk vakon abban, hogy a rossz elnyeri a méltó büntetését, és végül mindenki, aki kapzsi, magára marad és boldogtalanná, összetörtté válik. Hogy egyetlen epizód alatt, egy megfelelően kiválasztott hős hatására megdőlhetnek egész rendszerek, mint a Csillagok háborújában vagy a Harry Potterben. Hogy az egységet lássuk, a közösséget, ne a főszereplőt. Az irányokat és ne a célt. De közben mégis ragaszkodjunk ehhez: az az idő, amit a társas kapcsolatainkban töltünk, mindig értékesebb, mint amit munkával. Úgyhogy végső soron próbáljuk meg úgy szervezni, hogy mindig legyen időnk arra, hogy újrapörgethessük ezeket a filmeket, és átélhessük azokat az érzéseket, amiket akkor érezhettünk, amikor még olyan sok minden eldöntetlennek tűnt.