Magyarországon is kimutatták az élővizekben a glifozát nevű mezőgazdasági vegyszert, amelyről megannyiszor kiderült már, hogy súlyos élettani rendellenességeket okoz, és a környezetet is erősen károsítja. A napjaink élelmiszertermelésében gyakorlatilag egyeduralkodó ipari mezőgazdaságban kulcsszerepet játszó permetszer betiltásáért számos országban kampányolnak környezetvédő szervezetek. De mi lehetne helyette? És úgy általában: hogyan ne haljunk bele abba, ahogy etetjük magunkat?

Fagyáskárok, aszályok, árvizek – miegymás. A klimatikus viszonyainkat sikerült olyan mértékben átalakítani az elmúlt bő kétszáz év ipari és gazdasági fejlődésének köszönhetően, hogy a mezőgazdaság – magyarán az életfeltételeink biztosításában kulcsszerepet játszó élelmiszertermelés – korábban soha nem látott nehézségekkel kell hogy szembenézzen.

A mezőgazdasági ipar válasza ezen súlyos problémákra pedig nem más, mint amit a múlt század második fele óta bármely, a termelést veszélyeztető jelenségre adott. Az óriás agrárvállalatokkal összefonódott vegyipart segítségül hívva tornázzák fel, vagy ha mást nem, legalább fenntartják a terméshozamokat – ennek azonban végül valamennyien megisszuk a levét. A szó szoros értelmében.

Az Átlátszó szerezte meg azt az eddig nem publikált vízügyi jelentést, amely szerint Magyarország vizeiben is kimutatható már a glifozát. A gyomirtó sokoldalúan károsítja az élővilágot – benne az embereket. Ahogy a lap idézi, a „vízi élővilágra bizonyítottan mérgező; emberek esetében a rákkeltő, mutagén, utódokat károsító és hormonháztartást romboló hatások nem egyértelműen igazoltak”.

A most publikált, átfogó országos mintavételen alapuló jelentésből pedig az is kiderült, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak nem jelent újdonságot a súlyosan mérgező vegyszer széleskörű elterjedtsége:

az adatokat ugyanis már 2019-ben ismerték. Mégsem intézkedtek a vizek – és az ország lakossága – védelmében.

A kutatók megfogalmazása szerint „megdöbbentő tény”, hogy a határérték többszörösét tapasztalták a vízművek által üzemeltetett 130-160 méter mély kutak esetében is.

A vizsgált felszíni vizeknek a háromnegyedében mutatták ki a gyomirtót, a folyók és tavak – köztük Balaton-felvidéki mezőgazdasági területektől távol eső források – közel felében ráadásul határérték feletti koncentrációban. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a teljes magyarországi vízbázis fertőzött, a megelőzés helyett a kármentés a feladat.

De ha ennyire veszélyes szerről van szó, miért alkalmazzák még mindig?

Maga a tény, hogy a glifozát súlyosan mérgező, már bő két évtizede kiderült. A Monsanto agráripari óriásvállalat által bevezetett, jelenleg a jogutód Bayer által forgalmazott szer gyakorlatilag mindent kiirt a kifejezetten rá rezisztens haszonnövényeken kívül, amelyek cserébe – feltéve, hogy megfelelő mennyiségű, nem mellesleg ugyancsak környezetkárosító műtrágyával termékenyítik meg a talajt – kitűnő terméshozamokat produkálnak.

Ez viszont azzal is jár, hogy a gazdáknak szintén a cégtől kell beszerezniük a megfelelő növénymagokat. És mivel a bőségesen permetezett gyomirtó nem ismeri a telekhatárokat, ha a szomszéd gazda nem rezisztens növényeket telepít, a terméshozamát, ezzel pedig a bevételeit is kockáztatja. A szer pedig visszafordíthatatlan károkat okozhat a termőföldben is.

Hogyan lehetne ez ellen fellépni?

Szükségszerűen központi szabályozással kellene fellépni a szer ellen, amire praktikusan uniós szinten lenne lehetőség. Bár már évekkel ezelőtt felmerült, hogy az EU nem adja meg a vegyszerhez a mezőgazdasági engedélyt, 2023-ban újabb tíz évre meghosszabbították. Így a mai napig használható az aktuális szabályok szerint, többek között Magyarország kormányának áldozatos munkájának köszönhetően.

Most viszont – szomorú oknál fogva – történelmi lehetőség előtt állunk. A Reporterre francia ökológiai szaklap tudósítása szerint a most 19 éves Théo Grataloup szülei még 2018-ban beperelték a Bayer francia leányvállalatát fiuk súlyos születési rendellenességei miatt. A tárgyalást hét évnyi eljárás után április 3-án tartották, ennek során a család ügyvédei rámutattak, hogy Théót nyelőcső-, gége- és légzőrendszeri rendellenességeiért bizonyosan a vegyszer tehető felelőssé, amit anyja gyanútlanul használt terhessége korai szakaszában. Théo közvetlenül a születése óta folyamatosan orvosi kezelésekre szorul, már több mint 50 műtéten esett át teljes altatásban.

2022-ben Théónak kártalanítást ítélt meg egy francia szakértői testület, amely arra a következtetésre jutott – Franciaországban először -, hogy a gyomirtónak van potenciális magzatkárosító hatása. A növényvédőszerek áldozatainak kártalanításáról határozó FIVP 5 szakértőjének döntéséről beszámoló Le Monde idézi szakvéleményüket. E szerint létezik a „lehetőség, hogy oksági viszony van a gyermek patológiája és egy vagy mindkét szülő szakmai tevékenysége között a születést megelőzően”. A szakvélemény nyomán Théónak havi nagyjából ezer eurót fizet 2022 óta a francia gazdák társadalombiztosítója.

A cég ügyvédje természetesen tagadja a fenti megállapításokat; holott mint a „Monsanto-iratokból” kiderült, a vállalat nemcsak tisztában volt a gyomirtószerének toxicitásával, de jelentős erőforrásokat is bevetett annak eltitkolására. Az amerikai multinacionális vállalat 2017-ben nyilvánosságra hozott belső dokumentumai szervezett dezinformációs kampányról számolnak be, amelynek célja a termék forgalomba hozatalának biztosítása volt.

A bíróság július 23-án fog döntést hozni Grataloup ügyében. Ennek csak egyik része, hogy a vállalatot kártérítés és bírság megfizetésére kötelezhetik, de ennél jóval nagyobb hordereje lesz annak, ha a cégnek uniós bíróságról származó papírja lesz arról, hogy legfontosabb gyomirtóinak alapanyaga súlyosan magzatkárosító. Ez ugyanis elindíthatja a folyamatot, aminek során az Európai Unió döntéshozó szerveinek és engedélyező hatóságainak nem lesz más választása, mint hogy megvonják a glifozát használati engedélyét.

Eső után köpönyeg?

Mondhatnánk. Grataloup és családja – és valószínűleg rengeteg más, magzatkorában glifozátnak kitett ember – esetében igen. Ráadásul nemcsak  az egész EU szennyezett. Mivel világszerte elterjedt gyomirtóról van szó – a világon eladott ilyen funkciójú szerek 92 százalékát teszi ki valamilyen formában a glifozát – bizonyára a glóbusz szinte valamennyi élővizét és termőföldjét károsította a vegyszer. Napjainkban aligha találunk olyan élelmiszert a szupermarketek polcain, amely előállítása során valamely ponton nem érintkezett vele.

Azt viszont nem mondhatjuk, hogy reménytelen lenne a helyzet. Habár a glifozátot gyorsan lebomló hatóanyagként forgalmazzák, felezési ideje az időjárási és a talajviszonyoktól függően két év is lehet. A gyors lebomlás tehát mégsem garantált – írja a Greendex a gyomirtóval foglalkozó cikkében. Ez viszont azt is jelenti, hogy kivezetése esetén néhány év alatt elhanyagolhatóra csökkenhet a mennyisége.

Mi a teendő?

Elsősorban tehát a glifozát mihamarabbi kivezetése. Ez viszont felveti a problémát, hogy a jelenlegi ipari mezőgazdaság teljesítménye a rendkívül hatékony gyomirtó nélkül valószínűleg jelentősen visszaeshet. Ráadásul, ha az Unióban be is tiltják esetleg, semmi sem garantálja, hogy a világ kenyereskosarának is nevezett Ukrajnában ne használnák továbbra is nyakló nélkül, és ne találna utat az EU piacára az így termesztett gabona (már ha épp nincs háború).

Egyrészt tehát további nemzetközi megállapodásokra lenne szükség, hogy a szert globálisan is betiltsák – bár ez rögös út, de az ózonréteg-károsító régi hűtőgépekben használt freon-gázok esetében már sikerült, ólommentes benzint árulnak a kutakon, és a rákkeltő azbesztet sem használják már szigetelésre. Legalábbis hivatalosan a világ országainak jelentős része betiltotta ezen anyagokat.

Ahhoz ugyanakkor, hogy a világ szegényebbik felén ne torkolljon éhínségbe és a vele járó egyéb szörnyűségekbe (háborúk, miegymás) egy esetleges nagyszabású környezet- és egészségvédelmi kampány, komplex lépésekre van szükség – ha már a klímaváltozás egyébként is megteszi a hatását.

Vagyis globálisan át kell alakítani az élelmiszerrendszert – de ha visszatérünk szűkebb témánkhoz, az EU-hoz vagy akár Magyarországhoz, rendelkezésünkre áll az alternatíva, hogy ne az éhezés elleni küzdelembe haljunk bele. Korábban a Mérce beszélgetéssorozatának, a Korunk Válságainak második részében Bruder Márton ökológiai gazdálkodóval és agrármérnökkel jártuk körbe az élelmiszerválság gyökereit, a jelenlegi krízis alakulását és kilátásait – valamint azt, hogy az ökológiai szemléletű, rövid ellátási láncokra épülő mezőgazdasággal hogyan lehetne kiváltani a jelenlegi, fenntarthatatlan rendszert.

A Fordulat folyóirat pedig egy teljes lapszámot szentelt az élelmiszer-önrendelkezésnek. Az ilyen rendszer fenntarthatóságát az garantálja, hogy az élelmiszer-termelés célja ne a profitmaximalizálás, hanem a társadalmi igények kiszolgálása legyen a természeti környezet kizsákmányolása nélkül, vetésforgó alkalmazásával, a mélyszántás mellőzésével, legeltetéssel  – hogy lehessen hol és miből termelni évtizedek múltán is.

És persze egyre égetőbb szükség van az elmúlt években szerencsére viszonylag felkapott témává vált vízmegtartásra is – ahogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás jegyében bizonyára szükség lehet szárazságtűrőbb fajok telepítésére is. Ahogy azt is szem előtt kell tartani, hogy nincs egyetlen, mindenre jó megoldás – az egyes égövek, régiók és területek mind egyedi megoldásokat követelnek meg arra az alapvetésre építve, hogy az élelmiszer nem áru – legalábbis nem kellene, hogy az legyen – hanem létfenntartásunk egyik alappillére.

A fentiek megvalósításához radikális változásokra van szükség gazdasági és társadalmi rendszerünkben. Az ipari mezőgazdaság fenntartásában érdekelt óriásvállalatok, a nagytáblás monokultúrás, vegyszerekre alapuló növénytermesztésre építő agrárbárók és a nagy élelmiszeripari cégek kétségkívül kárvallottjai lennének az élelmiszerrendszerünk átalakításának.

Mi, a társadalom túlnyomó többsége viszont a fenntartásának látjuk kárát.