A gázai humanitárius katasztrófa nem, de a globális kereskedelem problémái már beavatkozásra késztették az Egyesült Államokat és szövetségeseit, ráadásul a térség legszegényebb, polgárháború sújtotta országában, Jemenben. Ezzel egy globális háborús helyzethez kerültünk ismét közelebb.

Amint arról a Mércén is beszámoltunk, január 12-én a hajnali órákban mind Londonban, mind Washingtonban a legmagasabb szinten jelentették be, hogy több mint 30 célpont ellen hajtottak végre légicsapást. A csapások a Vörös-tenger déli kijáratát jelentő Könnyek Kapuja (Bab al-Mandeb) szoros környéki jemeni katonai állásokat érintették, de elérték Hodeidát, az ugyancsak a lázadók által ellenőrzött egyik legfontosabb várost is.

A baloldal új kedvencei

Az elmúlt héten tele volt a fősodratú nyugati sajtó azzal, hogy Jemenben szélsőséges kalózok miatt nem lehet átjutni a Vörös-tengeren, hogy emiatt súlyos infláció várható, és ez katonai csapásért kiált. Ezen a héten viszont már elért odáig a nyugati közbeszéd a témában, hogy egy főleg fiatal balosokat megszólító videós influenszer, török-amerikai Hasan Piker interjút készített Rasíd al-Haddaddal, azzal a 19 éves jemeni TikTok-videóssal, aki mémmé vált a lefoglalt kereskedelmi hajók mellett készített felvételeivel. Az ok egyszerű: a srác hasonlít a huszonévesek körében kultikus státuszt elérő amerikai színészre, Timothée Chalamet-re. A fiatal fiú az interjúban elmondta, nem vallásos muszlim, és nem szélsőséges, csak azért reklámozza a lefoglalt hajókat, mert „egyetért Palesztina felszabadításával”.

Arról, hogy a nyugati hatalmak most ismét bombázták Jement, elmondta, ebben nőtt fel, tízéves kora óta háború és bombák kísérik mindennapjait, a mostaniaktól már nem fog megijedni.

@vicenews Rashid al-Haddad, dubbed ‘Timhouthi Chalamet’ by social media users, appears to be part of a new online trend where influencers post content to promote their side of a given conflict. #houthi #gaza #yemen #redsea ♬ original sound – VICE News

Pikert az interjú elkészítése után jogosan dicsérték. Aaron Bastani, a brit baloldali Novara Media főszerkesztője például azt írta, Piker „a Z-generáció Walter Cronkite-ja” a híres amerikai tévériporterre utalva. Az való igaz, hogy miközben a CNN, NBC, vagy akár a BBC nem is törekedett arra, hogy a hivatalos katonai szóvivőkön kívül bárkit megszólítson a jemeniek közül, Piker helyettük csinált újságírást azzal, hogy egy viszonylag átlagos tizenéves véleményét is szerepeltette. Mindebből legalább annyi kiderült:

nem valószínű, hogy a jemeni hútikat támogató százezrek megijednek a katonai beavatkozástól.

Mások rámutattak a közösségi médiában: Piker interjúalanya videóiban rendszeresen antiszemita retorikával támadja Izraelt, általában „a zsidókat” teszi felelőssé a gázai háborúért, erről az interjúban viszont nem volt szó. Ez sajnos a jemeni, évtizedes, hivatalos antiszemita és szélsőjobboldali politika és az Anszár Allah által használt retorikát ismerve pont annyira meglepő, mint mondjuk egy szíriai átlagpolgár gondolkodása. A hútikkal háborúzó szaúdi kormány angol nyelvű sajtója előszeretettel számol be iskolákban a lázadók által rendszeresített jemeni tankönyvek antiszemitizmusáról – annak ellenére, hogy ettől a szaúdi kormány sem mentes.

De mindez mégsem a teljes kép. Ahogyan a fiatal Chalamet-hasonmás is hangsúlyozta: önmagában lassan már nem is nagy hír, hogy egy vagy több Izraellel baráti viszonyt ápoló nyugati ország bombázni kezdte Jement. Jól mutatja ezt régi gyarmattartóik, a britek történelme.

Rishi Sunak sorrendben már a kilencedik brit miniszterelnök, aki az ország lakossága ellen légicsapást rendelt el a történelem során.

Megelőzte őt ebben már Stanley Baldwin (konzervatív, 1928-’29), Ramsay McDonald (munkáspárti, 1934), Clement Attlee (munkáspárti, 1947-’49), Winston Churchill (konzervatív, 1954-’55), Anthony Eden (konzervatív, 1955-’57), Harold MacMillan (konzevatív, 1957-’58), Alec-Douglas Home (konzervatív, 1964), Harold Wilson (munkáspárti, 1964-’66) is.

A sorba David Cameron és Theresa May csak azért nem került be 2014 és 2019 közötti jemeni háborúikkal, mert ekkor a brit légierő, a Royal Air Force hivatalosan csupán „tanácsadói szerepben” segítette a szaúdi királyi légierőt és jelemi szövetségeseit éppen az országot uralma alá hajtó, jelenleg kereskedelmi hajókat lefoglaló hútikat, azaz az Anszár Allah katonai szövetséget pusztító háborúja során.

Jól látszik ebből, annak ellenére, hogy mára az Egyesült Államok az egykori Brit Birodalom minden egyes régi konfliktusával együtt Jement is átvette és szövetségi rendszerén keresztül menedzseli, a megszállások, katonai akciók, lázadások és újabb megtorló akciók láncolata 1918 óta szinte folyamatos a térségben.

A nyugati sajtó előszeretettel hangsúlyozza a jemeni helyzet kapcsán is a vallási ellentéteket, vagy „törzsi rivalizálást”. A valóságban viszont akárcsak Európában, immár az Arab-félszigeten is inkább a politikai propaganda része a vallásos nyelvezet, amely mögött teljesen modern politikai mozgalmak, felkelőcsoportok állnak.

Így valójában a mostani, újabb bombázások pusztán amiatt kerültek vissza a nemzetközi címlapokra, mert ez a jemeni háború már nem is igazán csupán jemeni háború. Hiszen a nyugati erők és szaúdiak ellen harcoló, az ország lakott területeinek nagy részét ellenőrző Anszár Allah Izrael gázai háborúját akarja blokáddal megállítani a Mandeb-szorosban és a Vörös-tengeren. Az akció eddig a lehető legnagyobb mértékig erőszakmentes a jemeni lázadók oldaláról. Ez azt jelenti, hogy

a szorosban lefoglalt, izraeli és más kereskedelmi hajók lefoglalása közben a húti lázadók a legkisebb erőszak alkalmazására és a lehető legkisebb emberveszteség okozására is fókuszáltak. Ez nagy részben sikerült is.

Kalózok vagy hősök?

Sokak számára ismerősek lehetnek a jemeni Anszár Alláh által 2023 novemberében közzétett képsorok: egy palesztin és jemeni zászlós helikopter száll le a bahamai zászló alatt hajózó, de izraeli érdekeltségű Galaxy Leader teherhajóra, amely éppen az általuk ellenőrzött Mandeb-szoroson halad át. A helikopterből katonai egyenruhás, taktikai felszereléssel rendelkező kommandósok – a jemeni lázadó kormány emberei – szálltak ki, gyorsan biztosították az óriás jármű stratégiai pontjait, majd letartóztatták annak legénységét.

 

Az akciót a későbbi bejelentés szerint a jemeniek megtorlásként alkalmazták Izrael ellen annak gázai, pusztító és a civil lakosságot, orvosokat, ápolókat, újságírókat és gyerekeket sem kímélő háborúja miatt. A Galaxy Leadert ezt követően saját partjaikra vontatták, ahol a jemeni antiimperialista ellenállás szimbólumává vált. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban ítélte el az akciót.

Az akciót több tucat hasonló – néha nem izraeli érdekeltségű – teherhajó lefoglalása követte. Támogatóik szerint a jemeni hútik (az először a helyi húti törzsben erős, azon már rég túlterjeszkedő Anszár Alláh mozgalom) ezekkel megmutatták, lehet máshogyan is kőkemény nyomást gyakorolni Izraelre és támogatóira, mint a Hamasz által gyakorolt, dühöngő terrorizmussal, a hajók legénysége ugyanis az Anszár Alláh foglya ugyan, de eddigi hírek szerint bántódásuk nem esett.

Akkor miért a szélsőséges nyugati akció?

Mind az amerikai, mind a brit kormány szerint azért kellett december 12-én hajnalban ismét megtámadni a jemeni lázadókat, mert a hajók lefoglalása már „agressziónak minősül” amely ellen, például Rishi Sunak szerint a briteket is megilleti „az önvédelem joga”.

Mindezt pedig azzal indokolták, hogy a teherhajók elrablása ellen a szoros környékére, a Vörös-tengerre vezérelt amerikai és brit hadihajókat a jemeni hútik rakétákkal lőtték. Ezek ugyan egy hajót sem találtak el, de Gran Shapps brit hadügyminiszter egy január 10-i eset után világossá tette, a még 2023 december év végén amerikai vezénylettel előkészített támadások nem váratnak soká magukra ezek után.

A nyugati hatalmak egységes megítélése szerint a hútik tehát egyszerű, a globális kereskedelmet veszélyeztető kalózok, terroristák, akik ellen lehet „terrorellenes” akciót indítani formális hadüzenet nélkül is. Ez nem igaz.

A polgárháborús helyzetből és saját humanitárius katasztrófájából éppen csak valahogyan kiszabaduló Jement lényegében majdnem teljesen az Anszár Alláh szövetség uralja – őket Irán mint közeli nagyhatalom támogatja. Van persze Jemennek a nyugati szövetségesek által elismert kormánya is, akit rajtuk kívül még Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok pénzelnek, de ők az országból kiszorulva, emigráns kormányt alkotnak.

A helyzet eredője a Jement egy évtizede sújtó polgárháború. Emiatt a brit és amerikai légicsapások sem teljesen új jelenségek. Még az arab tavasz folyományaként ugyanis polgárháború tört ki 2014-ben több rivális frakció között. Ebben a nevető harmadik 2015 elejére a síita iszlám tanítók köré és a korábbi teljhatalmú elnök, Ali Abdullah Száleh ellen szerveződő Anszár Alláh volt. Gyors felkelésük nagyon sikeresnek számított, és a Jemen lakosságának, gazdaságának nagy többségét magába foglaló nyugati partvidék az ellenőrzésük alá került. Az Anszár Alláh évszázados hagyományokra tekint vissza, szervesen kapcsolódik a Jement az 1300-as évek és 1962 között uraló, síita Zaídi Imamátus történelméhez. A Jement uraló vallási vezetők egyben királyok is voltak. Mindennek ellenére 1839-től fogva szembe kellett hogy nézzenek a stratégiai fontosságú tengerszorosban megjelenő brit flottával és nyomukban az országot vazallusukká tévő britekkel. Ellenük több lázadás is kitört, amelyet mindig az ország síita többsége vezetett, míg a britek sokszor a sivatagos, külső területeken és Áden környékén élő, szunnita arab törzsekre támaszkodtak a város- és falulakó síitákkal szemben.

Erre vezethető vissza az Izraelhez fűződő viszonyuk is. Izrael állam számos mai állampolgára ugyanis jemeni zsidó származású. Eredetileg a mai Jemen déli részén és Szanaa fővárosban lakott nagyon jelentős, több százezres zsidó közösség egészen a kései ókor óta. A síita Imamátus a 20. század elején Szanaa és több ottomán terület elfoglalásakor került velük kapcsolatba. Noha a hivatalos izraeli propaganda szerint Jemen zsidóinak azért kellett szinte mind egy szálig elhagyniuk ősi földjüket, mert az Imamátus Izrael 1948-as kinyilvánítását és a palesztinai muszlimokat ért atrocitásokat követően zavargásokat kezdeményezett és támogatott a helyi zsidók ellen, ez a történettudomány szerint mítosz. Ez a mítosz azonban mind a jemeni arabok, mind az Izraelben élő jemeni zsidók körében sikeresen táplálta az egymással szembeni, súlyos előítéleteket.

A jemeni zsidók alapvetően földművelők és kisiparosok voltak az elzárt muszlim országban, ezt a Szuezi-csatornán megindult kereskedelem a 19. században szétverte, így megélhetés hiányában megindult egyre nagyobb mértékű kivándorlásuk – ekkor még elsősorban az ugyancsak brit befolyás alatt álló Indiába és Egyiptomba.

Ebbe a folyamatba lépett be 1911 környékén a korai cionista mozgalom, amelynek képviselői – látva, hogy a jemeni zsidók az Európából bevándorló zsidókkal szemben nagyrészt már eleve földművesek és kisiparosok voltak –nagy energiákkal támogatták a jemeni zsidók bevándorlását Izraelbe. Mindez eszkalálódott az 1948–as izraeli függetlenség kikiáltása nyomán az arab világban kitört zavargások idején, amikor 1949-ben Izrael a közbeszédben csak „varázsszőnyeg-hadműveletként” ismert akció során szinte az összes jemeni zsidót repülőkkel szállította át Izraelbe. Mindennek sokkal inkább volt oka az ország lassú, de biztos szétesése, mint a zsidóellenesség.

Jemen a sporadikus háborúk után 1962-ben, az imámok végleges bukásával destabilizálódott, és hatvan év alatt sem sikerült ismét stabil politikát folytatni az országban. Volt itt minden: az egyiptomi Nasszer elnök alatt a két részre szakadt ország északi része csatlakozott az arab nacionalisták (Egyiptom, Szíria) rövid életű egyesült államához, mindez kiváltotta mind a nyugatiak, mind később a keleti blokk beavatkozását, az ország a hidegháború közepén találta magát. Dél-Jemenben Áden központtal 1970-től a Szovjetunió alakított ki pártállamot a kommunista párt bevonásával, Észak-Jemen eközben Ali Abdullah Száleh egyszemélyes uralma alá került.

A szocialistának nevezett diktatúra felmutatott ugyan eredményeket az egészségügy és általános népjólét területén, de magának a Szovjetuniónak a széthullásával szembenállásukat fel kellett adniuk, 1990-ben egyezséget kötöttek az északi, ekkor már Szaddam Husszein iraki diktátor által támogatott Száleh elnökkel. Ő aztán cserébe 1994-től a teljes volt kommunista pártelittel leszámolt egy lázadásukat követően.

Száleh és barátai egészen 2012-ig, egyszemélyi diktatúrával irányították az államot. Ekkor érkezett el a sokat szenvedett országba is az arab tavasz, amely során itt a húti törzs – Száleh elnök törzsének régi ellenlábasai – szervezte meg a sérelmekkel teli ellenpártot. Először elérték, hogy Száleh lemondjon, az elnök később közölte: a déli Ádenben gyűjt új híveket, lemondását visszavonva. Karrierje végére is a húti-mozgalom, az Anszár Allah rakott pontot: 2017-ben merényletben meggyilkolták az akkor már volt elnököt. Így a jemeni nép nagy része számára nemcsak az a csoport ők, akik elzavarták a gyűlölt diktátort, de azok is, akik sokak szerint „meg is büntették őt” tetteiért.

Mivel Jemen a sorozatos háborús embargók miatt a világ legszegényebb országának számít, viszonylag kézenfekvő, hogy a húti mozgalom szociális követelései, forradalmi retorikája mentén elnyerte a társadalom többségének támogatását. Ezek a követeléseik viszont kivívták a milícia ellen Szaúd-Arábia és a nyugati szövetségesek haragját. 2015 óta Jemenben az amerikai elnökök is sorra rendeltek el katonai dróncsapásokat, amelyet az USA közel-keleti vizeken állomásozó flottái támogattak.

A szaúdi, szélsőségesen iszlamista, vallásos teokrácia már az 1970-es évektől, a dél-jemeni, kommunista vezetésű „népi demokrácia” megalakításától fogva óriási veszélyt látott déli szomszédjában. 2015 és a mai nap között már be is avatkozott, nyugati szövetségesek tanácsait követve okozott többek között tömeges éhezést és dróncsapások okozta terrort is, miközben a határain megjelenő jemeni menkültekek tömegét egyszerűen legéppuskázta. A húti mozgalom és Jemen legtöbb vezetője is síita, ez azonban még nem jelentette azt, hogy Iránra barátként tekintenek. De egyrészt a szaúdiak ellen kizárólag ők nyújthattak valamelyes külső védelmet, másrészt a széteső, részben önmagát szétverő részben a nacionalista Száleh elnök által megsemmisített, ateista, kommunista nemzetközi forradalmiság helyébe is csak az 1979-től „Iszlám forradalmat” hirdető irániak léphettek.

Kemény, de működő taktika

A szaúdi és nyugati erőfeszítések ellenére a húti gerillataktika és az iráni támogatás következtében szövetségeseik a sivatagba szorultak, míg az Anszár Alláh lényegében kormányozza Jement, még ha a kormányt a legtöbb ország Iránon kívül nem is ismeri el. A háború persze nem halkult el, sőt 2014 után annak következtében Jemen népe a modern történelem legnagyobb humanitárius katasztrófáját volt kénytelen átélni.

A nyugati sajtóban ezeket a jemeni hajófoglaló akciókat puszta rablóterrorizmusként, kalózkodásként próbálják bemutatni. Ezzel szemben tény, hogy az Anszár Alláh még 2023 novemberében döntött úgy, akciókat hajt végre az általuk ellenőrzött tengerszorosban, szóvivőik úgy érveltek, hogy a gázai helyzet miatt kötelességüknek érzik ezek végrehajtását. Az ENSZ 1948-as, népirtás elleni egyezményére hivatkoznak, amely kimondja, a népirtó háborúk leállítására és megelőzésére bármely állam hajthat végre akciókat. Éppen ezen egyezmény alapján tárgyalják most Izrael ügyét Hágában, Dél-Afrika kezdeményezésére.

Mindennek persze fontos háttere Irán válasza, amely ugyancsak próbál helyezkedni, miután Izrael dühe az őt ért október 7-i Hamász-terrortámadások óta parttalanak tűnik. Így nyilván létezik jelentős koordináció Teherán és libanoni szövetségese, a Hezbollah, illetve jemeni szövetségese, az Anszár Alláh között. A jemeniek – csakúgy mint a Hezbollah – nem Irán egyszerű szolgái. A nagy teherhajók elleni akciókat sem koordinálhatták velük, és azokra azért került sor, saját bevallásuk szerint is, mert az őket érintő, éhínséggel, rendszeres bombázásokkal járó háborúért is a nyugatot, Szaúd-Arábiát teszik felelőssé, most, amikor szinte minden arab ország vonakodik erős reakciót adni Izrael Gáza elleni offenzívájára, a jemeniek a saját köreiken messze túlmutató szimpátiát és szolidaritást váltottak ki az iszlám világban, ahol az üldözött palesztin nép mellett kiálló hősökként ünneplik őket sokan.

Ami az Anszár Alláh éppen legjobban hiányzik, az a nemzetközi pozitív megítélés és elismerés. A mozgalom vezetői, véleményük szerint a nyomásgyakorlás klasszikus nem-háborús eszközét, a kereskedelmi blokádot alkalmazták, nem a terrorizmust. A rakétás támadások a saját álláspontjuk szerint a felségvizeiket zavaró nyugati hadihajók ellen „szuverenitásuk védelmének” minősül.

Noha ezt az álláspontot a brit és amerikai katonai csapások miatt Iránon kívül senki sem fogadta el a nemzetközi közösségben, azt péntek óta a hútik máris elérték, hogy Oroszország elítélje az ellenük folytatott légicsapásokat, és emiatt az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívja.

Ha az USA-nak tényleg a világkereskedelem megóvása és a vörös-tengeri helyzet stabilizálása a célja, a támadásokat követően ez éppenséggel összeomlott, a válság hatásai máris súlyosak és egész Európát érintőek lehetnek: már a magyar sajtó is beszámolt arról, az IKEA egyes termékei, de még autóalkatrészek, cseppfolyós földgáz, kőolaj és az összes Kínában, Vietnámban vagy Bangladesben gyártott termék is a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornánk keresztül érkezett az EU-ba, most viszont minden hajónak meg kell kerülnie Afrikát mint a 19. század elején. Úgy tűnik tehát, hogy Biden elnök válasza éppen azokat a célokat nem éri el, amelyek miatt elindították azokat. Irán és Oroszország beleszólásával nyílt még egy front az egyre sokasodó frontok közül, ezúttal a nyugatiak kezdeményezésére.

A jemeni hútik a világkereskedelem megakasztása és a palesztinok lemészárlása elleni fellépésük okán szinte automatikusan lettek a nyugati antiimperialista progresszió hősei. A hajók megállításának Hamásznál jóval békésebb módja indokolja is, hogy legalább azt elismerje mindenki, ők értelmetlen erőszak nélkül is fel tudják kelteni a nemzetközi közösség figyelmét és nyomást tudnak gyakorolni még az USA-ra és az EU-ra is. Sőt, ha el kéne dönteni, hogy kik a rosszabbak: ők, vagy az USA-szövetséges, Jemenben tömeggyilkosságokat és gyermekek tömeges éhhalálával járó blokádot szervező szaúdi hadsereg, akkor is a hútik javára billenne a mérleg.

Ugyanakkor egyetlen baloldalinak sem szabad elfelejtenie: még mindig Irán és iszlám forradalma szerinti internacionalizmusban gondolkodnak a jemeni lázadók. Az, hogy ezt összemossuk valamiféle szocialista céllal nem azért baj, mert az antikommunista propaganda ezt felhasználhatja a valóban szocialista mozgalmak hiteltelenítésére. (Próbálják meg! Egyre kevesebbek hiszik el.) Hanem azért, mert az szocialista elmélet nem pezsgőtabletta, amelyet következmények nélkül fel lehet oldani a helyi, ultrajobboldali ideológiák vizében. Ez önmagunk becsapása lenne, ahogyan azt már a Szovjetunió jemeni kísérlete is bizonyította.