Alufóliasapkás kamasz ül a szülei pincéjében, és QAnon-fórumot olvas a dark weben. Köztiszteletben álló EP-képviselő nyilatkozik nyugati mainstream lapnak az Északi Áramlat-2 felrobbantása mögötti orosz szálról. Mit szoktunk gondolni a közöttük levő különbségről?

Azt, hogy az előbbi bolond, az utóbbi pedig nem.

Az összeesküvés-elméletek kutatásának szempontjából azonban nem ilyen egyszerű a képlet. Az összeesküvés-elmélet fogalmát ugyanis a nyugati mainstream burok meglehetősen leszűkítette, az elmúlt évek alarmizmusa pedig gyakran éppen azt célozza meg, hogy ez a szűkös értelmezés hegemón maradjon, vagy legalábbis annak látszódjon.

Mi az összeesküvés-elmélet? Ha megnézzük a nyugati sajtót, akkor nagyjából bármi, amit nem a Megfelelő Országok Megfelelő Forrásai állítanak: azaz bármi, amit nem az euroatlanti blokk és a vele egymozgású partnerek (Japán, Dél-Korea, Ausztrália stb.), és a nem megfelelő színezetű kormányaik állítanak egy vélt összeesküvésről.

Ennek eklatáns példája a nemrég közzétett cikk a Pulitzer-díjas, amerikai, hajdanán Megfelelő újságíró, Seymour Hersh tollából, amelyben azt részletezi, hogy az Északi Áramlat-2-t hogyan robbantotta fel az Egyesült Államok vezetése. A magyar sajtó egy része ugyanis mindenféle megfontolás nélkül „összeesküvéselmélet-hívőnek” nevezi Hersh-t: nem Megfelelő Forrás, mivel a Megfelelő Ország Megfelelő Forrása ezt állítja róla. (Halkan emlékezzünk itt meg arról, hogy a maga idejében a Watergate-botrány kirobbantóit is összeesküvéselmélet-hívőknek tartották.)

A világ más pontjain természetesen hasonló a logika: összeesküvés-elmélet az, amit a Másik Fél Nem Megfelelő Forrása állít – ennyiben tehát akár az is kijelenthető, hogy

összeesküvés-elmélet alatt a közvélemény azt a konspiratív történetet érti, amelyben ő maga nem hisz.

Ez még mindig nem jelenti azt, hogy egyenlőségjelet tennénk különböző narratívák közé, ez nem cél. Az viszont feltűnő, hogy számos konteóval az elsődleges probléma, hogy megkérdőjelezi a popperi nyílt társadalom jellegét a Nyugatnak: ahogy Charles Pigden írja a Popper-kritikájában, a feltételezés, hogy a konteók babonák, önmagában babona, hiszen nincs arra okunk, hogy adott bizonyítékok mellett némely összeesküvés-elméletekben ne higgyünk csak azért, mert összeesküvés-elméletek.

Tekintsük meg, mit állít az összeesküvés-elmélet fogalmáról az Európai Bizottság vonatkozó honlapja. Ennek értelmében a szükséges elemek:

1. Egy állítólag titkos forgatókönyv
2. Összeesküvők csoportja
3. Az összeesküvés-elméletet látszólag alátámasztó »bizonyíték”«
4. Valótlanul azt sugalmazzák, hogy semmi sem történik véletlenül és nincsenek véletlen egybeesések; semmi sem az, aminek látszik, és minden mindennel összefügg
5. A világot jókra és rosszakra osztják szét
6. Bizonyos embereket vagy csoportokat hibáztatnak

Ismerős? Nekem például eszembe jut a rejtélyes kubai hangtámadás története. Az öt évvel ezelőtt kirobbanó sztori szerint amerikai és kanadai kormányhivatalnokok szándékos támadás áldozatai lettek Havannában, aminek következtében romlott a hallásuk, memóriazavaruk keletkezett vagy éppen hányingerük lett. A sajtó hónapokig vádolta a kubai vezetést (2. pont), hogy támadást indított (1. pont) hivatalnokok ellen, ezt pedig igyekeztek több módon is bizonyítani (3. pont). Azt állították, hogy összefüggés van egy titkos terv és a szimptómák között (4. pont), a közismerten gonosz „kommunista” Kuba, illetve természetesen Oroszország (5. és 6. pont) így támadta meg a diplomatákat. Azóta sincs bizonyíték arra, hogy szándékos támadás ért bárkit is – ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem állhat összeesküvés a háttérben.

Eszünkbe juthat az Európai Bizottság meghatározásáról az is, hogy Bill Gates esélyt lát arra, hogy a következő pandémia tervezett lesz, de az is, hogy a Twitteren működő orosz trolloknak nagy hatása lett volna a 2016-os amerikai választásra. Vagy emlékszünk még arra, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) európai politikai vezetőket hallgatott le a dán kormány segítségével? Két évvel ezelőtti összeesküvés-elmélet, nem a szépemlékű Szaniszló Ferenctől, ahogy a Cambridge Analytica-botrányról sem Drábik János számolt be először.

Oktatás, oktatás, oktatás?

Ezzel meg is volnánk. Most, hogy kissé összezavarodtunk azt illetően, hogy mi konteó és mi nem, térjünk vissza a „hagyományos” értelmezéshez: tervezett járvány, 5G-chipes vakcinák, kínai kémballon és hasonlók. A klasszikus kérdés, hogy mit kezdjünk az összeesküvés-elméletekben való hit „problémájával”? Hogyan „oldjuk meg” ezt a kihívást, hiszen egyértelmű, hogy vannak ártalmas konteók.

A magam részéről azt hiszem, hogy a kérdés önmagában rossz. Hogy Marxot és Engelst idézzem meg: ahelyett, hogy az égből szállnánk a földre, a földről szálljunk fel az égbe. A „probléma” ugyanis nem önmagában az, hogy emberek furcsa dolgokban hisznek, ugyanis

emberek abban is hisznek, hogy a globális kapitalizmus fenntartható, vagy abban, hogy Nyugaton a sajtó szabad.

A nem igazán létező probléma megoldását pedig nem ott kell keresni, hogy miként oldjuk fel a tévedéseket, hanem ott, hogy miféle materiális alapjaik vannak. Azaz, mostmár szó szerint idézve A német ideológiából:

„az emberek agyában levő ködképződmények is az ő anyagi, empirikusan megállapítható és anyagi előfeltételekhez kötött életfolyamatuk szükségszerű párlata. (…) Nem a tudat határozza meg az életet, hanem az élet határozza meg a tudatot.”

Átfordítva ezt a mi kérdéskörünkre: a kérdés nem az, hogy emberek miért hisznek Nem Megfelelő összeesküvés-elméletekben, hanem az: milyen a világ, amelyben megszülethetnek összeesküvés-elméletek?

Amikor az elvárás az, hogy a konspiratív logikát „gyógyítsuk” ki magunkból, váljunk „polgárokká” megfelelő oktatással, a Ráció, a Fektcsekkelt Empíria és a Megfelelő Narratíva szentháromságában, akkor ez csak fájdalomcsillapítás, de nem a valós viszonyok megbolygatása. Nagyjából annyit ér, mint az egyenlőtlenségeket egyenruhával takarni az iskolában, mintha ezzel megoldanánk, hogy az egyik diák a hatos busszal, a másik egy Teslával érkezik.

Az oktatás kétségtelenül fontos kérdés, hiszen elvileg sarokköve annak, hogy a társadalom jól tájékozott, cizelláltan elemző, párbeszédre képes emberek összességéből álljon. Mindez rendkívül jól hangzik, bár még sosem próbáltuk ki – ennyiben hasonlít a demokrácia és a kommunizmus eszméihez. Csakhogy az oktatás nem tökéletes gyógyír, mert gyakran pusztán arra kínál megoldást, hogy a globális kapitalizmus könyörtelen piramisán fennebb toljon egy régiót vagy országot, maga alá utasítva másokat. Azaz: nem bolygat meg semmit, csak a szereplőket képes átrendezni, ahogy a mobilizáció ígérete sem a társadalmi egyenlőtlenségeket oldja fel, hanem individuumoknak ad esélyt arra, hogy a piramis (vagy csepp) más pontján foglalhassanak helyet ahhoz képest, ahová születtek benne.

A számunkra relevánsabb probléma, hogy az oktatás mindig egy hegemóniaharc része, ideológiailag töltött fegyver. Azaz nem létezik objektív tanterv, nincs pártatlan tankönyv, mindent átfogó narratíva, vagy bármi hasonló.

Ami pedig még fontosabb: nincs az a hatékony oktatás, amely megszüntetné a konteók (Megfelelő vagy Nem Megfelelő forrású, mindegy is) forrását: a valóságot. Arra képes lehet, hogy egy társadalom többsége csak a Megfelelő forrást fogadja el, és kritikus legyen a Nem Megfelelővel szemben – de ez csak a hegemón hatalom problémáit küszöbölte ki, a társadalomét nem.

Demokráciát!

A globális kapitalizmusban mindennapi tapasztalatunk, hogy a hatalmunk gyengül, miután a neoliberális államok egyetlen célja a kevesek zavartalan tőkeakkumulációja. De hát régóta tudjuk, ha máshonnan nem, hát Polányi Károlytól, hogy kapitalizmus és demokrácia nem kompatibilisek, amikor pedig az előbbi válságban van, önmaga helyett az utóbbit áldozza fel. Ahogy írja, a szocializmusban „a demokratikus politikai szféra lesz a társadalom egésze”, míg a fasizmusban „a különféle ágazatokba szerveződő kapitalizmus lesz a társadalom egésze”, miután a demokratikus politikai szféra megszűnt. Valahol itt tartunk most. Ahogy József Attila írta:

„Tőke és Fasizmus jegyesek.”

Amikor néhány évvel ezelőtt a populista jobboldal volt a fő célpont, nem igazán olvashattuk a fenti diagnózist, pedig tisztában lehettünk azzal, hogy az Egyesült Államokban és Európában is a bevándorló-ellenesség amellett, hogy rasszkérdés, erősen osztálykérdés is. Ezzel a jelenséggel pedig a második világháború után nyugat-európai országok már találkoztak: a bevándorlókkal szemben alapvetően nyitott társadalmakban szintén megerősödtek a jobboldali populista erők, mert a pozícióját veszítő munkásosztály figyelmét a bevándorlókra terelték, nem a tőkére.

Ez azért fontos, mert amikor ma a társadalmat összeesküvés-elméletben hívőkre és józan, felvilágosult, jó oktatásban részesült polgárokra osztjuk fel, akkor nem vesszük figyelembe, hogy 1. konspiratív logikákkal mindenki operál, csak a célpontok különbözőek és 2. amennyiben nem akarunk semmilyen összeesküvést látni, az összeesküvéseknek kell véget vetni.

Ezeket pedig úgy lehet felszámolni, hogy a kapitalizmus krízisét nem fasizmussal, hanem a demokratizációval orvosoljuk, azaz transzparens, alulról (is) szerveződő társadalmi logikával, amelyben a profitért nem áldozzuk fel minden intézményünket, szociális biztonságunkat vagy az emberi kapcsolatokat, amelyben a nemzetállam mint egység, a rassz-, gender-, osztályellentétek megszűnnek. Azaz: a megosztottságot és hierarchiát a társadalom uralma válthatja fel, ahol azért nincs konspiratív logika, mert nincs többé lehetőség konspirációra.

Az Európai Bizottság küzdelme a konteók ellen arra terjed ki, hogy rávegye az EU állampolgárait, a Megfelelő Forrásokat fogadják el, arra viszont nem tér ki a fent említett honlapjuk, hogy egy átláthatatlan, a tőkével ezer szállal összefonódó bürokrácia önmagában gyanakvást kelt, különösen, hogyha még korrupciós ügyek is napirendre kerülnek. Nem kell ahhoz „COVID-konteósnak” lenni, hogy az ember gyanakodjon, ha a járvány alatt úgy vásárolnak vakcinákat, hogy a szerződéseket még az EP-képviselők sem olvashatják el, miközben a Bizottság elnöke mára elveszett SMS-ekben egyeztet minderről a Pfizerrel.

Összeesküvésekkel minden nap találkozunk. Az offshore-ügyek (például a Panama, a Paradise és a Pandora), a Pegasus-botrány jól mutatják, hogy az elit egyre távolabb kerül a tömegektől, egyre erősebb és egyre több fronton győz – elég csak arra gondolni, ahogyan az információnk kezelése és terjesztése néhány magánvállalat kezében összpontosul, de nincs ez másképp az élelmiszerellátással, gyógyszeriparral és más területekkel sem. A monopóliumok kiépülése, a politikai elittel való összefonódás, a pártkínálatban kialakult „extrém közép”, ahogy Tariq Ali jelöli a neoliberális konszenzust, azt jelzi, hogy alulmaradunk. Lehetne ezt cizellálni, nehogy a populizmussal is vádolják az embert, csak hát a valóság gyakran ilyen pőre: kevesen játszanak a sokak ellen, óriási lépéselőnnyel.

Amíg ezek a lépéselőnyök fennállnak, amíg az államhatalmak és a magántőke eszköze a titok, kapcsolati logikája az összeesküvés, addig az oktatás önmagában nem gyógyír. Amennyiben a társadalom működési alapjai nem változnak, nem lehet elvárni, hogy a konspiratív logika ne legyen ennyire népszerű – legyenek ezek a CNN-en pörgetve vagy az Russia Today-en.

A konteó – legyen igaz vagy hamis – az eszköztelen ember védekezési mechanizmusa az arctalan struktúrákkal szemben. Azért van szüksége rá, hogy elhihesse: fel tudja venni a kesztyűt ezekkel szemben, hiszen élő emberek működtetnek minden struktúrát. Nekünk az lehet a feladatunk, hogy ne csak megértsük, hanem megváltoztassuk a világot, amelyikben könyörtelenül elvesztünk. Az alufóliasapkás kamasz és a jólfésült EP-képviselő konteóit nem fektcsekkelt cikkek linkelésével érdemes szembeállítani, mert az információ megbízhatósága fölötti kontrollt rég elvesztettük (ha ugyan valaha birtokoltuk is).

Ehelyett szerveződni kell, hús-vér, informális, átlátható, horizontálisan épülő hálózatokban részt venni, és azt követelni, hogy a politikai és gazdasági életben is ez történjen. A tőke absztrakciójával szemben nem másikat kell állítani, hanem rámutatni arra, hogy minden absztrakció mögött emberek állnak, akikkel szemben gyakran jogos a gyanakvás, hogy összeesküdtek. A konteók termőtalaja tehát a valóság, még akkor is, ha a termésük folklór. Nem elég a termés hamisságára rámutatni, a talajt kell ápolnunk.