Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mikepércs aggódó anyukái is népszavazási kérdéseket nyújtottak be a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár miatt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Három kérdést adtak le március 3-án a mikepércsi anyák a debreceni CATL akkumulátorgyár ügyében a helyi választási bizottsághoz. Kozma Éva, a hajdúsági várossal szomszédos településen élő szülői csoport egyik tagja lapunknak elmondta, nagyon régóta tervezték, hogy olyan kérdést adjanak le, amit nem tudnak kifogásolni.

„Nem akartuk, hogy feladják az emberek és kifulladjon ez a történet. Bármelyik kérdés fog átmenni, mi beállunk mögé, gyűjtjük az aláírásokat. Igyekszünk mindent megtenni.”

Ugyan Debrecenben lenne helyi népszavazás a kérdésekben, tehát a település anyukái azon voksolni nem tudnak, azonban aláírásokat tudnak rá gyűjteni – mondta el Kozma Éva hozzátéve, hogy szavazni az országos népszavazáson fognak.

A mikepércsi anya elmondta azt is, a csoport többi tagjával a helyi meghallgatáson találkoztak először, ott látták, hogy muszáj cselekedni.

A kérdéseket egyik nagymama tagjuk, a „korelnök” Dr. Fónainé Pásztor Enikő adta be. A mikepércsi anyák március 3-án benyújtott kérdései, amikről 30 napon belül kell döntést hoznia a választási bizottságnak:

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem csak lakott területtől 15 kilométerre létesülhessen Debrecen közigazgatási területén?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg a CATL cég és leányvállalatainak gyára Debrecenben?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén ne lehessen veszélyes anyagokat használó akkumulátorgyártással kapcsolatos tevékenységet végző üzemet létesíteni?

KOZMA ÉVA MIKESPÉRCSI ÉDESANYA FELSZÓLAL A DEBRECENI AKKUMULÁTORGYÁR ELLENI TÜNTETÉSEN, 2023. FEBRUÁR 9-ÉN. FOTÓ: ALFÖLDI DÁNIEL ISTVÁN / MÉRCE

Amint arról korábban beszámoltunk, a Momentum, a Mi Hazánk Mozgalom, és egy magánszemély az akkumulátorgyárat érintő népszavazási kezdeményezését is elutasította a debreceni választási bizottság.

A Momentum által benyújtott népszavazási kérdés elutasítása azért érdekes, mert az LMP-nek korábban egy szinte teljesen ugyanúgy szövegezett, de 130 köbméter helyett valószínűleg tévedésből 450 köbmétert feltüntető beadványát tavaly decemberben már hitelesítette a választási bizottság, a párt azonban végül nem vette fel az aláírásgyűjtő íveket.

A zöld párt most országos népszavazást kiírását próbálja elérni, hogy egy településen se lehessen akkumulátorgyárat építeni a helyiek megkérdezése nélkül.

Az akkumulátorgyárak kérdéseiről a múlt heti parlamenti vitanap után Czirfusz Mártonnal, a Periféria központ munkatársával és Helyzet Műhely tagjával beszélgettünk, aki a közelmúltban jelentetett meg egy tanulmányt a témában, valamint a Mérce két újságírójával. Bogatin Bencével, aki az elmúlt hetekben többször is járt Debrecenben akkumulátorgyár-ellenes tüntetéseken, és Csengel Karinával, aki a kormány és az ellenzék által egyaránt példaként hivatkozott gödi Samsung-gyár ügyét a magyar sajtóban egyedülálló módon évek óta figyelemmel kíséri.

Az adás elérhető a Lahmacun rádió archívumában, a Spotify-on, a Google Podcasten és az Anchoron.

A debreceni akkumulátorgyár építését tavaly augusztusban jelentették be, a beruházó a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL). Magyar Levente külügyi államtitkár „az ország történetének eddigi legnagyobb beruházásának” nevezte a kínai befektetést.

A kormány először a projekt 88 milliárd forintos támogatásáról döntött, amit később 25 milliárddal megemelt, így összesen legalább 111 milliárd forinttal támogatja a debreceni akkumulátorgyár infrastruktúrájának kiépítését.

Amint arról beszámoltunk, február elején tüntettek a városba tervezett, eddigi legnagyobb akkumulátorgyár ellen a debreceniek. Korábban pedig hazaárulózták már a hajdú-bihari főispánt, népszavazásokat követeltek. A tiltakozó akciók során rendre elhangzik, hogy egy ilyen gyár telepítése az ott lakók számára környezeti katasztrófával ér fel (és a beruházásközeli Mikepércs lakóit ez kiemelten érintené), főképp, ha az a gyár a napjainkban kincsnek számító termőföldekre épül.

Címlapkép: Tüntetés az akkumulátorgyár ellen Debrecenben 2023. február 9-én. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce