„Nem lehet jobbról előzni a Fideszt. Egy megélhetési válság közepén vagyunk, két év koronavírus után, elképesztően növekvő inflációval. Erre kell hiteles, érthető választ találnunk, mert igenis a saját felelősségünk is, hogy ma, 12 év katasztrofális gazdaságpolitikája után többen várják a kormánytól a szociális helyzetük javítását, mint az ellenzéktől.”

– Donáth Anna

Az április 3-i kudarcos választási vereség után mindössze három politikus volt hajlandó kiállni a színpadra az összefogott ellenzék gyászos hangulatú eredményváró buliján (közülük egy indult ténylegesen az országgyűlési választásokon). A napközben beérkező részeredmények a legtöbb jelöltet még a rendezvénytől is elriasztották.

Az első felszólaló értelemszerűen Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt volt, aki arról beszélt a közönségnek, hogy a Fidesz propagandagépezete ellen veszített az összefogás, és hónapokkal később is csak egyes politikusok felelősségét hangoztatta az elbukott választás miatt. A másik Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere volt, aki az őszi előválasztáson inkább visszalépett a neoliberális Márki-Zay javára, ami ellenérzéseket váltott ki számos baloldali választóból, és aki utólag  elismerte saját szerepét a vereségben. . Harmadikként Donáth Anna mert kiállni a választók elé, aki pár nappal később a Facebookon egyedüliként kért bocsánatot az egymással marakodó ellenzéki politikusok közül, amiért az összefogás nem tudott élni az emberek beléjük fektetett bizalmával.

Donáth beismerése nem csupán a választási vereségre irányult, hanem az ellenzék teljes politikai ajánlatára is, ugyanis szerinte a hosszú évek óta tartó szociális válságban nem lehet jobbról előzni a Fideszt. Ez a válság április harmadika óta csak tovább mélyült: a kampány után a negyedik Orbán-kormány szinte azonnal megszüntette a rezsicsökkentést, óriási költségeket róva az emberek nyakába, több százezer katás vállalkozónak lehetetlenítette el megélhetését, visszavonta a benzinárstopot, miután vagy 500 benzinkút került a csőd szélére, és ismét az egészségügyi rendszer teljes átalakítására készül érdemi párbeszéd nélkül. És ez csupán néhány intézkedés az elmúlt 8 hónapból, hogy a mindenkori mélypontot elérő forintról, a rendszerváltás óta mért legnagyobb reálbércsökkenésről  és a dübörgő inflációról ne is beszéljünk.

Mindezek ellenére „12 év katasztrofális gazdaságpolitikája után többen várják a kormánytól a szociális helyzetük javítását, mint az ellenzéktől”- fogalmazott a Momentum EP-képviselője. Mert mi is volt az ellenzék megoldása a szociális válságra? Egy konzervatív, neoliberális miniszterelnök-jelölt, aki az egészségügy privatizálásáról beszélt, miközben sorra zárnak be az állami kórházak, aki a politizálást a profitorientált cégvezetéshez hasonlítja. Egy hatpárti együttműködés ideológiai szélrózsájában született inkoherens szociális és gazdaságpolitikai javaslatcsomag, amely érdemi változás nélkül fenntartaná a kormány konzervatív, jobboldali elképzeléseit.

Az ellenzéki koalíció 2021 őszén eldöntötte, ahelyett, hogy a jóléti, az embereket közvetlenül érintő kérdésekkel kampányolna, inkább jobbról próbálja előzni a Fideszt.

A baloldali szavazókat figyelmen kívül hagyva inkább a Fideszből kiábrándult konzervatív, polgári réteget igyekezett megszólítani, miközben az országot lassan nyomorba döntő megélhetési válság tovább mélyült.

Nemsokára vége az évnek, azonban az ellenzéknek még mindig nem sikerült túltenni magát az áprilisi vereségen, helyette az összefogás alatt felgyülemlett konfliktusok és belharcok határozzák meg a pártok viszonyát. Bebizonyosodott, hogy a neoliberális, konzervatív válságkezelésre épülő politikai ajánlat nem volt elég meggyőző az ellenzéki választók számára, azonban a hiteles és érthető válasz még mindig várat magára.

Donáth Anna egy időre visszavonult a politikából szülési szabadsága miatt, a Momentum pedig még az előző évekhez képest is piacpártibb fordulatot vett Gelencsér Ferenc vezetésével. Habár több párt is igyekszik napirenden tartani az emberek emelkedő rezsiköltségeit, a dübörgő inflációt és a pedagógusok küzdelmét, rendszerszintű változást egyikük sem ígér. Megélhetési válság ide vagy oda, a magyar politika nem lett  szociálisan érzékenyebb. A minden eddiginél jobban fragmentálódott ellenzéki térfélen egyedül a Szikra Mozgalom és Jámbor András próbál szociális kérdéseket átfogóan tematizálni. A  végrehajtói kar, a kaszinók és NER-közeli luxuséttermek előtt akciózva hívták fel a figyelmet decemberben a gazdasági és a politikai nagytőke hatalmára, illetve az emberek rendszerszintű kizsákmányolására. Kérdéses, hogy ez az engedetlenkedő-sajtótájékoztató műfaj és a Botka-kampányban egyszer már leszerepelt „Fizessenek a gazdagok!” szlogen mennyire üti majd át a magyar választók ingerküszöbét. De még ha sikeres is az üzenet, egy képviselő nem csinál rendszerváltást.

A kollektív felelősségvállalás elmaradt, helyette a pártvezetők egymásra mutogattak, a megválasztott képviselők pedig zokszó nélkül átvették mandátumukat, és folytatódhatott egy újabb ciklus az Orbán-kormány tizennegyedik évadában.

Donáth Anna beismerése a magyar politika egy ritka őszinte pillanata volt, melyet az ellenzék kollektív győzelmi illúziójának kipukkadása és a semmivel nem mentegethető vereség váltott ki.

Kérdés, hogy a mostani szociális válság vajon előmozdíthatja-e, hogy az ellenzéki politika őszintén foglalkozzon az emberek megélhetésével, ugyanis az elmúlt években nem csupán a szegények lettek még szegényebbek, hanem még a Fidesz által privilegizált kispolgári réteg is megsínyli a kormány megszorító intézkedéseit. Ha viszont továbbra is elmarad az a bizonyos hiteles válasz, és helyette a pártok inkább az egyre szűkülő erőforrásokon marakodnak, a szavazóknak továbbra is máshonnan kell várniuk a megoldást.