Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogy jut el egy roma lány Mária Terézia udvarába zenélni?

A Czinka Panna – Boszorkánycsárdás című darab a Roma Hősök Színházi Fesztivál záróelőadása volt. Szeretem azokat a darabokat, amelyeket gyerekekkel nézünk: sokkal őszintébben reagálnak a látottakra, nem követnek mindenféle felnőttes kötöttséget, és végképp nem fogják illemből azt mondani egy előadásra, hogy jó – csak akkor, ha tényleg az. Itt harminc gyerek reakcióját megfigyelve és figyelembe véve tudom azt mondani, hogy valami jó dolog történt velünk ebben az egy órában.

Czinka Panna a 18. század nőkről és cigányokról alkotott konvencióival és kötöttségeivel megküzdve nagy karriert befutott prímás, az első cigánybanda megalapítója. Az előadás és a főszereplő az ő nevét viseli, mégsem egy portréelőadást vagy dokumentarista történelmi darabot kapunk, a cél nem Panna életeseményeinek bemutatása.

Czinka Panna tehát nem mint történelmi szereplő mutatkozik meg, hanem az ő karakterébe íródik bele egy fiktív kapcsolat története: a főszereplő beleszeret egy nem-cigány katonába, a kettejük útját követi végig a darab. A címszereplőt Farkas Ramóna játssza, a katonát és egyéb szereplőket Pásztor Máté. A kapcsolat egy kártyavetés felett indul: ebből a jelentből bomlik ki a nézők előtt egy olyan viszony, amelyen keresztül rengeteg társadalmi kérdés tematizálódik a pár beszélgetéseiben, veszekedéseiben. Milyen határokat jelöl ki a társadalom egy cigány nő számára? Milyen romákhoz kapcsolódó sztereotípiákat ismételgetünk igazságként a jó szándék és megértés köntösébe bújtatva? Meddig szabad engedni a férfi partnernek egy viszonyban? Mikor kell nemet mondani, és magunkat választani a másik helyett?

Mindezen dilemmákkal 18. századi köntösben találkozunk – a szövegszinten többszörösen előkerülő történelmi kontextuson túl a darab zenei világa építi fel, de utóbbiról még részletesebben írok később. A pár közt zajló beszélgetések mégis nagyon mainak és hús-vérnek hatottak. Az előadás utáni kerekasztal-beszélgetésben Boda-Novy Barnabás, a szöveg írója elmeséli, hogy a darabban bemutatott viszony nagyban támaszkodik előadás rendezőjével, Boda-Novy Emíliával való házasságukra.

A kapcsolatukban elhangzó beszélgetések és az azokból levont tanulságok egy részét szerették volna előadásban elbeszélni, ezek pedig Czinka Panna alakjában találtak formát, és az ő életének idejébe írták bele saját megéléseiket – kritikusan és őszintén.

A történelmi keretet a Rákóczi-szabadságharc és Mária Terézia uralkodásának eseményei adják. Mint ahogy a kapcsolati szál is fiktív, az előadásban megmutatott karriertörténet sem feltétlenül ragad a valóság talaján, és nem ragaszkodik levéltári adatokra, hanem a hagyományokhoz való viszony mai napig aktuális kérdését boncolgatja. Az előadás története szerint a szabadságharc idején katonacsapatoknak zenélve kezdték az országosan megismerni Czinka Panna nevét, aki a háború leverésével már díszes palotákban, előkelő közönségek előtt lépett fel. A darab szerint karrierje és a kapcsolata miatt útja elválik családjától, és egyre inkább az elit kiszolgálójának érzi magát, mintegy elárulva gyökereit és közössége hagyományait.

Mária Terézia udvartartásában, a cigányok röghöz kötésének, a gyermekek szülőktől való elszakításának idején Panna épp azoknak zenélt, akik a saját rokonainak életét is tönkretették.

Az előadás közepén Czinka Panna egy monológban a cigányságról, nőiségről, hagyományokról vall. Ez a monológ direkt a nézőkhöz szól, mintegy megszólítva őket: felmegy a nézőtéri fény, a főszereplőt játszó Farkas Ramóna a szemünkbe nézve, sokszor mintha improvizálva fogalmazná meg mondatait. Invitálja a nézőket, hogy vegyék őt komolyan, sőt, akár szólaljanak is meg. A gyerekek involválódtak a legerősebben: egyetértettek, szurkoltak, éljeneztek. Mintegy a változás melletti kiállásra provokálva így a közönséget – a 18. század kereteiből direkten megcélozza a 21. századi dilemmákat.

Vásári komédia és zenés színház ez. Szórakoztató céljában, humorában, eszköztárában előbbit, míg a komplex zenei világa miatt utóbbit idézhetik meg a látottak. A zene nem csak háttér, hanem ugyanolyan fontos összetevő, mint maga a szöveg. A színpadon végig jelenlévő zenészek, Babindák István, Baranyi Zoltán és Vidák Béla néhol színpadi szerepekbe lépnek, Panka családját játszva, esetenként pedig kommentálják a történéseket, beszólnak a szereplőknek, de legfőképp: folyamatosan zenélnek az előadás alatt. A történeti kontextushoz illő zenevilágot képezve a jelenetek között és alatt majdnem végig szól a verbunkos, a Rákóczi-induló – így adják meg az itt megismert félig fiktív Czinka Panna sosemvolt történetének hangzóságát.

Az előadás keretes szerkezetben visszatér a kártyavetés mozzanatára: visszatér a viszony kiindulási pontját jelentő keretjelenet, de másodszor Panna úgy dönt, nem kezd bele a viszonyba, elutasítja a férfi közeledését, ezzel mintegy meg nem történtté teszi az előadás során látottakat. Önmagát választja, a családját és a hegedűs karrierjét, nemet mondva az ugyan szeretetteljes, de összességében mégis kiegyenlíthetetlen kapcsolatra. Nem vagyok benne bizonyos, hogy ez a lezárás végülis mennyiben előremutató: hiszen ebben az esetben a Pannában lezajló pozitív személyiségfejlődést is zárójelbe kell tegyük a saját fejünkben – nézőként viszont nem feltétlenül akarjuk ezt megtenni.

Kiemelt kép: Czinka Panna – Boszorkánycsárdás, | Fotó: Független Színház