Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amikor a színház csak kevesek játszótere Az V. Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválon jártunk

Május 5-9. között került sor a Független Színház Magyarország szervezésében az V. Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválra. A fesztivál első két kiadása 2017-ben és ‘18-ban Roma hősök címmel úgynevezett storytelling fesztiválként futott, ahol az érdeklődők dramatizált történetek előadásain vehettek részt, a harmadik évben lett színházi fesztivál. A roma élettörténeteket feldolgozó spoken word[1], monológ, monodráma műfajú darabokat több európai társulat színészei adták elő, a fesztivál tulajdonképpen az akkor már létező, és a sokéves szervezőmunka során létrehozott társulatok platformja, közös projektje is lett.

Ennek a hosszú közös munkának az eredménye többek között a most nyilvánosságra hozott „Roma Hősök” Európai Roma Színházi és Drámai Digitális Gyűjtemény (Roma Heroes Digital Collection of European Roma Theater and Drama) is. Az oldalon a roma színház történetéről, kortárs roma színészekről és társulatokról olvashatunk, de helyet kapnak itt a társulatok munkáját támogató színházi és egyetemi intézmények, illetve előadások, workshopok felvételeinek részletei is.

Olyan színész-rendezők adtak elő a fesztiválok során, mint Alex Fifea romániai színész-rendező, akinek Voi n-ați văzut nimic / Ti semmit sem láttatok című darabja a  rendőri erőszakot tematizálja. Vagy Nebojša Markovič szerbiai származású, Svájcban dolgozó színész/rendező (Ich sehe dich / Látlak), aki a külföldre költözött dolgozó elmagányosodását, az identitás, a származás kérdéseit dolgozta fel.

Miért szervez az ember nemzetközi roma színházfesztivált? A sokéves projekt vízióját, de általában a roma művészek és művészettel foglalkozó szakemberek céljait és nehézségeit a fesztivál megnyitója során is összefoglalták a szervezők. Illés Márton, a Független Színház Magyarország operatív vezetője  az idei esemény megnyitójában úgy fogalmazott, hogy az „az inklúzió szexi”, hozzá csatlakozva, többen is kiemelték a bevonás és bevonódás fontosságát.

Nem mindegy azonban, mit értünk inklúzió alatt. Bár a roma kulturális szervezetek Kelet-Európában az első világháború után, olykor kormányzati támogatást élvezve egyre több platformot kaptak az önreprezentációhoz, a roma színész sajátosan sztereotipikus szerepeket kap a színház rendszerében. Többször, több helyen hangsúlyozzák, nem csupán a fesztivál szervezői, hanem a sok éve részt vevő társulatok tagjai: még mindig játszanak olyan darabokat, amelyekben a roma szereplő csak bűnöző vagy prostituált lehet, de alapvetően egzotizált alak. Ezek a szerepek pedig nem bontják le azokat a berögzült kulturális sztereotípiákat, amelyek leépítése emancipatórikus hatású lehetne – azaz egy fontos politikai, társadalomformáló eszköz a művészet kezében.

De kik is ezek a roma hősök, akikről a fesztivál címét is kapta? Döntésképes, cselekvő emberek.

Nem csupán a nem roma nézőnek és színháznak kell megtanulnia másképp látni a roma embert, a roma színészt: önmaguknak is másképp kell látniuk magukat

–emelte ki a fesztivál megnyitóján tartott beszédében Balog Rodrigó, az Independent Theatre Hungary szakmai vezetője. Mert materiálisan, gazdaságilag is fontos az inklúzió.

A fesztiválon résztvevő társulatok elvárásai vagy vágyai között  régóta szerepelnek a roma nemzetiségi kőszínházak létrehozására irányuló követelések. És miért is ne lehetne roma kőszínház, amikor számos kisebbségi magyar kőszínházat ismerünk Erdélyben, Szlovákiában vagy a Vajdaságban, és, bár kisebb számban, de zsidó kőszínházak is működnek (például Budapesten, Bukarestben).

Különösen fontos ez egy olyan időszakban, amikor az Előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett, független színházaknak[2] szánt működési  támogatásokat elbíráló kuratórium idén is felhívta a közfigyelmet arra, ami évek óta folyik a független szférában (s ami a TAO 2018-as megszűntetése óta fokozottan érzékelhető): a független színházi szféra fokozatos kivéreztetésére.

Ahogy Katja Praznik szlovén szociológus is kiemeli a Mércén nemrég megjelent interjújában, a fizetetlen reproduktív munka és a művészet közötti párhuzamra mutatva rá: a művészeti munka fizetése önmagában nem fogja megoldani azt a kizsákmányolást, amely a művészeti intézményekben tapasztalható.

A finanszírozások elapadása viszont komoly hátrányt jelent a művészeti szférában dolgozóknak, és hatványozottan hátrányosan érinti a kisebbségi alkotókat – így a roma társulatok tagjait.

Így fűződik össze a független társulatok színészi munkája egy jelentős aktivista munkával is – „hogy a színház ne csak kevesek játszótere legyen”, Lábán Katalin, az RS9 színházc igazgatója, a fesztivál egyik szervezőjének szavaival élve.

A megnyitó végéhez közeledve rövid performanszokat láthattunk a digitális archívumba feltöltött darabokra, a színészek így hozták játékba kollégáik korábban dokumentált alkotásait. Ezek közül kiemelkedett Sebastiano Spinella olaszországi színész performansza, aki a háború kitöréséig Ukrajnában játszó Romance színházi társulat ВОЖАК (Vezér) című darabját hozta játékba. Performansza során, miközben a háttérben kivetítve Chaplin A diktátorbeli zárómonológja szól, Spinella lassú ütemben magára teker egy piros-fehér biztonsági szalagot. A chaplini „békéért háborúzás” szatírájának még egy dimenziót ad a biztonsági szalagtól a videó előterében lassan teljesen mozgáskorlátozottá váló színész, aki az utolsó mondat után („Katonák, a háború nevében, hadd egyesüljünk!”) a nézőktől kérdezi: Tud-e valaki segíteni? Végül a közönség egy tagja vágja le Spinelláról a biztonsági szalagot.

A performansz után  a színész pár szóban összekapcsolta előadását a háborúval, a romák kiéleződő helyzetével (a biztonsági szalag a márciusi romaellenes bűncselekményekre utal).

Mit kérhetünk, a segítségen kívül, olyan időkben, amikor a menedéket kereső civileket egy mariupoli színház épületében bombázzák le, amikor rengeteg ukrajnai roma nem tud átkelni a határon, vagy amikor a háború elől menekülők egy részét Auschwitzhoz közel szállásolják el? Mit érezhet az a roma menekült, aki Auschwitz közelében talál menedéket? – Spinella kérdései sokáig maradnak az egyébként is súlyos nyáreleji levegőben.

[1] – A spoken word a dramatizált beszéd műfaja, leginkább a slamhez hasonlítható, de tágabban meghatározható: alapvetően egy olyan monológ, amely magába foglalhat zenei- és versbetéteket, az előadó szónoki, de színészi szerepe is felértékelődik

[2] – Ezek a minősítéssel nem rendelkező budapesti fővárosi színházi- és táncművészet előadó-művészeti szervezetek.