Vlagyimir Putyin orosz elnök a korábbi geopolitikai stratégiáját és ravasz taktikai lépéseit feladva mégis az Ukrajna elleni direkt invázió mellett döntött. Az elképzelése valószínűleg az lehetett, hogy ha már annyi mindent elnézett neki a Nyugat, akkor miért tenne most másképp?

Korábbi cikkemben Putyin stratégiáját és Oroszország történelmét elemezve másokhoz hasonlóan én is azt a következtetést vontam le, hogy az orosz elnök nagy valószínűséggel csak blöfföl, hiszen korábban minden külföldi beavatozását a meglepetés erejével indította, és egy egyébként tényleges veszélyt (Ukrajna NATO csatlakozása) nem jelentő helyzetben teljesen irracionális lépés lenne egy direkt invázió.

A következtetésem helytelennek bizonyult, csütörtök óta háború zajlik a szomszédunkban. Ugyanakkor továbbra is minden jel arra mutat, hogy az orosz elnök elmérte magát. Korábban mindig volt ütőkártyája – és ezáltal egy-egy jó kifogása: Grúziában az oszétok védelme a grúz kormánnyal szemben, a Krím elfoglalása – az Ukrajna többi pro-orosz területéhez képest is rettentő erős orosz nacionalizmusa miatt, Donbász és Luganszk megye orosz kisebbségének megsegítése, vagy egyetlen közel-keleti szövetségese, Bassár El-Aszad szír kormányfő megmentése.

Most viszont olyan lépésre szánta el magát, amire korábban még nem volt példa: inváziót indított egy független, szuverén országgal szemben.

Putyin egy zömmel fehér lakossággal rendelkező, európai államot vett célba, ami az egyébént a politika iránt nem komolyabban érdeklődő laikusok nemtetszését is kiváltotta. Ugyanis hiába nézte el Európa és a fejlett Nyugat anno Irán, Irak vagy éppen Líbia megtámadását, itt ténylegesen egy európai és alapvetően keresztény országról van szó, ami már önmagában is garantálja a mélyebb együttérzést.

Elvileg az invázió nem volt tervben, ahogyan ezt Putyin és az összes orosz vezető megerősítette. Valójában Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök, a 94-es Budapesti Memorandum érvénytelenségéről és ezáltal Ukrajna atomfegyver mentességéről szóló eszmefuttatása után döntöttek az ország erőszakos lefegyverzéséről.

Bármi is az igazság, az invázió 5 nap elteltével is átgondolatlannak és rosszul kivitelezettnek tűnik, még akkor is, ha az utak egy részét valóban ellenőrzése alá vonta a hatalmas túlerőben lévő orosz hadsereg. Putyin valószínűleg azzal számolt, hogy Zelenszkij Viktor Janukovics korábbi elnökhöz (vagy éppen Asraf Ghani afgán elnökhöz) hasonlóan még idejében elmenekül, és ezzel teljes mértékben demoralizálja a lakosságot, minimalizálva az invázióval szembeni ellenállást, így könnyedén elfoglalhatják és ellenőrzés alá vonhatják a nagyvárosokat és a fontosabb katonai létesítményeket.

Zelenszkij viszont nem opportunista politikus, és a kezdettől fogva zseniálisan kezelte a helyzetet. Bátor kiállása, folyamatos videós bejelentkezései, és az országhoz, a világhoz intézett beszédei nemcsak Ukrajna oldalára állította a közvéleményt, de érzelmileg is megindító kommunikációjával még az egyébként rendkívül megosztott Európai Uniót, a NATO-t és úgy en bloc a nyugati világot is sikerült maga mögött egyesítenie. Putyin évtizedeket és dollármilliókat ölt abba, hogy ezeket a szervezeteket megossza – a törekvéseit most egyetlen hétvége alatt tönkretette.

A Nyugat persze soha nem látott szankciókkal reagált és fog is reagálni: Németország leállította az Északi Áramlat 2 engedélyezési folyamatát, majd tegnap Olaf Scholtz kancellár bejelentette a fegyverkezési program kezdetét is, amely során 100 milliárd eurót fognak erre fordítani. És ha ez még nem lenne elég, az egyébként semleges Finnország és Svédország időközben nemcsak fegyvereket küldött Ukrajnának, de komolyan fontolgatják a NATO-csatlakozás lehetőségét, ami Oroszország szempontjából a „vörös vonal” átlépése. Szintén új fejlemény, hogy a svájci elnök jelezte, miszerint Svájc is hajlandó az orosz számlákat befagyasztani, amire Svájc még a náci Németország ellenében sem volt hajlandó – igaz, azóta ezzel a történelmi bűnnel megkísérelt szembenézni.

Törökország közben bejelentette a Boszporusz és a Dardanellák lezárását, amire kizárólagos joga van háború esetén, ezzel is eleget téve Ukrajna kérésének, amivel egyrészt korlátozzák az orosz hadihajók mozgását, valamint még egy fontos fronton szigetelik el Oroszországot. A FIFA és az UEFA mindennek tetejébe még kitiltotta a nemzetközi eseményekről az orosz válogatottat és a klubcsapatokat is, így gyakorlatilag biztossá vált, hogy az előző világbajnokságot rendező Oroszország biztosan nem lehet ott az év végén megrendezésre kerülő katari labdarúgótornán.

Van-e kiút Putyin számára ebből a helyzetből? Amennyiben az elszigeteltségből nem képes kitörni, úgy várhatóan teljes mértékben Kína jóindulatára lesz utalva.

Ám Kína még az ENSZ Biztonsági Tanácsának Oroszországot elítélő szavazásán is csak tartózkodott, ami komoly diplomáciai pofon volt Oroszországnak. Emellett Hszi Csin-ping többször is nyilvánosan a konfliktus diplomáciai rendezését kérte Putyintól. Ezek tudatában nehéz lenne elképzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy Kína direkt segítse Oroszországot.

Putyin legnagyobb erőpróbája azonban mégis várhatóan az lesz, hogy mit képes ajánlani a pár nappal ezelőtt még szupergazdag orosz elitnek a soha nem látott izoláció és vagyonbefagyasztás utáni időszakra. Továbbá az is nagy kérdés, hogy ezek az ígéretek mire lesznek elegendőek, ugyanis minél több idő telik el, annál mélyebbre zuhan nemcsak a rubel és maga a gazdaság, de a politikai és katonai vezetők megítélése is.