A kormány és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök a társadalom megmentőjeként jelentkezett be néhány alapvető élelmiszer árának 2021. október közepi értéken való maximálásával.

Ami egyrészt ebben a formában nem sokat segít a valóságban a szárnyaló élelmiszeráraktól és megélhetési költségektől sújtott családoknak, hovatovább egyszerű kampányfogásként is fel lehet fogni – aminek az optikáján nem sokat javít, hogy február és május eleje között lesz érvényben, amibe hogy hogy nem, épp beleesnek az országgyűlési választások is.

Noha egyelőre valóban nem egetrengető az árstop hatása, pláne ha figyelembe vesszük a 2021 októbere előtti drágulásokat – ráadásul a liszt-cukor-olaj-tej négyesnek épp október előtt kezdett el durván megszaladni az ára – azzal nem értek egyet, hogy ne érne semmit a kormány intézkedése.

Ne feledjük, hogy Magyarországon ma legalább kétmillióan élnek a létminimum alatt. Nekik pedig, ha tetszik, ha nem, valószínűleg már február elsején komoly segítség lesz, hogy a kormány az októberi szinten maximálja néhány alapvető élelmiszer árát, hisz ki tudja, meddig röpülnének még.

Lehet farhátas poénokat elsütni, meg azon röhögni, hogy a fenti alapanyagok láttán nem egy különösen egészséges reformmenü bontakozik ki a képzeletbeli konyhapultunkon. De az igazság az, hogy a farhát, a fehérliszt, a cukor meg a többi Magyarország lakosai nem kis hányada számára a napi betevő szerves részét képezik. Materiális alapon, kulturális felépítménnyel, ha úgy tetszik.

Némiképp relevánsabb reakció ellenzéki oldalról, hogy ha már csökkentené a kormány egyes élelmiszerek árát, akkor miért nem csökkenti az áfát, aztán majd a verseny megoldja, hogy ne nyeljék le a kereskedők a különbözetet. Nem ördögtől való gondolat, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a disznó, csirke és a tej után már eddig is ötszázalékos áfát kellett fizetni. A többi ára pedig úgy elszállt, hogy azon az áfacsökkentés nem sokat segített volna.

A látható ellenzék ideológiai és erkölcsi állapotának leghitelesebb fokmérője ugyanakkor, hogy miközben az elmúlt években versenyt űznek abból, ki tud hangosabban kiállni a fajvédő határkerítés mellett (a miniszterelnök-jelölt például itt), most éppen egymást túllicitálva kommunistázzák Orbánt, amiért három hónapra be meri fagyasztani néhány étel árát.

Például itt:

Arra most nem is térnék ki részletesebben, mennyire ócska és olcsó húzás 2022-ben a választók vélt baloldalellenes attitűdjeire játszva a Fideszt kommunistázni, miután az elmúlt jópár évtized legantiszociálisabb rendszerét hozták tető alá.

Mindenesetre szimptomatikus, hogy még a magát markánsan baloldalinak valló Szikra mozgalom – noha legalább nem froclizza komcsisággal a Fideszt – sem rak ki még egy árva Facebook-posztot sem arról, hogyan lehetne ezt a rendszert jobban csinálni. Holott korábban többek között épp az alapvető élelmiszerek hatósági árazását javasolták a válság elleni küzdelem részeként.

Mert lehetne a hatósági áras rendszert jobban csinálni, és kellene is, ha már az ország nemzetközi gazdasági rendszerben elfoglalt helyének, és a Fidesz exportorientált, nagyvállalatbarát és népellenes politikájának, ezen belül a forint módszeres rongálásának hála ott tartunk, hogy emberek milliói számára jelent érezhető terhet az alapvető élelmiszerek beszerzése.

Jogos felvetés Büttl Ferenctől, hogy a kormány a piaci szereplőkre terheli az árbefagyasztást. Elsősorban világszemlélet kérdése, hogy ez helyes-e akár morális, akár gazdasági szempontból, ugyanakkor rávilágít arra, hogy akár állami feladatként is tekinthetnénk az alapvető ellátás biztosítására.

Miért is ne? Valóban fenntarthatóbb lenne egy szabott áras rendszer, amennyiben lennének állami gazdaságok, ahol megtermelik az alapvető élelmiszerek alapjául szolgáló mezőgazdasági terményeket, és fel is dolgoznák őket. Továbbá támogathatna az állam szövetkezeteket, hogy ezt megtehessék; esetleg fenntarthatna üzleteket, ahol ezen alapvető élelmiszereket forgalmazzák, szabott áron. Mert ezek nélkül valóban nehezebben fenntartható a hatósági árazás.

Hogy a szegények ne csak a mostani árplafonnal kiemelt olcsó és egészségtelen kalóriához férjenek hozzá, biztosíthatná a bárki számára elérhető hozzáférést az idényzöldségekhez, és mellé szemléletformáló programokat, mert nem biztos, hogy mindenki tudja, mit kell csinálni a paszternákkal, és hogy egyáltalán hogyan lesz ehető. (Én sem tudom.)

Esetleg gondoskodhatna arról, hogy mindenkinek legyen olyan fizetése, ami mellett nem kell azon lamentálnia, megveheti-e a csirkefarhátat, vagy ma is marad a lisztes-cukros tészta.

Mert az, amit a kormány csinált, nem a valódi megoldása egy hosszú évek óta fennálló problémának, hanem valóban egy végtelenül cinikus kampányfogás, ami lényegében nem sokban különbözik a kampánykrumplitól.

Ha a kormánypártokat valóban érdekelné az emberek megélhetése, akkor egészen más gazdaság- és társadalompolitikát kellett volna folytatniuk az elmúlt tizenkét évben, vagy ha mást nem, akkor sokkal korábban, szélesebb körben kellett volna meghatározni a hatósági áras élelmiszerek körét, és nem utolsó sorban fenntartható módon.

Mégis, pont ugyanazért működhet az árstop, mint a márciusi burgonya. Mert lehet, hogy nem ér sokat, és lehet, hogy valójában alig segít a megélhetési küszöb alatt és környékén tengődőknek, amíg nincs vele szemben egy versenyképes alternatíva, addig jobb, mint a semmi.

A csirkefarhátas viccelődés és a kommunistázás pedig nem alternatíva. Az az lenne, ha az ellenzék felvázolná, hogyan csinálná jobban, igazságosabban és fenntarthatóan azt, amit a Fidesz kampányeszközként vet most be.

Mert a piac, ha magára hagyják, nem fogja megcsinálni helyette, az fix. Hisz a fundamentális probléma épp az, hogy megélhetésünk alapjai – a lakhatástól az élelmiszeren keresztül az alapvető erőforrásokig és szolgáltatásokig – mind jobban ki vannak szolgáltatva a piacnak ahelyett, hogy mindannyiunkat megillető alapvető javakként kezelnénk őket.