Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

82 ember fagyott meg október óta, majdnem minden napra jutott egy áldozat az elmúlt egy hónapban

Ez a cikk több mint 2 éves.

82-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma október eleje és január eleje között Magyarországon, ami erősen romló tendenciát mutat az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest – jelentette pénteken a Magyar Szociális Fórum.

Az MSZF szerint az áldozatok számának növekedése nem annak tulajdonítható, hogy a mostani tél hidegebb volna az előzőnél, hanem annak, hogy a szétzilálódott szociális háló nem védi meg az idős, beteg, magányos embereket.

A szervezet ezért arra kéri a lakosságot, hogy fokozott odafigyeléssel és törődéssel igyekezzen tőle telhetően pótolni az állami gondoskodás hiányát.

Az MSZF az ünnepek előtt még arról számolt be, hogy október eleje és november közepe között 25-en lelték halálukat fagyhalál következtében Magyarországon, december közepéig pedig az áldozatok száma elérte az 55-öt.

Vagyis az azóta eltelt egy hónap igencsak súlyosan alakult, átlagosan majdnem minden napra jutott egy ember, aki a hideg miatt vesztette életét.

A szervezet decemberben azt írta közleményében: az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben, túlnyomó részt lakásokban hűlt ki végzetesen, kisebbik részük pedig közterületeken. Többen kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után haltak meg.

Az MSZF felidézte a kormánynak még 2018-ban küldött levelét is, amelyre azóta sem érkezett válasz. Ebben azt kérdezik:

„Mit kíván tenni a kormány az utcára került emberek és családjaik fedélhez juttatásáért, szociális bérlakások felépítéséért? Egyáltalán foglalkozik-e ezzel, vagy pusztán menedékhelyek bővítésén fáradozik a társadalmi méretűvé vált probléma társadalmi megoldása helyett?

Mit kíván tenni a kormány azért, hogy ne kerüljenek börtönbe, akik mostoha helyzetükben fát lopnak, hogy befűthessenek?

Mit kíván tenni a kormány azért, hogy minden rászoruló időben kapjon elegendő tűzifát a szociális tűzifaprogram keretében?

Felelősséget vállal-e a kormány az utóbbi években keletkezett tömeges életvesztésért, ha nem, kit tart felelősnek érte?

Mit kíván tenni a kormány a törvény által előírt közérdekű adatszolgáltatás érdekében a kihűléses esetekről?

Igényt tart-e a kormány a társadalmi szervezetek tapasztalataira, javaslataira a lakhatással és a hajléktalansággal összefüggő társadalmi kérdés megoldásában?”

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere tegnap az Észak- és Dél-Alföldön vörös kódot rendelt el, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását. Az intézkedés egyelőre hétfő 20 óráig van érvényben, tekintve, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban éjszakánként mínusz 10 fok alá esik a hőmérséklet.

A vöröskód elrendelése azonban aligha elégséges. Az életmentés terén különösen nagy felelősség hárul a társadalomra jelen körülmények között, amikor államilag elhanyagolják a szociális rendszert, a hajléktalanoknak továbbra sem biztosítanak szociális bérlakást, és emberek milliói élnek lakásszegénységben.

Életet menthetsz, ha odafigyelsz a következőkre:

  • Ha elhanyagolt, rossz állapotban lévő hajléktalan embert látsz, ne gondold rögtön, hogy részeg! Próbáld meg kideríteni, hogy nincs-e egészségügyi problémája, nem szorul-e segítségre.
  • Ha sürgős egészségügyi problémával küzdő hajléktalan embert látsz, hívd ki a mentőket. Lehetőleg várd meg őket, és győződj meg róla, hogy ellátják, illetve kórházba szállítják az illetőt.
  • Ha krízishelyzetben látsz hajléktalan embert, hívd a regionális diszpécserszolgálatot (lásd alább)!
  • Télen egy forró tea is nagyon sokat segít a hideg átvészelésében!
  • Hívd a mentőt, ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás).

Mikor hívd a diszpécsert?

  • Ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de nem tudod, milyen típusú segítségre lenne szüksége.
  • Ha a környezetedben élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik).
  • Információra, segítségre van szükséged, mert te, családtagod, barátod, rokonod, ismerősöd hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti.

Ha telefonálsz, erre figyelj:

  • Add meg a pontos címet, vagy ennek hiányában a helyszín megközelíthetőségét;
  • Mondd el, mit tapasztalsz (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.);
  • A bejelentett személy neme, kora, amennyiben tudomásod van róla, esetleg neve;
  • Ha megszólítod a hajléktalan embert, kérdezd meg, milyen segítségre van szüksége;
  • Amennyiben a helyszínen tudsz maradni, vagy vállalod, hogy a helyszín felkutatásában további információkat adsz a diszpécserszolgálat munkatársainak, add meg a neved és telefonszámod;
  • Várd meg a diszpécser esetleges kérdéseit (az információk pontosítása érdekében fontos), és csak ezután tedd le a telefont!

Regionális diszpécserszolgálatok:

Budapest, Pest megye: 1/338-41-86

Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 34/511-028

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 92/323-000

Baranya, Somogy, Tolna megye: 72/233-169

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 42/504-618

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 76/485-582

Életveszély esetén a mentőket kell hívni a 112-es számon.

A dicspécserszolgálatról és a hajléktalan emberek segítéséről az AVM kisokosában olvashatsz bővebben.

🆘 Hajléktalan és nem hajléktalan emberekhez egyaránt mentőt kell hívni, ha életveszély vagy annak gyanúja áll fenn: például ha valaki

👉 Eszméletlen, reakcióképtelen állapotban van

👉 Nem reagál szólításra, esetleg rázásra sem

👉 Nem, vagy alig vesz levegőt, vagy nagyon gyorsan lélegzik

👉 Rángatózik

👉 Zavart, összefüggéstelenül beszél, vagy csak értelmetlen hangokat ad ki

👉 Kékes-lilás színű a bőre, vagy riasztóan sápadt

👉 Mellkasi fájdalomra, nehézlégzésre panaszkodik

👉 Erős fájdalmat, vagy végtagbénulást tapasztal

👉 Baleset érte, vérzik

👉 Ha olyan magatartászavart észlelünk, ami az érintett saját vagy mások életét veszélyezteti

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs