Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Igazságos lakhatás, a közgyógyellátás javítása és valódi rezsicsökkentés – bemutatták az ellenzéki összefogás szociális programját

Ez a cikk több mint 2 éves.

Szakpolitikai sajtótájékoztató sorozatot indít az ellenzéki összefogás, melyben bemutatják a közösen képviselt programjukat. Az egységes ellenzék szociális programjáról Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője és Jámbor András, a Párbeszéd képviselőjelöltje beszélt.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke a „Márki-Zay Péter vezette árnyékkormány” szociális ügyekért felelős szóvivőjeként mutatkozott be. Szerinte „Orbán Viktor gazdaság- és társadalompolitikája megbukott”, ezért fordulatra van szükség ezeken a területeken is. Az LMP társelnöke a karácsonyi árrobbanásra, az egyre mélyülő szegénységre és a társadalmi egyenlőtlenségek elszabadulására hívta fel a figyelmet.

„A kormány politikája legfeljebb a kiváltságosokat, a felső néhány százalékot támogatja, nekünk pedig az a feladatunk, hogy mindenki jólétének és jóllétének a fejlesztéséről gondoskodjunk.”

Kanász-Nagy szerint olyan politikára van szükség, ami változást hoz a forint gyengülésében, az infláció emelkedésében és a koronavírus áldozatainak az unióban rekord magas számában. 

A szociális és lakhatási területre vonatkozó intézkedéseket és célkitűzéseket Jámbor András és Korózs Lajos mutatták be.

Jámbor András a magyar lakhatási válságról beszélt. A Párbeszéd képviselőjelöltje kifejtette, az egy évtizede húzódó lakhatási válság megoldására megálmodott Diákváros helyére a kormány egy országot eladósító kínai magánegyetemet építene. 

Jámbor szerint a „fideszes kiváltságos” családokon kívül nincs olyan magyar család, amit ne érintene a lakhatási válság.

Az ellenzéki összefogás programjával segítené az önálló lakhatáshoz jutást, támogatná az önkormányzati és szociális bérlakásokat, illetve lakásfelújításokat uniós és kormányzati pénzekből. Továbbá létrehozna egy panel- és gangfelújítási programot, amivel „valódi rezsicsökkentést” tudnak majd előidézni és ami még a bolygónak is jót tesz. 

Az ellenzéki összefogás új lakhatási támogatási rendszert hozna létre a lakhatási válság kezelésére. Illetve támogatják majd, hogy a lakáscafeteria rendszerét kiszélesítsék, vagyis minél több cég tudná a jövőben a munkavállalókat a lakhatáson keresztül támogatni. Emellett újraindítanák a lakáscélú takarék programot, amivel öngondoskodással juthatnak az emberek lakáshoz. Jámbor ígéretet tett még arra is, hogy határozatlan időre felfüggesztik a devizahitelesek kilakoltatását és kártérítési alapot hoznak létre a károsultak megsegítésére. 

Jámbor szerint a szociális biztonság visszahozása érdekében gyűjt az ellenzék aláírásokat a népszavazáshoz, amelyet eddig 55 ezren támogattak aláírásukkal. A többi politikussal együtt aláírásra buzdították a szavazókat.

 Korózs Lajos az egyéni csődvédelmet bírálta, mely a politikus szerint sem az érintett klienseknek, sem a települési önkormányzatoknak, sem a pénzintézeteknek nem jó. A lakhatási támogatás mellett a krízis segélyezést is szeretné az ellenzéki összefogás visszaadni a települési önkormányzatoknak. 

„A következő kormány nem szegény politikát fog folytatni, hanem olyan szociálpolitikát, ahol minden gyermek és minden ember számít.”

Ennek jegyében Korózs Lajos ígéretet tett a szociális dolgozók bérének 50 százalékos emelésére, illetve az otthoni szakápolás óraszámának növelésére és a szolgáltatások körének bővítésére. Emellett megemelik a közgyógyellátás anyagi keretét és hozzáférhetőséget, amivel valóságos segítséget nyújthatnak az érintett 5-6 ezer embernek.

Holnap a gazdaságpolitikáról, szerdán az egészségügyről, csütörtökön pedig az oktatáspolitikáról tartanak tájékoztatót az egységes ellenzék képviselői. 

Korábban már írtunk a magyar lakhatási szegénység és válság kezelését célzó húsz pontos Lakhatási Minimum javaslatcsomagról, melyet civilszervezetek készítettek a pártok számára. Magyarország lakhatási mutatói folyamatosan romlanak, ahogy azt a Habitat éves lakhatási jelentése is mutatja. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma ernyőszervezet számolt be az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kimutatása szerint jelenleg az Unió 27 országából 11-ben a minimálbér több mint 40 százalékát kénytelenek a dolgozók lakbérre fordítani.