Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ungár: Annyira rossz a szociális dolgozók helyzete, hogy az önkormányzatoknak kell közbelépnie

Ez a cikk több mint 2 éves.

Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András bejelentette, hogy a város szociális dolgozói úgynevezett hűségprémiumban részesülnek. A fennálló munkaviszonyuk függvényében ez akár egyszeri 350 ezer forint is lehet. Ungár Péter, az LMP politikusa szerint ez rámutat, mennyire elhanyagolja a kormány a szociális dolgozókat. Ahogy Facebook-bejegyzésében írta:

„Székesfehérvár polgármestere a mostani döntésével azt ismerte el, hogy a szociális dolgozók bérhelyzete az elmúlt években olyan mértékben vált tarthatatlanná, hogy már a működőképesség érdekében helyi szinten kell szembe menni a kormány ámokfutásával.”

Ahogy azt korábban megírtuk, a kormánypárt korábban többször is megtorpedózta a szociális dolgozók bérének rendezését. Idén áprilisban visszautasították, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan a szociális dolgozók is részesüljenek egy egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítésben a járvány során nyújtott munkájukért. Ez volt a negyedik alkalom, hogy a kormánypárti többség indoklás nélkül leszavazta a szociális dolgozókat megsegítő javaslatot.

A székesfehérvári „hűségjutalom” bevezetése négy intézményben összesen 116 munkavállalót érint, akik már több mint 10 éve dolgoznak valamelyik helyi intézményben. Az egyszeri jutalmak kifizetéséhez szükséges több mint 20,5 millió forintot az önkormányzat biztosítja. 

Ungár Péter, aki régóta szorgalmazza a szociális dolgozók helyzetének rendezését, posztjában leírta, nagyon jónak találja Cser-Palkovics András kezdeményezését. Az LMP politikusa szerint azonban a kormány felelőssége lenne, hogy az ország minden szociális dolgozója a székesfehérvári mintához hasonlóan megkapja a megérdemelt támogatást.

„Azt reméljük, hogy ha a Fidesz eddig nem hallgatott sem az ellenzéki politikusokra, sem magukra a szociális dolgozókra, akkor a zárt klubként működő kormánypártban talán a saját politikusaik közvetett tiltakozása talán megkongatja a vészharangot. Mert ha nem becsüljük meg anyagi értelemben záros határidőn belül a szociális szektort, akkor az kezelhetetlen gondoskodási válsághoz fog vezetni.”

Címlapkép: MTI/Balázs Attila