Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hiába kért Göd a Samsung-adóból útépítésre, a pénzosztó megyei közgyűlés napirendre se vette az ügyet

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Pest Megyei Önkormányzatban újra napirendre került a gödi Samsung iparűzési adójából befolyó kisebb-nagyobb pénzösszegek szétosztása, azonban a dél-koreai multi akkumulátorgyárának környezeti hatásai által közvetlenül érintett Göddel ezúttal sem volt bőkezű a fideszes többségű megyei testület.

Göd 20 millió forintot kért még a nyáron zöldfelületi karbantartásra, viharkár helyreállításra, és az óvodák-bölcsődék kertjének megújítására. Ebből csak ez utóbbi feladatra kap a város 6 millió forintot – „azt már mégsem meri megtenni senki, hogy a gyerekek elől veszi el a forrást… A viharkárból származó faanyagból állítólag tüzelő lesz az Ipoly-menti településeknek, ami kiváló cél, csak mivel még mindig a szabadban ázik, biztosan nem egyhamar. A gazdaságfejlesztési irodavezető úr szerint egy éven belül intézik” – számolt be a mai ülésről Vajda Viktória gödi önkormányzati, illetve Pest megyei képviselő.

Emellett a város 413 millió forintos kérelme, amit útfenntartásra és fejlesztésre nyújtottak be még októberben, nem került napirendre sem, így közel egy tucat gödi utca vár építésre.

Fontos fejlemény ugyanakkor, hogy újra kiírták a pályázatot arra a civil alapra, amelyből az előző körben jutott szinte mindenkinek, csak a Samsung-gyárat civil kontroll alatt tartani igyekvő Göd-ÉRT Egyesületnek nem. Az egyesület többek közt rendszeres, akkrediteált zajvizsgálat megrendelése, szakértők bevonásával zajhatásterületek pontos meghatározása, zajmérő készülékek kért ősszel pénzt, de a Pesti Megyei Önkormányzat elnöke ezt a pályázatot nem javasolta támogatásra. Ezzel szemben a Magyar Narancs tudósítása szerint  egészen különös, a pályázati kiírás után bejegyzett, illetve a Fideszhez köthető személyekkel összefüggésbe hozható alapítványoknak, valamint a Gödtől távolabb eső településeknek is jutott támogatás. Az Átlátszó gyűjtése szerint továbbá jutott támogatás egy már megépült csomádi kerékpárútra, egy korábban becsődölt veresegyházi lakópark folytatására, sőt, Dunakeszi görögkatolikus templomának kifestésére és ikonosztázára is.

Kérdés, hogy ezúttal vajon jut-e forrás a Samsung környezeti hatásait monitorozni és csökkenteni kívánó gödi civileknek is, ugyanis, mint arról számos alkalommal beszámoltunk, egyre nagyobb a lakossági igény a gátlástalanul terjeszkedő gyár megfékezésére, vagy legalább komolyabb ellenőrzésére. A Samsung közelében élők hónapok óta elviselhetetlen, főleg éjjel rendszeresen jelentkező frekvenciás zajra panaszkodnak, a hatóság lépésére azonban hiába várnak.

Emellett a lakosság, a cég és az önkormányzat között továbbra is akadozik a kommunikáció: a helyiek a sajtóból értesülhettek róla, hogy a gyár több egysége használatba vételi engedély nélkül üzemelt, illetve történnek kisebbnagyobb balesetek is, amelyekről részleteket nem közölnek. Mindez érthető módon nem kelt bizalmat a lakosságban, tekintve, hogy egy több ezer tonnányi veszélyes anyaggal dolgozó, felső küszöbértékű üzemről beszélünk. Mint arról beszámoltunk, a folyamatos zajterhelés és az engedély nélküli működés miatt a Göd-ÉRT levélküldő kampányt indított a gyár bezárásáért.

A Samsung által befizetett iparűzési adót tavaly óta nem kizárólag Göd kapja meg, miután a kormány létrehozta az akkumulátorgyárat is magában foglaló úgynevezett különleges gazdasági övezetet. Ezzel gyakorlatilag kiszakítottak egy darabot a városból, a terület tavaly óta a Pest Megyei Önkormányzat felügyelete alatt áll, a gödi önkormányzat és a lakosság pedig gyakorlatilag semmibe se szólhat bele. A különleges gazdasági övezet velejárója, hogy a Samsung iparűzési adóját a megye osztja szét pályázati alapon Göd és a környékbeli települések közt, így a gödi önkormányzat a saját működési költségeit is nehezen gazdálkodja ki,   fejlesztésre pedig nincs pénze.

 A pályázáskor azonban nemcsak a gödi civilek, hanem a városvezetés sem járt sok sikerrel eddig: az Átlátszó beszámolója szerint a legutóbbi, november 26-ai ülésen például hiába kérték, hogy a gödi önkormányzat működési költségeinek biztosítása előzze meg más városok támogatási igényeinek kielégítését, ezt nem szavazta meg a testület.

Pedig a gödi különleges övezet kapcsán született alkotmánybírósági határozat kimondja, hogy az állam köteles elegendő forrást biztosítani a gödi önkormányzat közfeladatainak ellátására. Ahogy ma, úgy korábban sem kapott az útfejlesztésre szánt összegből sem a város, abból eddig kizárólag a Samsung számára szükséges utak építését és felújítását finanszírozták.

A zöldfenntartásra elkülönített keretösszegből viszont futotta egy „egyedülálló fásítási program” megkezdésére, aminek keretein belül nemrég Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő és Szabó István megyei elnök két tucat, 60-80 centi magas facsemetét ültetett el a gyár melletti út mentén, egy majdani véderdő kezdeménye gyanánt. Az azonban kétséges, hogy a gödiek kibírják-e ép ésszel a Samsung zaját, mire a fák megnőnek, és hogy egyáltalán az a pár sor fa milyen zajvédelmet képes biztosítani majd.