Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy héttel a baleset után a kórházban életét vesztette a gödi Samsung-gyár munkása

Ez a cikk több mint 2 éves.

Elhunyt a kórházban az a 30 év körüli férfi, aki a múlt héten a gödi Samsung gyárban szenvedett súlyos sérüléseket – értesült a Magyar Narancs. A lapnak a Samsung SDI sajtómunkatársa megerősítette a hírt:

„Fájdalommal tudatjuk, hogy a november 3-án történt munkahelyi baleset következtében, kollégánk a kórházban életét vesztette. A baleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Cégünk maximálisan együttműködik az érintett hatóságokkal a baleset kivizsgálása során. Őszinte részvétünk kollégánk családjának, barátainak és szeretteinek.”

A balesetről múlt héten szerzett tudomást a lap, akkor Bagoly Katinka elmondta, kollégájukhoz  kiérkezett a telephelyen szolgáló mentőszolgálat, akik ellátták a sérültet, majd azonnal kórházba szállították. A Magyar Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál pedig arról tájékoztatta akkor a Magyar Narancsot, hogy a helyszínre egy esetkocsit riasztottak, és egy 30 év körüli férfit szállítottak kórházba ellátást követően súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban.

A férfi halálhírét elsőként megíró Ezalényeg.hu a baleset részleteiről belső információkra hivatkozva több információt osztott meg, amik szerint műszaki hiba történt, egy gép nem megfelelő biztonsági működésének köszönhetően sérült meg a vétlen dolgozó, azonban ezt Bagoly (a lap oldalán megjelent frissítés szerint) cáfolta.

A baleset részleteivel és körülményeivel kapcsolatban megkerestük a Samsungot, válaszukkal cikkünket frissítjük.

Nem ez az első hasonló baleset a gyárban, másfél hete tűz ütött ki a gyárban, amit sikerült a telephelyen dolgozó tűzoltóknak eloltani. A cég tájékoztatása szerint akkor személyi sérülés nem történt, Katasztrófavédelmi engedélyhez kötött veszélyes anyag nem volt érintett a tűzben és környezetszennyezés sem történt.

Augusztusban pedig az akkumulátorgyártás egyik veszélyes alapanyaga, elektrolit  szivárgott a Samsungban kisebb mennyiségben, amivel kapcsolatban Balogh Csaba polgármester azt nehezményezte, hogy amikor felhívta a Samsung-gyár kapcsolattartásért felelős személyét, utóbbi szerinte meglepődött, hogy „milyen jól informált”.

A gyár területén korábban 2019-ben eltűnt egy külföldi munkás, akit a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat egy 80×30 centiméteres, 6 méter mély aknába szorulva, fejjel lefelé találtak meg.

Hogy hogyan éreznek a gödi lakosok a szomszédjukban növekvő felső küszöbértékű veszélyes üzemmel és a kormány által a városukból gyakorlatilag kiszakított különleges gazdasági övezettel kapcsolatban, arról legutóbb ebben a riportban írtunk hosszabban. Nemrég arról is beszámoltunk, hogy a teljes ellenzék petícióban állt ki a Samsunggal és a kormánnyal szemben, ugyanis a gödiek mellett már a szomszédos sződiek és a váciak is attól tartanak, a gigászira növekedő gyár tervezett víz- és csatornarendszere lerontaná a lakossági ivóvíz minőségét és az ellátást is korlátozhatja.

Címlapkép: Youtube / Partizán