Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Utópia a jelenben – 10 éves az Occupy mozgalom

Tíz évvel ezelőtt pontosan ezekben a napokban zajlott a baloldal 1968 óta legnagyobb globális eseménye, melynek keretében a világon 82 ország 951 városában egyszerre több százezer ember vonult az utcára egy igazságosabb és demokratikusabb társadalom érdekében.

A 2011 őszén zajló történéseket szokás az Occupy mozgalomhoz kötni, amelyről az a képzet, hogy egységes mozgalom volt, amely a Wall Streetről indult. Ez azonban teljes tévedés: inkább beszélhetünk különböző csoportok alkalmi koalíciójáról, és ennek eredményeképpen létrejövő heterogén mozgalmakról, melyek már jóval a Wall Street elfoglalása előtt elkezdték bontogatni a szárnyukat.

A 2008-as gazdasági válság hatására a korábban is lappangó társadalmi igazságtalanságok és feszültségek hirtelen robbantak ki. Az emberek a gazdaság összeomlása és a bedőlt lakáshitelek miatt tömegesen vesztették el a munkájukat és lakásukat. Az állam ahelyett, hogy támogatást adott volna nekik (mint a koronavírus okozta válság alatt több országban is), az akkor uralkodó neoliberális gazdaságpolitikai doktrína jegyében inkább visszavágták a szociális juttatásokat és leépítették az ellátó rendszert, amivel tovább mélyítették a társadalmi válságot.

A társadalom igazságérzetét tovább bőszítette, hogy az államok ahelyett, hogy megbüntették volna a valódi felelősöket, a bankokat óriási méretű bankmentő csomagokkal támogatták.

A hatalmas társadalmi feszültségekre a (jobb- és baloldali) politikai elitnek nem volt érdemi válasza, mivel egyaránt rabja volt a neoliberális gazdaságpolitikának, amely a feszültségek fő okaként szerepelt. Számosak érezték úgy, hogy az intézményesült politikában lényegében semmilyen valós képviselettel nem rendelkeznek.

Meglepő módon a pillangó-hatás, amely globális viharhoz vezetett, az Arab Tavaszból, pontosabban a kairói Tahrír térről indult ki: az ott kiépült sátorváros ugyanis jelentősen átformálta a világ aktivistáinak eszköztárát. Természetesen már korábban is építettek tüntetők sátorvárosokat, azonban ezek sokkal inkább voltak egyfajta „szükséglakások”, mint önálló politikai jelentéssel bíró demonstrációs helyszínek.

A Tahrír téri volt az első olyan jelentős tüntetés a történelemben, ahol a tüntetés maga vált a tüntetők lakhelyévé és bázisává, ahol nem csak követelték Mubarak diktatúrájának felszámolását, hanem egyben meg is élték azt a szabadságot, amit el szerettek volna érni.

Megszervezték a védelmüket a támadásokkal szemben, rögtönzött kórházakat állítottak fel a sérülések ellátására, megoldották a tüntetések élemiszer- és vízellátását, áramot biztosítottak önmaguk számára, sorolhatnánk. De ennél is fontosabb, hogy az önszerveződés a szabadságvágyuk fűtötte szellemi igényeik kielégítését is célozta: koncerteket, kiállításokat, kulturális programokat szerveztek, új ellenállási dalokat költöttek. Jellemző példa, hogy a téren összekapaszkodott keresztények védték testükkel a muszlimokat imádkozás közben.

A visszaemlékezések arról szólnak, hogy éppen az említett szabadságélmény volt a tüntetések meghatározó eleme, amelyet – függetlenül az azóta Egyiptomban lezajlott politikai történésektől – soha senki nem vehet el a résztvevőktől.

Sokan nem tudják, de a később Occupy mozgalmakként elhíresült tiltakozási hullám fél évvel korábban valójában Spanyolországból indult.

A válság talán Spanyolországot sújtotta a  leginkább: a munkanélküliség pillanatok alatt 21%-ra nőtt, a fiatalok körében pedig ennél is magasabbra, 43.5%-ra. Ilyen körülmények között jött létre az Arab Tavasz által inspirálva a megszorításellenes 15-M Mozgalom (Movimiento 15-M), amely több mint kétszáz radikális baloldali és anarchista csoport szövetsége volt. Ők indították el a később nemzetközivé növő és Occupy mozgalmakként elhíresülő megmozdulássorozatot, a kiáltványuk pedig lefektette az Occupy mozgalmak alapjait.

15-M Mozgalom túl kívánt lépni az ideológiai, vallási megosztottságon, hiszen a nézetük szerint az érdekeink közösek. Mindannyian szeretnénk hozzáférni az oktatáshoz, a kultúrához, és mindenkinek joga van a lakhatáshoz, a személyes fejlődéshez, a politikai részvételhez. Ezek pedig nem történhetnek meg anélkül, hogy közben a bolygónk fenntarthatóságáról megfeledkezünk. Azonban a bankok, a vállalatok profitérdeke és a politikai hatalom logikája ezt felülírja és megfosztja az embereket mindettől. Kevesek érdeke fontosabbá vált a sokaságénál.

Ezt felismerve 2011. május 15-ére akciónapot hirdettek, melyen 50 spanyol városban 150 ezren vettek részt. Csak a madridi felvonuláson 50 ezer ember jelent meg. A tüntetők egy része Madrid főterére, a Puerta del Solra vonult, ahol a Democracia Real YA! mozgalom mintegy 200 akvitistája sátortábort állított a Tahrír tér mintáját követve. A tábor néhány nap alatt több ezer fősre duzzadt, napközben tízezrek jelentek meg a helyszínen. A mozgalom gyorsan növekedett, hamarosan több tucat spanyol városban jöttek létre hasonló táborok és több európai városban is szolidaritás tüntetéseket tartottak pl. Amszterdamban, Londonban, Párizsban. A mozgalom hamarosan felvette a Felháborodottak (Indignados) nevet.

A Tahrír térhez hasonlóan  a sátortábor itt sem egyszerűen csak egy lakhely volt, hanem egy város a városban, ahol nemcsak követelték, hanem megélték és megvalósították azt a társadalmat, amelyet el szerettek volna érni. Az egyiptomi tüntetéssel szemben a spanyolországi mozgalom a részvételi demokrácia megvalósítására is törekedett.  A Tahrír téren a szerveződés alapvetően emberek és csoportok köré összpontosult, ezzel szemben Madridban rendszeresen tartottak fórumokat, amelyen emberek tömegei élhették át a valódi demokrácia élményét, hogy milyen az, amikor mindenki közvetlenül dönthet a mozgalmat érintő ügyekről.

A döntéshozatal  alapját tehát a sajátos kézjelekkel operáló fórum adta, amely később Magyarországon is elterjedt. Az össznépi plénum jól működött, volt, hogy egyszerre 10 ezer ember hozott konszenzusos döntést valamely kérdésről.

Többek között ilyen fórumokon fogadták el 2011 július végén azt is, hogy feloszlatják a tábort. Fontos kiemelni, hogy ezt nem azért tették meg, mert elfogyott volna a lendületük vagy összeomlottak volna, hanem mert felismerték, hogy az addig követett stratégiából kihozták a lehető legtöbbet, ezért új stratégiákra van szükség. Egyrészt felismerték, hogy ahhoz, hogy beágyazódjanak a spanyol társadalomba, nem elég a főtereken tábort állítani, ezért a városok külső kerületeiben indítottak vándor fórumokat. Felismerték azt is, hogy még Spanyolország is túlságosan periférikus ahhoz, rendszerszintű változást érjenek el, ezért egy nemzetközi felhívás keretében globális akciónapot hirdettek 2011. október 15-ére. Ennek hatására az egész világon szervezői csoportok kezdtek felállni a nyár folyamán – többek között Budapesten és New Yorkban is. A mozgalom tehát egyszerre lokalizálódott és globalizálódott.

Fórum kezdődik a Zuccotti Parkban. (Forrás: Wikipédia)

A mozgalom globálissá válásának első és talán legfontosabb lépése az volt, mikor szeptember 17-én New York-i aktivisták elfoglalták és tábort vertek a Wall Street-en található Zuccotti Parkban. Kezdetben itt is szinte kizárólag erősen rendszerkritikus (pl. radikális baloldali, anarchista) csoportok szövetségeként indult a mozgalom, ám ahogy egyre nagyobb (média)figyelem irányult rájuk, úgy nőtt a tábor mérete is. Ebben sokat segített nekik az aránytalan rendőri erőszak, melynek rendszeresen elszenvedői voltak (például békés tüntetőket fújtak arcon paprikaspray-vel.) Maga a tábor szintén város volt a városban, egy utópia a jelenben, ahogy Madridban is: közösségi módon döntöttek minden fontosabb kérdésről, jogi segítséget nyújtottak és médiaközpontot hoztak létre.

A tábort végül november 15-én oszlatta fel a rendőrség. Később kiperelt dokumentumok által bizonyítottá vált a gyanú: az FBI és a rendőrség az óriáscégek és a bankok nyomására számolták fel a Wall Street-i tábort.

Az Occupy Wall Street vitathatatlanul jelentős médiafigyelmet generált az egész világon, mivel a tüntetők a centrum centrumában, a globális kapitalizmus szívében lázadtak a globális kapitalizmus igazságtalansága ellen. A New York-i mozgalom ezzel jelentős lendületet adott a spanyolok által meghirdetett október 15-i globális akciónapnak, melyen végül a világ 82 országnak 951 városa vett részt. Két héttel később pedig már 2000 városban 2300 helyszínen történt megmozdulás. A legtöbb európai és észak-amerikai nagyváros mellett olyan – talán  meglepő – helyeken is szerveződtek  tüntetések, mint Rio de Janeiro, Bogota, Mumbai, a kínai Csengcsou, Tokió, Manila, Fokváros, Isztambul stb. A térfoglalók legtovább talán Frankfurtban, az Európai Központi  Bank épülete előtt tartottak ki.

Az Occupy mozgalmak újdonsága és ereje elsősorban nem a tüntetések tartalmában keresendő. A társadalmi egyenlőtlenségeket, a képviseleti rendszert már a globalizációellenes mozgalmak is kritizálták, ahogyan a részvételi demokráciát, a jelenben megvalósuló utópiát, az erőszakmentességet is a zászlajukra tűzték, amikor közvetlen akciókat (direkt action) hajtottak végre. Érdemes kiemelni az utópia a jelenben gondolatát, mivel a foglalások szervezésének is ez volt az egyik alapja: ahelyett, hogy utópiákban gondolkoznánk, olyan, a jelenben is megvalósítható társadalmi kísérleteket kell megalkotni, amely a lehető legközelebb állnak a vágyott eszméinkhez. Az Occupy mozgalmak fő újítása sokkal inkább attitűdbeli, – mondhatni – módszertani volt. Radikálisan szakítottak és szembe mentek az elaprózódott és széttöredezett társadalommal, hogy mindenki csak a saját buborékjából nézi a világot – ehelyett azt hangsúlyozták, hogy mi az ami összeköt minket: a közös érdekeink. A madridi tüntetők fentebb ismertetett  kiáltványában is lényegében azt mondják, hogy a 99%-nak közös érdeke fellépni a politikai és gazdasági rendszert irányító 1% ellen, hiszen mindannyian az ő áldozataik vagyunk. Ezért nem azt kell nézni, ami szétválaszt minket, hanem azt, ami összeköt. Ebből következik az Occupy mozgalmak talán legkevésbé megértett üzenete: az egység gondolata.

Ez a gondolat és a részvételi demokrácia gyakorlata tette lehetővé, hogy a foglalások folyamán különböző társadalmi hátterű, világnézetű stb. emberek részt vegyenek és a maguk képére formálják a mozgalmat. Fontos kiemelni, hogy ez egyáltalán, semmilyen szinten nem jelentett tartalmi megalkuvást, hanem „csak” azt, hogy olyan új gondolatok, tartalmak, attitűdök tudtak az eredeti tartalom mellé sorolódni, amelyekkel a mozgalom képes volt kilépni a saját buborékjából.

Az aktivisták és résztvevők nagy részét a forradalom tüze hajtotta, hogy most eljött a történelmi pillanat, amikor a nép felkel és meg lehet dönteni az 1% uralmát. Ez végül nem történt meg, ezért sokan csalódtak és ma is népszerű az a narratíva, hogy valójában nem értek el semmit. Más szempontból az Occupy nem valaminek a tetőpontja volt, hanem egy új hálózati reneszánsz kezdete: olyan új mozgalmak, gondolatok, technikák, tartalmak, kapcsolódások születtek, melyek jelentősen megújították és erősítették a rendszerkritikus tábort – melyet az Occupy mozgalmak utóélete is bizonyít.

A tüntetéshullám 2011 november decemberében már lecsengőben volt, azonban számtalan olyan „spin off”  mozgalom született, amelyek konkrét megoldást nyújtottak felmerülő problémákra.

Közkönyvtár az Occupy Wall Street helyszínén. (Fotó: Wikipédia)

A jellemzően középosztálybeli aktivisták komoly energiát fektettek abba, hogy más társadalmi csoportokat is bevonjanak. Például a táborok munkájában hajléktalan emberek is kivették a részüket, és a mozgalom megalapította az Occupy the Hood szerveződést, amely a nem fehér lakosság részvételét célozta. A továbbélő mozgalomról tanúskodik az is, hogy az Occupy rászorulókat karolt fel, például számos diákhitel-tartozást rendeztek közös erővel, s az ingatlankárosultakon vagy a Sandy hurrikán károsultjain is segítettek.A legsikeresebb együttműködés a szakszervezetekkel alakult ki, melynek talán leglátványosabb akciója az oaklandi kikötőfoglalás volt, amely során az Occupy a sztrájkoló munkásokhoz csatlakozott. Az ilyen és ehhez hasonló projektek összessége jelöli azt a hálózati reneszánszt, amelynek a jegyeit  számtalan létrejött mozgalom is a magán viseli.

A 2013-as Occupy Gezi Park Isztamulból kiinduló tüntetéssorozata a legkomolyabb civil ellenállás volt Erdogannal szemben. A 2016-os Nuit Debout Franciaországban teljesen újrarajzolta a baloldalt. 2019-ben a klímaváltozás ellen küzdő Extinction Rebbellion (XR) csoport ugyanazokkal a technikákkal foglalta el London belvárosát, mint a 8 évvel korábbi elődeik. De még a Fridays For Future is merített a globálisan szerveződő Occupy-ból.

Az egész világra kiterjedő megmozdulássorozat hatására az Occupy
mozgalmak által képviselt nézetek, melyek korábban „szélsőségesnek”
és „radikálisnak” számítottak, bekerültek a közbeszédben és jelentősen
átformálták. Ennek hatására lényegében kikerült a politikai
diskurzusból a költségvetési egyensúly fókuszú neoliberális doktrína és fokozatosan átvette a helyét és mára lényegében uralkodóvá vált egy – inkább keynesiánus – az embereket közvetlenül segítő gazdaságpolitika. Látványos, hogy míg 2008-as válságkezeléssel a megszorítások révén pénzt vettek el az emberektől, addig most a koronavírus okozta válság alatt pénzt adtak az embereknek.

Nem állítom, hogy ez a tematikaváltozás egyedül az Occupy mozgalmak hatására történt, de azt igen, hogy ennek egyik legfontosabb generálói ők voltak.

Hasonlóan történt ez Magyarországon is. Már a 2011-es spanyolországi megmozdulások idején egy anarchista csoport rendszeresen tartott szolidaritási tüntetéseket a Deák téren. Október 15-én pedig egy rendkívül sokszínű tüntetés zajlott Budapesten:  se előtte, se azóta nem nagyon volt példa Magyarországon arra, hogy a szélsőjobbtól a szélsőbalig békében beszélgessenek, fórumozzanak egymással rendszerkritikus emberek. Bár a magyar csoportoknak nem sikerült a magyar közéletre olyan mély változást gyakorolniuk, mint nemzetközi társaiknak, a mozgalom hatása így is maradandónak bizonyult. A nem sokkal korábban indult Hallgatói Hálózat a magyar Occupy csoport közvetítésével terjesztette el hazánkban a kézjeles fórumozást. 2017-ben a CEU-s tüntetések során alakult Oktogon Közösség (Occupy Oktogon) sátrazott az Oktogonon, 2018-ban pedig CEU-s diákok próbáltak nyomást gyakorolni a kormányra a Kossuth tér elfoglalásáva

Az Occupy mozgalmak ugyan nem döntötték meg a rendszert, de megváltoztatták. Most már rajtunk múlik, hogy a megkezdett folyamatot meddig tudjuk elvinni!

A szerző tagja volt a magyarországi Occupy-csoportnak.