Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kezdődik a sakkozás az idővel: hatan támadták meg Karácsony Gergely népszavazási kérdéseit

Összesen hatan támadták meg Karácsony Gergely augusztus 30-án a Nemzeti Választási Bizottság által elfogadott két népszavazási kérdését a ma 16-órás határidő előtt. A Fudan Egyetem beruházásáról szóló népszavazási kérdéssel szemben két magánszemély és Volner János pártja (Volner Párt), az álláskeresési járadék (korábban: munkanélküli segély) 3-ról 9 hónapra való meghosszabbításáról szóló kérdéssel szemben két magánszemély és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyújtott be felülvizsgálati kérelmet – tudta meg a Nemzeti Választási Irodától a HVG.

A lap beszámol arról is, hogy Volner János a Fudan Egyetemmel kapcsolatos kérdés megtámadását azzal indokolta, hogy az Alkotmányellenes, mivel nem lehet népszavazási kérdést kiírni nemzetközi szerződésekből eredő kötelességeket is érintő ügyekben. Bár az egyetem magyarországi terjeszkedésének előkészítése során valóban született egy, akár nemzetközi szerződésnek is tekinthető megállapodás – azonban ebben a jogászok véleménye megoszlik.

Az NVB egyébként a Karácsony Gergely által benyújtott 5 darab kérdésből kettőt is, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról és az autópálya koncesszióról szólót is a nemzetközi egyezményekbe való ütközés miatt utasított el.

Arról, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara milyen indoklással kért felülvizsgálati kérelmet az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szóló kérdéssel szemben, nem érkezett hír, ezügyben üzenetben kerestük meg a szervezetet. Válaszukkal cikkünket frissítjük.

Miután a kormány rendeletet módosított, hogy a veszélyhelyzet ellenére lehessen országos népszavazást tartani (helyit viszont továbbra se), Orbán Viktor miniszterelnök július 21-én bejelentette az úgynevezett „gyermekvédelmi” – de a gyermekvédelmet leginkább megcsúfoló, homofób – népszavazást. Karácsony Gergely még ugyanezen a napon bejelentette saját népszavazási kezdeményezését, annak az elbírálására azonban jóval többet kellett várni, mint a kormányéra, amelyet már egy hónappal ezelőtt, július 30-án átengedett a bizottság.

A felülvizsgálati kérelmek elbírálására a Kúriának most 90 nap áll rendelkezésére, az ő döntésük ellen jogorvoslatnak a továbbiakban nincs helye. Ha a Kúria a kérelmeket elutasítja és kiírhatónak ítéli meg a népszavazási kérdésket, akkor 120 nap áll Karácsony Gergely rendelkezésére ahhoz, hogy összegyűjtsön 200 ezer érvényes támogatói aláírást.

Ugyanerre az Orbán Viktor által bejelentett és a kormány által beterjesztett homofóbb népszavazási kérdések esetében nincsen szükség. Ugyan azokat is többen, így a Momentum, a Kétfarkú Kutyapárt és a Társaság A Szabadságjogokért is megtámadta, így most azok is a Kúria előtt várnak elbírálásra, azonban ha a legfőbb bírói szerv ezeket átengedi, akkor azok azonnal az Országgyűlés elé kerülnek, aláírás gyűjtés nélkül.

Karácsony Gergely kérdéseinek esetében az Országgyűlésnek nincsen mérlegelési joga, el kell rendelnie a népszavazást.

A kormányzati kérdéseknél mérlegelhet, bár fideszes kétharmad mellett nem valószínű, elvi lehetősége van a homofób népszavazás elrendelésének megtagadására.

Az Országgyűléstől az államfő elé kerülnek a kérdések, aki a jogorvoslati határidő lejárta utáni, vagy a beérkezett jogorvoslati kérelmek elbírálása utáni 15 napon belül tűzi ki a népszavazás időpontját 70-90 napon belülre. Az egyetlen megkötés az időpont kitűzésénél annyi, hogy népszavazást nem lehet választásokat megelőző 41 napon belülre kiírni.

Így a mai naptól kezdve Karácsony Gergely népszavazási kérdései éppen belecsúszhatnak ebbe a 41 napos határidőbe, ami természetesen egybeesik a Fidesz érdekeivel. A kormánypártnak ugyanis biztosan nagy ütést jelentene a választásokat megelőzően egy kormány ellenessé formált, akár az 50%-os érvényességi küszöböt is megugró népszavazás.

Ami akár kellemetlen eredményt is hozhat a Fidesz számára, mivel a Fudan Egyetemmel kapcsolatban az ő szavazótáborukban is jelentős elutasítottság.

A Párbeszéd éppen ezért kezdeményezte a múlt héten, egy határozati javaslat benyújtásával a Parlament elé, hogy a 41 napos határidő eltörlésével lehessen egyszerre tartani népszavazást és választást. Szerintük így, amellett, hogy el lehet kerülni a Fidesz idővel való trükközési kísérleteit, még spórolni is lehetni, hiszen egy-egy milliókat megmozgató voksolás szervezése és lebonyolítása több tízmilliárd forintos feladat.

Ez egyébként nem példanélküli a nemzetközi politikában. A tavaly év végi amerikai elnökválasztással egyidőben több államban is szavaztak, összesen 121 kérdésben, így például az alkalmi munkát végző „gig-economy”-ban foglalkoztatottak munkajogi helyzetének rendezéséről, vagy különböző kábítószerek dekriminalizálásáról.

Címlapkép: Mérce/Juhász Vanessza