A magyarországi homofóbbá faragott, a szexuális kisebbségeket nagyon súlyosan elnyomó, elvileg a pedofília és a pedofilok elleni küzdelmet szolgáló törvény komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, így az Európai Unió különböző hivatalai, politikai csoportosulásait és vezetőit is foglalkoztatta, szerdán pedig az Európai Parlament is megvitatta, mihez kezdjen vele. Ugyanígy szó esett általánosságban a magyar jogállamiság helyzetéről, valamint ezzel összefüggésben a 2021-27-es költségvetésből, valamint a helyreállítási alapból Magyarországnak járó pénzek kifizetésének felfüggesztéséről, amiről korábbi híresztelésekkel szemben jelenleg is zajlanak a tárgyalások.

Az Európai Parlament végül – nem túl nagy meglepetésre – 459 igen, 147 nem és 58 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a magyar kormány homofób törvénye valóban sérti a szexuális kisebbségek jogait.

Az EP határozatának nincs kötelező érvénye a Bizottságra, pláne a Tanácsra nézve, így leginkább üzenet értékű, hogy az Unió egyetlen közvetlenül választott vezető testülete milyen véleményt formál.

Az ügy háttere, hogy Európai Parlamenti képviselők egy csoportja június 22-én, egy héttel a homofób törvény magyarországi megszavazása után nyújtották be igényüket, hogy a Bizottság a plenáris ülésen szóban tisztázza álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a szexuális kisebbségek jogait csorbító törvénnyel Magyarország megsérti-e az Európai Unió Alapjogi Chartáját. Ez már csak abból a szempontból is érdekes, hogy miközben a Charta biztosítja a mindennemű kisebbségek, így a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét, Orbán Viktor miniszterelnök – felettébb cinikus, és némiképp kicsavart módon – épp az Alapjogi Chartára hivatkozott a homofób törvénnyel kapcsolatban, miszerint

„migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához.”

A zöld, baloldali és liberális frakciókban ülő, többek között magyar (nem kormánypárti) EP-képviselők által jegyzett kérdésben fogalmazottak szerint

„A magyar Országgyűlés 2021. június 15-én a Fidesz parlamenti képviselői által javasolt módosítások mellett szavazott, amelyek súlyosan korlátozzák a szólásszabadságot és a gyermekek jogait. A 157 szavazattal egy szavazat ellenében elfogadott végleges szöveg tiltja az LMBTQI-témájú oktatási programokat és közszolgálati célú hirdetéseket. A módosítások rendkívüli módon hasonlítanak az »LMBTI-propaganda« ellen hozott orosz törvényekre, mivel tiltják »a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítését és megjelenítését« 18 év alatti személyek részére az iskolákban és közszolgálati hirdetésekben.”

A képviselők kérdései arra vonatkoznak, hogy a törvény megsérti-e az Alapjogi Chartát, annak is a médiaszabadságról szóló cikkelyét, a reklámtevékenységekkel és a kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatos, szolgáltatások és áruk mozgására vonatkozó irányelveket. Arra is kíváncsiak, mit kíván tenni a Bizottság a szexuális kisebbségek különböző területeken megvalósuló, uniós jogszabályokba és irányelvekbe ütköző megsértése ellen.

Az EP és a Bizottság álláspontjával kapcsolatban egyébként nem számíthattunk komoly meglepetésekre. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke már korábban kifejtette véleményét, miszerint a homofób törvény „szégyenteljes”, és az Európai Parlament valamennyi frakciójából (a szélsőjobb kivételével) akadtak képviselők, akik úgyszintén élesen kritizálták a szexuális kisebbségek elnyomását lehetővé tévő törvényt.

Az EP közleménye szerint a képviselők emellett az Európai Tanács június 22-én a magyar és a lengyel jogállamisággal kapcsolatban tartott meghallgatásáról is kérdezték a Tanács és a Bizottság képviselőit. A meghallgatásról a Tanács korábban nem adott tájékoztatást. A Parlament már többször aggodalmát fejezte ki a lengyel- és  magyarországi jogállamiság miatt elindított 7. cikk szerinti eljárás elakadása és az uniós értékek folyamatos eróziója miatt.

Az Európai Parlament szűk hónapja megszavazta, hogy elkezdik az Európai Bizottság elleni bírósági eljárás előkészítését, magyarán hogy a Parlament bepereli a Bizottságot, mivel utóbbi nem alkalmazza a jogállamisági rendeletet. Ez az az új uniós szabály, ami miatt épp a magyar és lengyel kormány fenyegetett a 2021-27-es költségvetés megvétózásával, azonban végül mégis átment azzal a kitétellel, hogy nem alkalmazzák, míg a két ország meg nem támadja az Európai Bíróságon, ami végül meg is történt.

A Parlament több képviselőcsoportja korábban is hangoztatta, hogy ez az eljárás nonszensz: hisz azzal, hogy a Bizottság a Bíróságra tolta az alkalmazhatóság megállapítását, Orbánék időt tudnak húzni, és épp a jogállamisági eljárás lényege vész el, miszerint fel lehet függeszteni egy ország számára az uniós kifizetéseket, amennyiben nem az EU alapvető értékeinek megfelelően kormányozzák.

Maga az eljárás ugyanakkor látványosan magán hordozza az Unió működésének egyik legnagyobb rákfenéjét.

Mégpedig hogy alapvetően gazdasági társulásként működik, hangoztassanak bármi mást is a vezető szervek vezető politikusai. Noha egyes tagállamokkal, így például Magyarországgal és Lengyelországgal szemben rendszeresen megfogalmaznak kritikákat az Unió vezető szervei, elsősorban a jogállamisági (és korrupciós) kérdések miatt, ezeknek a gyakorlatban alig van bármi foganatjuk.

Míg Magyarország továbbra is stabil és támogató gazdasági környezetet biztosít az Unió centrumországaiban székelő multinacionális nagyvállalatok működéséhez, és a korrupciós mutatók sem veszélyeztetik ezen cégek működését, valamint a működésükhöz szükséges kritikus infrastruktúra fejlesztését, a Bizottság látványosan nem lép közbe oly módon, hogy fájjon is a kormánynak. A Tanácsban pedig úgyis megvétózza a magyar kormány az esetleges ilyen jellegű terveket.

Itt lenne a Parlament feladata: az Európai Unió sokszor lenézett, és komolytalanként kezelt, ugyanakkor egyetlen, közvetlenül választott vezető szervének lehetne feladata, hogy az oly sokat emlegetett jogállamisági normákat betartassa és számonkérje a renitenskedő kormányokon, és ehhez még az uniós állampolgároktól kapott felhatalmazására is hivatkozhatna. (Hogy az uniós polgárok által választott képviselők mennyire hozhatnak legitim döntéseket, az egy olyan filozófiai kérdés, amit ezen a ponton nem bontanék ki.)

Ez pedig arra is rávilágít, hogy miért nézik le és veszik kevésbé komolyan az Európai Parlamentet úgy a polgárok, mint a döntéshozók: gyakorlatilag nincsenek eszközei, hogy átvigye az elvileg a polgárok akaratát reprezentáló képviselők döntéseit.

Ezt látjuk most is. Hiába hoz ugyanis határozatot a Parlament arról, hogy elítéli Magyarországot a jogállami normák, a szexuális kisebbségek jogainak megsértése, vagy bármi egyéb miatt, és hiába szólítja fel a valódi hatalommal rendelkező Bizottságot vagy Tanácsot arra, hogy sújtson oda az uniós elvekre fittyet hányó kormányoknak, és húsba vágó, anyagi jellegű, vagy a döntéshozatalban való részvételt korlátozó ösztönzőkkel bírja őket jobb belátásra.

Mindazonáltal Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint az Európai Tanács soros elnökségét ellátó Szlovénia külügyminisztere, Anže Logar is elítélte a magyar kormány homofób törvényét. Hogy ezúttal lesz-e valami a nagy szavakból – az még a jövő zenéje.