A járvány előtt még általános ellenzéki vélekedés volt, hogy „a Fidesz legalább tud kormányozni”. Aztán ahogy káoszba fulladt a vakcinaosztás, a lezárásokról rendszertelenül és ellentmondásosan kommunikált a kormány, és az egészségügy világából egyre rosszabb hírek jöttek, ezek a hangok elhaltak.

Ezt követően talán azt az öngáncsoló mítoszt kéne végleg lerombolni, hogy a kormány minden helyzetben tökéletesen kommunikál, és mindig az ellenzék előtt jár három lépéssel. Még az ellenzéki újságírók és szakértők is rendszeresen fejtegetik, vajon hogyan tud a kormány ilyen zseniálisan tematizálni, miben rejlik a kormány nagy kommunikációs titka. Mintha lenne az egészben valami turpisság, furfang.

Mintha nem pusztán azért tudná meghatározni a beszédtémáinkat a hatalom, mert közvetlen irányítása alatt áll a magyar média jelentékeny része.

Az például egy rendkívül megmosolyogtató propagandahúzás, hogy a fideszes médiagépezet azt a fogást bírta találni Karácsony Gergelyen, hogy „nem beszél angolul”. Elemezzük ezt kicsit kommunikációs szempontból…

Budapest főpolgármestere szülőfalujából, Nyírtassról jelenti be miniszterelnökjelölti indulását az ellenzéki előválasztáson. Ezzel átvágja a magyar politikát is sújtó főváros-vidék megosztottságot, ami még passzol is a társadalmi mobilitást szorgalmazó programjához: látjátok, szabolcsi is lehet Budapest főpolgármestere, üzeni Karácsony szimbolikusan.

Mindeközben a nemzeti kormányoldal- egy olyan országban, ahol köztudottan rettenetes a nyelvoktatás minősége – felrója az ellenzéki vezető globális kompetenciájának hiányát. (Ha már globális kompetencia: egyáltalán nem biztos, hogy a Brexit után is az angol marad az Európai Unió legfontosabb nyelve, de ha mégis, azért érdemes utánanézni a francia és olasz politikusok angol nyelvtudásának.)

Ennél is érdekesebb, hogy az angol nyelvtudás felhánytorgatásával a magyar társadalom többsége egyszerűen képtelen azonosulni, és ezt nem belátni a kormányoldal mérhetetlen vakságára vall.

Az angoltudás fitogtatása a professzionális-menedzseri osztály gőgje, amelynek társadalmi helyzeténél fontos az angol nyelvtudással járó kulturális tőke, amely egyszersmind biztosítja közvetítő szerepét a tőke és a munkaerő között.

Ennek a társadalmi rétegnek az angol nyelvtudás fontos szimbolikus distinkció, amitől másnak, jobbnak érezheti magát. Ez a réteg hegemón csoport, de messze nem a magyar társadalom többsége.

Fontos megjegyezni: az is végtelenül kínos volt, amikor Áder János angoltudása volt az ellenzéki nyilvánosság témája, de annál is színvonaltalanabb szóvá tenni Orbán erős akcentusát. A korai nyelvtanulás a legalkalmasabb arra, hogy kiküszöbölje az erős akcentust, azonban erős akcentussal is nagy idegennyelvű szókincsre lehet szert tenni. Orbán esetében – aki ne feledjük, Oxfordban tanult – valószínűleg az utóbbi helyzet áll fenn.

Apropó, ellenzéki mítoszok, egyszer azt a közhiedelmet is le kéne porolni, hogy „Orbán a rendszerváltás idején még a jó oldalon állt”, és meg sem érintette a thatcheri neoliberális hullám Oxfordban. Ha már egyszer az önkormányzati bérlakásállomány elkótyavetyélésével Thatcher nyomdokaiba készül lépni a kormány… De erről majd legközelebb.