A vasárnap megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány több mint duplájára növeli a könnyű- és nehézipari közép- és nagyvállalatoknak nyújtható koronavírus járvány és válság hatásait enyhítő versenyképességi támogatás mértékét. Az intézkedés összhangban van az Európai Bizottság május hatodikai határozatával.

A támogatások beruházások végrehajtására igényelhetők, értékük elérheti az 1,8 millió eurót, szemben a korábbi 800 000 euróval.

A maximális, 1,8 milliós, vagyis nagyjából 643 millió forintos támogatási összeg eléréséhez valamivel több mint 5,4 millió eurós beruházást kell végrehajtania az igénylőnek, ha a beruházás helyszíne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Nógrád megyében, Somogy megyében, Békés megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében vagy Baranya megyében található.

Ezekben a megyékben ugyanis a beruházás összegének 33%-át teheti ki a támogatás, míg amennyiben a beruházásnak van olyan helyszíne, mely nem ezen megyékből kerül ki, akkor a maximális támogatási arány 20 százalék.

A versenyképességi támogatási program deklarált célja a nagyobb cégek támogatása, ahogy a Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter által ellenjegyzett rendelet fogalmaz,

„Versenyképesség-növelő támogatás olyan magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, középvállalkozásnak vagy nagyvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság részére nyújtható, amelynek az átlagos állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban elérte az 50 főt.”

A támogatás odaítélésének fontosabb feltételei emellett, hogy a cég által tervezett fejlesztés értéke elérje a kétmillió eurót, folyományaként foglalkoztassanak legalább 25 fővel több embert mint korábban – vagy 15 százalék összértékben növeljen béreket – és a cég bizonyítsa, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt bevétele vagy megrendelésállományának értéke legalább negyedével csökkent.

A támogatható tevékenységek között szerepel a könnyű- és nehézipar számos formája az állati alapú olajgyártástól kezdve a gyógyszergyártáson át az autóiparig, ezeket táblázatban összefoglalva részletezi a Közlöny utolsó két oldala.

A magyar gazdaság kétségkívül fontos lábát képezi az ipar, és a válság számos céget megtépázott az elmúlt évben. Ugyanígy fontos szempont a gazdaságilag elmaradottabb régiók fejlesztése, és dicséretes, hogy a támogatás odaítélésének feltételei között szerepel a foglalkoztatottak számának vagy bértömegének a növelése.

Mindazonáltal kétséges, hogy a támogatásoknak ezen formája szolgálja leginkább a társadalom érdekeit. Egy részről a támogatás igénybevételére jogosult cégek körét szűkíti, hogy a beruházási támogatás értéke maximum a beruházás teljes értékének az egyharmada lehet, magyarán eleve olyan cégek jöhetnek csak szóba, melyek elég tőkeerősek ahhoz, hogy eurómilliókból fejlesszenek.

A másik, fontosabb kérdés, hogy mi lesz a pénzzel, amit kioszt a kormány. Rendben van ugyanis, hogy legalább két éven keresztül kell több embert foglalkoztatnia, vagy magasabb béreket adnia a cégeknek, azonban itt egy fundamentális elvi kérdésbe ütközünk, miszerint miben mérjük a sikert.

Ami megkérdőjelezi, hogy valóban a cégek versenyképességét kívánjuk biztosítani, illetve hogy valóban a társadalmi érdekeket szolgálja-e. Szabolcsban tavaly a feldolgozóipari átlagkereset például nettó 220 ezer forint körül volt, ami bruttó nagyjából 330 ezer forintot jelent. Vagyis ebből az összegből végső soron úgy 110 ezer forint kerül ilyen-olyan módon az állam vagy valamelyik állami szerv valamelyik zsebébe közvetlenül, 220 ezer pedig a munkásnál marad, amiből vígan fogyaszthat, bevarrhatja a párnacihába, stb. Bár nagy valószínűséggel fogyasztani fog, hisz ebből az összegből család mellett nehéz takarékoskodni.

Tegyük fel, hogy a fent említett példa szerinti támogatást elnyert cég átlagbéren foglalkoztatja 25 újdonsült munkását, akik így két év alatt – ha feltételezzük, hogy követik a bérek a várható inflációt és még némi béremelést is sikerül kiharcolniuk – nagyjából 400 000 euróba fognak kerülni a cégnek. A támogatást a cégek kismillió dologra fordíthatják (béreken kívül), mindazonáltal látható, hogy a vállalat növekedéssel kapcsolatos várható bérköltségeit többszörösen felülmúlja az elnyerhető támogatás mértéke egy jól összeállított pályázat esetében.

Van emellett a cégeknek számtalan más költsége, ott vannak például a közműdíjak, társasági adót kell fizetniük – ami Magyarországon adóparadicsomba illő 9 százalék, vagyis szinte elhanyagolható – és ott van még az iparűzési adó is.

Mindazonáltal végső soron ezzel a támogatási formával a kormány a magántőke fejlesztéseit finanszírozza közpénzből – persze nem is állított mást – aminek a társadalmi hasznossága felettébb megkérdőjelezhető. Kivált egy világjárvány kellős közepén, aminek során a kormány szisztematikusan a tőke túlélését támogatta, a társadalomnak annál kevesebb figyelmet szentelve. Amikor pedig adott valamit, azt jellemzően a jómódú családoknak szánta.

Pedig ennél a programnál talán olcsóbban is lehetne hatékonyan támogatni a társadalom sikerességét. Már az is sokat segítene rengeteg embernek, ha egyszerűen beleborítanák az összeget az álláskeresési járadékrendszerbe. Vagy ha rendszerszinten fenntarthatóbbat szeretnének, támogathatják a járvány miatti összeomlásban egyébként jobban teljesítő dolgozói tulajdonban lévő cégeket hasonló összegekkel, netán ilyenek alapítását.

Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy a támogatási forma a gazdaság versenyképességét hivatott szolgálni. Ez pedig a kormány értelmezésében jól láthatóan a cégek profitabilitását jelenti, és az sem újdonság, hogy a döntéshozók igencsak ódzkodnak attól, hogy a társadalom széles rétegeinek jólétét szolgáló intézkedéseket hozzanak.

Ez ugyanis felhajthatná a munkaerő árát, ami a kormánnyal baráti viszonyt ápoló cégek profitrátáját csökkentené, ahogy a dolgozók politikai és gazdasági kiszolgáltatottsága sem lenne oly mértékű, mint jelen helyzetben.

Fontos azt is látni, hogy az ilyen jellegű intézkedések Magyarország európai gazdasági rendszerben elfoglalt helyéből is fakadnak, vagyis abból, hogy exportorientált gazdaság, ami az alacsony társasági adó és munkabérek miatt vonzó a közös piacra termelő cégek számára.

Ennek megváltoztatása pedig sem a NER-nek, sem az EU centrumországainak nem áll érdekében, hisz amazok kormányai szintén szimbiózisban élnek a magyarországi rendszerben rejlő lehetőséget kihasználó multinacionális vállalatokkal.

Támogatott cégek között pedig úgy a magyar tulajdonú középvállalkozások mint külföldi tulajdonú multik magyarországi leányvállalatai ott lehetnek. A GDP persze bizonyosan növekedni fog, ami jól hangozhat, csak az vele a probléma, hogy nincs szoros összefüggésben a társadalom jólétével.

Persze ne legyünk igazságtalanok: a nemzeti tőkésosztály is tud élni a támogatás adta lehetőséggel. Az ő segítésük pedig a kormány deklarált célja, aminek jellemzően eleget is tesz.