Az MTI adott róla hírt, hogy a magyar gazdaság a Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint 2019-ben 4,9 százalékkal nőtt a GDP, vagyis a bruttó hazai termék, ami felülmúlta a várakozásokat, és azt jelenti, hogy a magyar gazdaság kifejezetten jó állapotban van.
Ahogy írják, Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint
„a magyar gazdaság ismét pozitív meglepetést okozott. A GDP tavalyi negyedik negyedévi 4,5 százalékos növekedésével Magyarország várhatóan továbbra is Európa élmezőnyébe tartozhat. A friss adat különösen meglepő annak fényében, hogy a havi adatok szerint mind az ipar, mind az építőipar jelentős lassulást mutattak. Vélhetően a hozzáadott érték – főleg a hatékonyságnövelés és a béremelkedés hatására – gyorsabban tudott bővülni, mint maga a kibocsátás, illetve a szolgáltatószektor okozhatott még jelentős pozitív meglepetést.”
Ami első hallásra jól hangozhat, azonban azt is hozzá kell tenni, hogy az infláció januárban 4,7 százalék volt, vagyis valójában a társadalom egy szűk rétege járt jól, miközben a legtöbbeknek drágult az élet az elmúlt évben.
Ugyanis a GDP-növekedés a társadalomban nagyon egyenlőtlen módon csapódik le, rossz mérőszám annak megállapítására, hogy milyen mértékben növekszik – vagy csökken – a társadalom mindennapokban tapasztalható jóléte.
A mérőszám nem szolgáltat információkat arról, milyenek az adott országban a munkajogok és a bérszínvonal, a szociális szolgáltatások, az egészségügy, az oktatás és a mindennapi fogyasztási cikkek árszínvonala, és egyéb, a társadalom életminőségét befolyásoló tényezők.
Ezt már láthattuk rengeteg ország példáján, de az utóbbi időszakból a leglátványosabb talán Chile esete volt, mely a liberális kapitalizmus mintaállamaként évről évre jelentős GDP-növekedést ért el, azonban a lakosság életszínvonala a hiányos közszolgáltatások, a megélhetés drágulása, az egészségügy leromlása, és egyéb, a mindennapokban érzékelhető tényezők miatt addig csökkent, míg fellázadtak a hatalmon lévő jobbközép kormány ellen.
Varga Mihály pénzügyminiszter elemzése szerint a gazdasági növekedés
„azt mutatja, hogy persze, az uniós támogatások is segítenek nekünk, de lennie kell valami más dolognak is, ami ezt a gazdasági növekedést viszi. Ez szerintem alapvetően az a kormányzati gazdaságpolitika, amely a munkahelyteremtésre fókuszál”.
Azonban amennyiben megnézzük a kormány gazdaságpolitikáját és a munkajogok helyzetét, azt láthatjuk, hogy lehet, hogy egyre több a munkahely, azonban azok nem feltétlen nyújtanak megfelelő megélhetést a dolgozóknak, így önmagában ez nem pozitívum.
Sőt, a gazdasági növekedés, a munkahelyek számának a növekedése és az infláció együttvéve azt feltételezi, hogy noha a vállalatok és az exportra termelő cégek – magyar vagy külföldi – tulajdonosai járnak igazán jól, miközben a munkások, a bérből élők életszínvonala nem emelkedik látványosan, vagy egyenesen csökken.
Vagyis a cégeknek olyan környezetet teremtettek a kormány intézkedései, melyben jól érzik, magukat, ebbe pedig az infláció is besegít, olcsóbban tudják alkalmazni a munkásokat, akiknek viszont kevesebbet ér a fizetésük, innen nézve pedig kétséges, hogy a kormány politikájára büszke lehet-e a miniszter.
Ami megbízhatóbb képet ad az ország állapotáról az az, hogy az inflációnál is nagyobb mértékben drágul Magyarországon a lakhatás, vagy éppen az alapvető élelmiszerek ára: ezekért átlagosan 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2019 januárjában, ezek közül is kiugró a sertéshús, ami 27,6 százalékkal és az ebből készült felvágottak, mint a párizsi és a kolbász, ami 17,4 százalékkal került többe. Ezek árát nagyban befolyásolta a Kínát erősen érintő sertéspestis járvány. Ezen kívül az idényáras élelmiszerek, mint a friss zöldség és gyümölcs 10,8, az éttermi vagy házon kívüli étkezés 7,2 százalékkal lett drágább.
