Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már nem lehetnek illúzióink: a dolgozók kiszolgáltatottsága rendszerszintű probléma Magyarországon

Tapasztalom, hogy a szakszervezetek ma nem jelenítik meg azt a markáns erőt, amit néhányan, kissé talán romantikus elképzelés alapján, a 19-20. század munkásmozgalmi örökségeként, elvárnának tőlük. A szakszervezeti kérdések iránt érdeklődő fiatalabbak számára egy konföderáció, amilyen a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is, az „elmúlt 30 év” egyik intézményi reprezentánsa.

Ez pedig önmagában is kritika tárgyává tesz „minket”, a szövetség közösségét és persze engem is, mint az éppen aktuális elnököt. E kritikai szemlélet persze indokolt,  ahogyan sok más, az 1989/90. évi rendszerváltás óta létrejött intézmény esetében is indokolt a megkérdőjelezés, hiszen 30 év alatt felnőtt néhány nemzedék, amely tagjai csak kívülről nézhették, nézhetik ezeket az intézményeket.

„Nem játszunk szakszervezetesdit”, hangzott el 2020-ban a magyar külügyminiszter szájából. Ez igencsak elevenébe vágott szövetségünknek, mely a hazai szakszervezeti konföderációk közül – öt van összesen, „plusz” a Hetedik Szövetség, melynek sajátos szerepéről a Mérce is többször megemlékezett – csak a közszolgáltatásban dolgozó szakszervezeteket fogja össze. Úgy is mondhatnám, ha nem tudnám, hogy ez is csak „politikai termék”, hogy ez a mondat nekünk volt címezve.

De vajon ellepték-e tüntető közszolgálati dolgozók a külügyminiszter kijelentése után a budapesti – és a vidéki nagyvárosok – utcáit 2020-ban, hogy tiltakozzanak a heccelődő kijelentés miatt? Megszervezete-e például a SZEF a tömeges fellépést e mondat miatt? Láttuk, hogy nem, még ha a tiltakozó nyilatkozatok kiadásra is kerültek. Nem lepték el az utcákat a SZEF tagszervezeteiben tagsággal rendelkezők sem, és persze nem mozdult meg „a nép” sem. Pedig „bezzeg Franciaországban”, „bezzeg Olaszországban”, bezzeg Németországban” stb. Tudjuk jól, hiszen néhány perc erejéig mindenki látja a tévében vagy az interneten, hogy „bezzeg” máshol. „Bezzeg” máshol kimennek az emberek a jogaikat megvédeni.

Csakhogy a munkavállalókat nem csak sértő, hanem nekik/nekünk konkrét károkat okozó munkaadói intézkedések és eljárások (elbocsátás, alacsonyan tartott bérek, részfoglalkoztatási trükkök stb.) esetében sem történt tömeges tiltakozás 2020-ban. Én azt hiszem, hogy ez sokkal nagyobb probléma.

Pedig mind a közszféra, mind a magánszféra területén igen sok olyan eset történt tavaly is, ahol a munkáltatók – legyenek kormányzati vagy piaci szereplők – az asszimetrikus hatalmi helyzetükkel élve vagy épp visszaélve, károkat okoztak a munkavállalóknak.

Elég csak a rendezetlen munkaidőbeosztásokra, a munkabiztonsági problémákra, a tavaszi járványfelfutás idején az „állásidő fogalmának” a dolgozók számára hátrányos értelmezésére gondolni, vagy éppen a közszféra esetében a home office alkalmazásának korlátozását felidézni.

Eközben mégis „hallgat a mély”, 2020-ban (is). Ennek okaiként a szakszervezetek gyengeségét említették egyes elemzők, sajtómunkások, leginkább pedig a dühös „kommentelők”, a véleményt nyilvánító közéleti érdeklődésű emberek. A „bezzeg” példák hosszú sorát felemlegetve. De – tapasztalataim szerint – nem a szakszervezeti tagok.

Vagyis nem a szakszervezetet működtető barátaink, kollégáink tartják tehetetlennek és alkalmatlannak a szakszervezeteket és azok szövetségeit, hanem azok, akik nem vesznek részt „a szakszervezet” véleményének alakításában, formálásában, no meg a működtetésében. Ez persze nem jelenti azt, hogy 2020-ban mi, „szakszervezetisek” mindent jól csináltunk volna. Viszont tettünk azért, hogy megváltozzanak azok az alapvető és igenis rajtunk múló körülmények, amik a leginkább megbénítják ma a szakszervezetek sikeres fellépését.

Erről a munkáról, ami sem nem látványos, sem gyors sikereket nem hoz, talán érdemes megemlékezni az év fordulóján. A „történelemformáló események” bemutatására úgy is sor kerül majd mások tollából. Szánjunk inkább most egy kis figyelmet a szakszervezeti aprómunkára, ami nélkül, őszintén hiszem, hogy a „nagy dolgok” nem születhetnek meg soha.

Ma szakszervezeti tisztségviselőnek lenni a hazai munkahelyek többségében, a „kapun belül” az egyik legkockázatosabb szerep. És nem csak azért, mert mindig a munkáltató az erősebb fél, hanem azért, mert a szakszervezeti közösség presztízse, értéke nagyon alacsony a munkahelyeken.

Ahol pedig a dolgozók nem becsülik a saját közösségüket, végső soron tehát önmagukat sem, ott a közösségért kiálló tisztségviselő, a szakszervezeti titkár egyedül marad. Furcsa módon éppen ő az manapság, aki nem egyszer közösségen kívülre kerül. Mert ez történik akkor, amikor a munkahelyi konfliktus során a közösség nem védi meg a tisztségviselőjét, vagyis a mindenkiért kiálló, személyes kockázatot is vállaló szakszervezeti alapszervezeti titkárt.

Ha pedig ez a kiállás nem történik meg, nos, akkor borítékolható, hogy ennél többért sem fognak majd kiállni a dolgozók. Akkor ez lesz a minta, nem csak a munkahelyen, ahol életünk kb. 1/3-át töltjük, hanem azon kívül is. Az érdekeinkért kiálló „bátorság” a mindennapokban, a munkahelyeken, a hivatali ügyintézés ablaka előtt vagy éppen tudatos vásárlóként kezdődik, nem az utcai tüntetéseken vagy a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy ezt a nagyon fontos dolgot, az együttes kiállást és az értünk kiálló személy érdekében való fellépést valamikor, „útközben” elfelejtettük. A SZEF-ben dolgozók ezen a szemléleten kívánnak most változtatni.

Ahhoz, hogy a szavakon és főleg az elegáns nyilatkozatokon túli, tettekben megfogalmazódó szolidaritás meg- és átélhető legyen, a SZEF 2020. évi programjában két olyan feladat került meghatározásra, ami ezt elősegíti. Az egyik a szakszervezeti oktatás fejlesztése, a másik pedig olyan társadalmi célok eléréséhez nyújtandó segítség, azokban történő részvétel, melyek nem csak a szakszervezeti tagság, hanem a társadalom számára is progresszív, modern értékeket hordoznak.

Előbbi cél megvalósításához a SZEF tagszervezetek alapszervezeti titkárai számára indítottunk képzést, mely során nem a jogszabályok megismerésére került a hangsúly az első lépésben, hanem a szemléletformálásra. Arra, hogy a szakszervezeti mozgalom alapja nem a törvények ismeretében, nem a szakszervezeti központ által folyósítható pénzügyi támogatásokban, hanem a cselekvő közösségek létrehozásában keresendő.

Épp úgy, ahogy több mint 100 évvel ezelőtt történt. Mert a világ valóban szédületes gyorsasággal változik, de az emberi természetről ez aligha mondható el. Újra és újra bebizonyosodik, hogy egyedül nem boldogul senki, az ember bizony társas lény, és az is marad. Viszont a közösségépítés, a belső döntéshozatali aktivizmus (demokrácia), ami amúgy a mozgalom alapja lenne, jelenleg hiányzik, és mintha nem is lenne rá nagyon igény, mert felülről várja a többség a megoldást.

Lehet persze azt kérdezni, hogy valóban pont most, ezekben a nehéz időkben (mely idők nem nehezek?), amikor az állam a minimálisra csökkentette a kommunikációt a szakszervezetekkel és azok szövetségeivel, kell visszanyúlni az „alapokhoz”? Most kell fejleszteni és tanítani a bázisképzést és a közösségszervezést? A SZEF-ben azt gondoljuk, hogy igen, most kell.

Most kell, mert

a tudatos munkavállalók közösségének megteremtése az egyetlen reális esély arra, hogy a hazánkban létrejött kirívóan egyenlőtlen, a munkáltatót aránytalanul kedvezőbb helyzetbe hozó munkaügyi kapcsolatrendszert felszámoljuk, a kiüresített országos érdekegyeztető intézményeket újra tartalommal töltsük meg.

Csak ennek eredményeként juthatunk el oda, hogy olyan jogszabályok megalkotásának aktív és valós résztvevői legyenek a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezetek, melyek politikai konszenzussal kerülnek elfogadásra. E nélkül ugyanis minden szakszervezeti eredmény kérészéletű, nem más, mint a közpolitika széljárása szerint repkedő papírsárkány.

2020-ban sokan elmondták, mi is, hogy „Bezzeg Ausztriában” működik a kollektív szerződések magasra értékelt rendszere, ami a legfontosabb eszköze a munkahelyi demokrácia és a munkavállalói jogok érvényesítésének, a kollektív munkavállalói biztonság megteremtésének. Működik a pandémiás időszak legfontosabb eszköze, az állami bértámogatás is, ami szintén nem jött volna létre az ÖGB, az osztrák szakszervezeti szövetség fellépése nélkül.

Igen, mindez valóban sokkal jobban működik, sőt, egyáltalán működik Ausztriában, míg nálunk nem. De az osztrák munkások sem készen kapták a jelenleg irigyelt – persze nem tökéletes – rendszert, hanem létrehozták azt.

A SZEF a 2020. évben a formális kapcsolattartási gesztusokat meghaladó együttműködést alakított ki az ÖGB-vel, mely együttműködés egyik projektjéről a legnagyobb terjedelemben épp a Mérce számolt be, és amely a két ország válságkezelésének gyakorlatát hasonlította össze a munkavállalók szempontjából.

De ÖGB-s tapasztalatokra épül a 2021 februárjában megrendezésre kerülő, kollektív szerződés-fejlesztésről szóló szemináriumunk is. Ugyanakkor osztrák kollégáinktól láttuk azt is, hogy a nyitottság milyen egyszerűen, a mindennapok részeként lehet jelen a szakszervezetekben is.

Míg mi, kicsit irigykedve, alapvetően az ő tapasztalataikra figyeltünk csak az egyik projekt során, ők nem voltak restek megkérni minket, hogy had ismerjék meg azt a SZEF által támogatott, a lakhatás kérdésével foglalkozó kutatási projektet, amiről nem tudtak semmit, de úgy vélték, lehet, hogy ők is hasznosíthatják. Láthattuk, hogy a „bezzeg” ország szakszervezetében természetes, hogy a bölcsek kövét senki sem birtokolja. Viszont a közös tudás korlátok nélküli megosztásával mindig mindenki nyer valamit.

Az említett lakhatási kérdésekkel foglalkozó projekt megmutatta számunkra azt is, hogy a hazai szakszervezeti mozgalomban és azon kívül igenis komoly igény van arra, hogy az érdekképviseletek a szűkebb munkavállalói érdekeken túli célokat is vállaljanak fel, legyenek partnerei az egész más alapokon szerveződő civil mozgalmaknak (is).

A SZEF számára 2020 így a civil szervezetekkel történő együttműködések kialakításának első lépése is volt. Már év elején az Amnesty International által végzett, a nemi egyenlőség kérdését a munkahelyeken a szülés után visszatérő nők helyzetén keresztül vizsgáló kutatásban vettünk részt, elsősorban a célcsoport megszervezésével. A kutatási eredményeket a SZEF bevonásával értékelték ki, méghozzá az általunk kezdeményezett digitális május elseje keretében. A sort persze folytathatnám más projektjeink említésével is, de ennek az írásnak nem az a célja, hogy naptárszerűen beszámoljon a 14 szakszervezet szövetsége által lefolytatott múlt évi projektekről.

A tavalyi év vonatkozásában sokkal inkább azt kívántam bemutatni a Mérce olvasóinak, hogy a SZEF a 2020. évben elindult egy olyan úton, mely átértelmezi a korábban betöltött szakszervezeti konföderációs szerepet. Ennek során szövetségünk a létező, bár sokszor valóban formális, országos szintű érdekegyeztetésekben történő aktív részvétel mellett olyan szervező munkát valósított meg, melynek áttételes és néha közvetlen eredményéből mind a 14 tagszervezet hasznosíthat valamit, meríthet inspirációt. Ezen túl a 2020. év meghatározó tapasztalata és élménye volt számunkra, hogy ezzel a munkával hozzájárulhattunk nem csak a közszolgálati szakszervezetek munkájához, de ahhoz is, hogy általában a magyar szakszervezeti mozgalom alakuljon olyanná, amilyennek az a sok dühös ember szeretné látni, akik nem ellenünk, hanem értünk haragszanak.

A több projektünket megakasztó vagy éppen más irányba térítő pandémiás helyzet ellenére a visszajelzések felénk ez évi munkánkról támogatók és segítők, nem egyszer elismerők voltak. Mi ez utóbbit megelőlegezett bizalomnak fogjuk fel. Útravalónak a 2021-es évre.

A fent bemutatott szervezési és támogatási feladatok megvalósítása mellett, hasonlóan a többi konföderációhoz, persze mi is részt vettünk azokon az országos érdekegyeztető tárgyalásokon, amelyek egyáltalán megtartásra kerültek. Nagyon is hasznos tapasztalatnak bizonyultak ezek számunkra.

A veszélyhelyzet alatti kormányzati tárgyalásaink ugyanis végképp bebizonyították, hogy nem a pandémia miatt romlott a munkavállalók helyzete Magyarországon 2020-ban. Azok a munkaügyi krízispontok, mint például az egészségügyben foglalkoztatottak bérezése és munkaidőbeosztása, a már említett állásidő problematikus alkalmazása a gyárakban és a gyermekgondozási és oktatási intézményekben stb., nem a vírus megjelenése miatt keletkeztek.

A pandémia után végképp nem lehetnek senkinek illúziói:

a teljes hazai foglalkoztatási és munkajogi struktúra az, ami kiszolgáltatott helyzetet állít ma elő a munkavállalók számára. A hiba nem csak a rendszerben, hanem a rendszerrel van.

Ezért a hazai munkaügyi rendszeren kell változtatni ahhoz, hogy az egyes ember számára is érzékelhető eredményeket tudjanak a szakszervezetek és azok szövetségeik elérni. Ehhez azonban változnia kell szövetségünknek is.

A SZEF partner abban, hogy ezt a változást együtt, azok részvételével hajtsa végre, akikben kölcsönösen partnerre találhat, legyenek azok szakszervezeti tagok vagy (reményeink szerint csak egyenlőre) szervezeten kívüliek, szakszervezetek és civilek egyaránt. A szövetségünk elnökeként köszönöm a Mérce szerkesztőségének, hogy partnerünk és támogatónk volt egész évben. Számítunk, számítsunk egymásra 2021-ben is!

Kiemelt kép: SZEF Facebook.