Ma utolsó alkalommal kell kötelezően, és személyesen, az Országgyűlésben válaszolnia Orbán Viktor miniszterelnöknek az ellenzék képviselői által neki feltett kérdésekre. Témában viszont biztosan nem lesz hiány, egyrészt ismét rekordokat döntöget a Covid-19 járvány halálozási aránya Magyarországon, tovább pöröghet a Szájer-botrány és az EU-s vétó ügye is a parlamentben.
Előzetes jelentkezések szerint Jakab Péter, Szabó Tímea, Vadai Ágnes és Harangozó Tamás is Orbántól fog ma kérdezni. Percről-percre követjük a kérdéseket és a rájuk adott válaszokat is a Mércén.
Harangozó Tamás kérdésével véget ért a miniszterelnöknek feltett kérdések sora. Noha megállapítható, hogy Orbán még a szokásosnál is harciasabban nyitotta az ülésnapot, napirend előtti „sorosozással”, az ellenzéki képviselők attakjai a miniszterelnök ellen nem mutattak ennél sokkal nagyobb színvonalat.
Az érthető, ha az immár egységesen a Fidesz-KDNP ellen politizáló ellenzék napirenden próbálja tartani a meglehetősen bulvárosra sikeredett Szájer-botrányt, de talán az LMBT-jogok és a személyes szabadság mellett kiálló Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímeától talán nem éppen a brüsszeli volt Fidesz-frakcióvezető „életstílusára” kellene, hogy koncentráljon. Mint ahogy Gurmai Zitának sem az ereszezésre.
Ezekkel a vádakkal kapcsolatban Orbán persze azonnal hivatkozhatott az álszentségre, és arra, hogy a gondolat szabadságát és a magánéletet elvileg az Alaptörvény is védi, ugyanakkor a vita azt is megmutatja, az ellenzék egyre többször és előszeretettel nyúl az Orbánék által is gyakran használt homofób hangulatú eszközökhöz, ha népszerűséget próbál szerezni.
Ugyanez még nyilvánvalóbb Jakab Péter Szájer-ügyi megjegyzéseiből, ő a drogozást emelte ki, mint fideszes brüsszeli főbűnt.
Mindezzel azonban számos ellenzéki felszólaló ismét, és 2020-ban utoljára is elmulasztott jó pár lehetőséget arra, hogy az országban dühöngő járvány és annak egyre inkább széteső kezelése nyomán fogalmazzanak meg konkrét kérdéseket a kormányfőhöz, aki erre így kénytelen lenne rendre válaszolni.
Ehelyett a bulvárcímlapokhoz illő kiszólásoktól egyedül a jobbikos Lukács László Káslerhez intézett kérdése és az MSZP-s Harangozó Tamás Orbánhoz intézett kritikája volt mentes. Ezek szóltak nagyobb részben az ország gondjairól, és utóbbi esetben látszott is, hogy a miniszterelnök igen nehezen adott koherens, a kérdést is érintő választ a kritikára.
Érthetetlen, hogy egy ekkora, elhatalmasodó krízishelyzetben ez a fajta felületes O1G-zés mire és kinek jó?
Közvetítésünk ezzel zárul, a figyelmet, mint mindig most is nagyon köszönjük!
Harangozó Tamás, az MSZP képviselője a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kérdezte a miniszterelnököt, ennek keretében felsorolta a vonatkozó statisztikai adatokat.
A képviselő azt kérdezte, miért nem adja meg a kormány a százszázalékos táppénzt az igazolt fertőzötteknek, illetve hogy a miniszterelnök hajlandó lenne-e megfogadni az MSZP javaslatát, hogy a gyereket nevelő, koronavírus miatt állást vesztetteknek gyerekenként ötvenezer forintot adjanak.
Orbán válaszában elmondta, hogy aki beteg lesz, táppénzre megy, és megkapja a 60 százalékot, ha munkában betegedett meg, akkor pedig egy közigazgatási eljárás után megkaphatja a maradék 40 százalékot is. Ezután azzal vádolta az ellenzéket, hogy csak bizonyos társadalmi csoportoknak adnák meg a 100 százalékos táppénzt.
Harangozó erre válaszul elmondta, a kormány jelenleg a miniszterelnök szavaival ellentétben a kormány nem adja meg a százszázalékos táppénzt, többek között a pedagógusoknak sem. Majd közölte, hogy javaslatuk szerint minden koronavírusfertőzöttnek feltételek nélkül megadnák a százszázalékos táppénzt. Ezután jelezte, hogy nem mindenkinek lesz olyan könnyű a karácsony, mint a miniszterelnöknek és környezetének.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az MSZP valamennyi igazolt koronavírus-fertőzöttnek folyósítaná a százszázalékos táppénzt, hogy az emberek inkább maradjanak otthon, míg Orbán valamennyiszer arról beszélt, hogy amennyiben valaki bizonyítani tudja, hogy munkavégzés közben fertőződött meg, igényelheti az összeget. A táppénz-helyzetről itt írtunk.
Orbán erre válaszul kifejtette, a vírus nemcsak a baloldalt gyötri meg, ezért a jobboldaliaknak sem lesz szép karácsonyuk.
Ezután megismételte, hogyan lehet megkapni a táppénzt, majd elmondta, a közigazgatási eljárás valóban lehetne egyszerűbb, mint mondta, „ezen rajta leszünk”.
Harangozó kérdése és a miniszterelnöki válasz az alább visszanézhető:
A jobbikos Lukács László György szerint kifejezetten magas a magyar kórházi halálozási arány a járvány alatt, ráadásul a halálozási arány a Covidos halálesetek kivonása után is magasabb az átlagnál, arra volt kíváncsi Lukács, hogy miért van ez így.
Kásler szerint Lukács kérdése „retorikai eszköz”, hozzátéve, hogy világos az: november első hete óta a fertőzöttek száma és halálozása befolyásolja az adatokat, ezt szerinte a KSH számai is alátámasztják.
„Advent van, elmélyülést kívánok, és gondolja végig, miben tévedett.”
-zárta válaszát a miniszter.
Szabó Tímea emlékeztette a miniszterelnököt, két nappal azelőtt, hogy Szájer Józsefről kiderült, hogy egy „drogos szexpartin” vett részt a kijárási tilalom ellenére, a volt frakcióvezető még azt állította, a lelki kimerültség miatt mondott le.
Megkérte a miniszterelnököt, hogy mondja el, tudott-e róla, hogy Szájer József nem az általa írt Alaptörvény szerint él?
Orbán Viktor a kérdésre azt válaszolta, hogy van olyan képviselő, aki nem ismeri az alkotmányt, mivel az nem tartalmaz arra nézve iránymutatást, hogy kinek, hogy kell élnie. Magyarország szerinte egy szabad ország és egy „jogállam”.
Szabó Tímea viszontválaszában megjegyezte, a Fidesz az elmúlt 10 évben folyamatosan mások hálószobájában kutakodott. Éppen most akarják megtiltani, hogy a meleg párok örökbe fogadjanak.Szerinte a Fidesz a leginkább kirekesztő politikát folytatja a az ország történetében.
Ezután ismét feltette a kérdést, hogy tudott-e Orbán Szájer József életviteléről? Elmondta, a kormány szerinte megbukott a járvány kezelésben és megbukott a keresztény konzervatív erkölcsök papolásában is, mivel még saját képviselőjük sem tudott úgy élni ahogyan azt ők nyilvánosan megkövetelik.
Szabó Tímea ezek után egy nagy, csupa elégtelent tartalmazó bizonyítványt akart átnyújtani Orbán Viktornak, mire az ülés vezetője elnémította a mikrofonját, és többször felszólította, foglalja el a helyét.
Orbán szerint az alkotmány nem ismerete mellett Szabó azt a tényt sem tudja, hogy a homoszexuális emberekre nézve egy 2008-as törvény az irányadó máig is. A magyar alkotmány a kormányfő szerint egy olyan alkotmány ami az „életmód-kisebbségek” számára biztosítja az alkotmányos jogokat, és nem fog támogatni semmilyen ezzel szembe menő javaslatot.
A kormánypárti képviselők hangos bekiabálásokkal kísérték Szabó Tímea magánakcióját, erre az ülésvezető úgy reagált, „ne süllyedjenek le Szabó Tímea szintjére”. a Párbeszéd frakcióvezetője a bizonyítványosztás után elhagyta az üléstermet, így ezt már nem is hallotta.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője afelől érdeklődött Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy „mi jelentett idén valódi veszélyt a nemzeti szuverenitásra”.
A politikus kifejtette, hogy a nemzeti szuverenitás fontos eleme, hogy a kormányok döntéseiket mások iránymutatása nélkül hozzák meg, ennek egyik feltétele, hogy a kormány ne legyen zsarolható.
Ezután felsorolt egy csapat kormányközeli embert vagy kormánytagot, akik titokban különböző botrányos dolgokat művelnek, utalva többek között a pedofil bűnöző Kaleta Gábor volt perui nagykövetre, és Szájer József Fidesz-alapítóra, volt EP-képviselőre – érdemes megjegyezni, hogy míg a homoszexualitás nem bűn, és senkinek sem árt, addig a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények igen ártalmasak.
A DK politikusa szerint az ilyen zsarolható helyzetek nemzetbiztonsági kockázatokat jelentenek, majd a titkosszolgálatok funkcionalitásával kapcsolatban érdeklődött.
Orbán válaszában elmondta, véleménye szerint világos, hogy Szájer tette nem fér bele a közösségük értékeibe, de véleménye szerint mindenki levonta a konzekvenciákat és a volt EP-képviselő visszavonult.
Ezután a zsarolhatósággal és a titkosszolgálatok működésével 2007-es vádakat hozott fel, mikor az akkori MSZP-s vezetés beengedte a magukat bolgárnak kiadó orosz titkosszolgálati szakembereket, akik poligráffal vizsgáltak magyar szakembereket.
Vadai viszontválaszában azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy drogosokra és pedofilokra építi a kormányát. Ezután kijelentette, hogy Orbán és a Fidesz olyan személyekkel áll kapcsolatban, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Javasolta, hogy terjesszék ki a nemzetbiztonsági átvilágítást szélesebb körökre, mint jelenleg, többek között Orbán Viktor miniszterelnökre is, akiről véleménye szerint kiderülhet, hogy ő maga a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.
Orbán válaszában elmondta, el fog gondolkodni a nemzetbiztonsági átvilágításra kötelezettek körének felülvizsgálatán. Ezután megjegyezte, hogy Kaleta nyolc évig az MSZP-kormány diplomatája volt.
A kérdezz-feleleket az alább lehet visszanézni:
Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz valótlanságokkal leplezi a migrációs politika valódi problémáit, szerinte a kormány ezzel csak kampányol, közben pedig „tömeges betelepítési programot, 20.000 ember betelepítését” hajtotta végre a kormány a letelepedési kötvényprogrammal, és „a keresztények ellenségével” Erdogan török elnökkel barátozkik.
Keresztes hangsúlyozta, a migráció fő oka az éghajlatváltozás, ennek kezelését azonban a Fidesz akadályozza.
Orbán válaszában úgy fogalmazott, két különböző kérdést állapított meg, egyrészt leszögezte, „Magyarországon pénzért letelepedést vásárolni nem lehet, csak tartózkodni.”
A Törökországgal szembeni politikával kapcsolatban azt mondta, Erdogan fenyegetései valóban veszélyt jelentenek, de szerint köszönettel tartozi kEurópa Erdogannak, amiért „magánál tartja a migránsokat.”
Viszonválaszában a frakcióvezető hangsúlyozta, az éghajlatválzotás „több tízmillió ember életének tönkremenetelét” jelenti, de az klímacélokat a Fidesz az EU-ban rendszeresen vétózza. Ezért felmerül, szavak helyett miért nem cselekednek.
Orbán örömmel vette, hogy az LMP „nem támogatja az Európai Egyesül Államok” eszméjét, de mégis „felkéredzkedtek arra a közös listára, ahol a DK is ott szerepel”, akiknek ez a fő programjuk. Ezért Orbán úgy véli, az LMP „már be van darálva és be vannak töltve a Soros-kolbászba.”
Gurmai Zita az MSZP képviselője azt kérdést tette fel Orbán Viktornak, hogy Hogyan biztosítja a kormány a
A képviselő elmondta, tavaly óta tudjuk, a miniszterelnök szeret boldog karácsonyt kívánni.
Idén mit kíván? Kérdezte Gurmai, szerinte a kormány tette idén tönkre az ünnepeket azzal, hogy hagyták tombolni a járványt. Ha tömegesen teszteltek volna, akkor lehetet volna tudni ki fertőzött és ki nem.
Ha a 100%-os táppénzt is megadnák az egészségügyi és oktatási dolgozóknak, akkor elkerülhették volna hogy az anyagi biztonság miatt megtagadták volna a szűrést.
Még nem késő, hogy az emberekben ne legyen ott a félelem hogy a karácsonyi ajándékozásból pár hét után fájdalom legyen. Állítsanak fel tesztelő állomásokat ahol mindenki ingyenesen teszteltethetné magát.
Javasolta tovább, hogy azok a szülők akik elvesztették a munkahelyüket kapjanak 50 ezer forintot minden gyermek után, így boldogabb lehet az ünnep.
Orbán Viktor válaszában jelezte hogy a védekezéssel kapcsolatos összes döntést az Operatív Törzs és a megfelelő szakemberek hozzák. A tesztelés nem politikai hanem szakmai döntés. Szerinte az ellenzékben azt a látszatot keltik hogy az orvosok és az ápolók nem teszik a dolgukat ez tiszteletlen velük szemben.
Ebben az ügyben a kormányt felelősség nem terheli, nekik csak az a dolguk hogy legyenek lélegeztető gépek, orvosok és minél előbb vakcina.
Gurmai Zita viszontválaszában úgy fogalmazott:
Válaszának színvonala olyan gyorsan süllyed, mint volt párttársa az ereszcsatornán. A teljhatalommal felruházott kormány a felelős a halálozásért és az emberek bizonytalanságáért. Egy miniszterelnöknek vállalnia kéne a felelősséget.
Megtehette volna hogy teszteljenek, de Ön (Orbán) inkább Mészárosnak, a strómanjának adta a pénzt.
„Ha egy zsák krumpli négymilliós büntetést ér, akkor egy zacskó drog mennyit?”
– tette fel a kérdést a Jobbik elnök-frakcióvezetője, majd felidézte, a Szájer József által meglátogatott brüsszeli orgia vezetője „kilenc fideszes résztvevőről” beszélt.
A botrány nyomán Jakab szerint felmerült, Orbánt valamivel személyesen is zsarolhatják, „mivel zsarolják önt?” kérdezte végül Jakab Péter, amiért azután Jakab István levezető elnök rendre is utasította őket.
Orbán egy kurta mondattal válaszolt, annyit kérdezett, „az Ön krumplijához mi köze” a miniszterelnöknek.
Viszontválaszában Jakab Péter hangsúlyozta, nem lehet az ország érdeke, hogy Orbán „Európát támadja és kelet felé kacsintgasson. […] Hány pofon lesz még, hány akna van még a Fideszben?”
-kérdezte Jakab, majd négymilliós büntetéséről kijelentette, azt Ludas Matyiként „háromszor veri majd vissza” rajta.
Orbán válaszában hangsúlyozta, a parlamenti büntetéshez a kormánynak semmi köze. Az orosz ügynökök kapcsán pedig Orbán kihangsúlyozta, a Jobbik „az egyetlen párt, ahol orosz ügynökök ültek.” Viszont hozzátette, jó üzleti kapcsolatra törekszik a kormánya minden országgal, ezért építenek paksi atomerőművet, vagy kínai tőkéből vasútvonalat, de a hadiiparban például nyugatiakkal működik együtt.
Az érdemi vita azonban csupán az azonnali kérdések napirendi pontjánál folytatódik, ahogy ehhez elérünk, ismét részletesebb beszámolókkal jelentkezünk.
Gyurcsány Ferenc is szót kért napirend előtt, elmondta, nagyon más lesz idén a karácsony mint az előzőek, mert nem lesz olyan asztal ahol ne a vírusról beszélnének. Ezért azt kívánja, hogy leegyszerűsített viták helyett, próbáljuk értő módon megbeszélni a közös dolgainkat, a családi asztalnál és a politikában is.
Komoly vitáink vannak, ezek egy része tisztességes mély emberi dilemma, de karácsony környékén azt mondani hogy van-e a szeretetnek identitása, lehet e ebből politikai kérdést csinálni?
Szerinte ezeket a kérdéseket lehet úgy megvitatni hogy ne legyen ezeknek áldozatai. Elmondta, határozottan gondolja, hogy jó lenne tudni elválasztani egymástól hogy mivel van bajunk a politikussal és amit képvisel vagy van probléma a mögötte álló emberrel is?
Hiszen alig van személyes kapcsolatunk, úgy kell keresni önöknek is egy ellenzékit akivel van emberi kapcsolatuk.
Szerinte ezért gyakran egymást emberi méltóságában, tisztességében sértik, de lehet, hogy a karácsony alkalmat teremt arra, hogy meglássák, politikusként van vitájuk, de magánemberként nincs.
Mindenkinek egy picivel nyugodtabb időszakot kívánt és bocsánatot kért, ha valakit indokolatlanul bántottak. Akinek lehet, annak azt kívánta, most szerettei között töltsön el pár napot.
Gyurcsány felszólalására Dömötör Csaba reagált, aki elmondta figyelemre méltó dolog az, hogy itt a házban karácsony előtt a szeretetről, a hangnemről beszél, miközben ők nem engedik meg az olyan hangnemet amit az ellenzékiek megengednek velük szemben.
Érdekes hogy karácsony előtt pár nappal a szeretetről beszél. Ön zászlót bontott a napokban ha megnézzük a többi felszólalását akkor egyértelmű hogy ráfordultak a választásokra.
Elmondta, hogy Gyurcsány diadalittasan számol be arról, hogy „mindenki behódol és majd a Jobbik is be fog. Szerinte a Gyurcsány család jelöltet fog állítani a következő választásra.
A magyar embereket megalázó hozzászólást tett Orbán Viktor, mikor azt mondta napirend előtti felszólalásában. Különösen azt nehezményezte, hogy a miniszterelnök az mondta, hogy az ellenzék „a vírusnak szurkol”, miközben a Párbeszéd frakcióvezetője szerint éppen a kormány rontotta el a járványvédekezést, miközben sorosozással, sőt, Demeter Szilárdon keresztül zsidózással töltötte az idejét.
Ezért Szabó visszautasította, alpárinak és közönségesnek bélyegezte a miniszterelnök mai magánakcióját.
Felszólalására Orbán kivonulása után csupán Dömötör Csaba azzal reagált, hogy szerinte az ellenzék antiszemita, és Gyurcsány Ferenc morálisan nem oktathatja ki a jelenlegi kormányt.
Napirend előtt szokatlan módon maga a miniszterelnök is felszólalt, a kormányzati kommunikáció szokásaihoz híven sorosozással felvezetve mondandóját.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökre reagálva elmondta, hogy nem szeretne Európai Egyesült Államokat, ellenben a nemzetek Európájában hisz, majd közölte, hogy Soros György az ellenzék gazdája, akiről jelenleg úgy gondolja, hogy csalódott, mert a magyar és lengyel álláspont érvényesült a múltheti EU-csúcson.
Beszélt emellett többek között a vétóról – ami, mint mondta valamennyi uniós tagállamnak joga – az új hidegháborúra emlékeztető helyzetről, melyet véleménye szerint az Egyesült Államok szít Kína ellen, és ezzel kapcsolatban arról is, hogy Magyarországnak nem érdeke és nem is feladata Kína ellen fellépni.
A miniszterelnök az ellenzéket is megvádolta, véleménye szerint ugyanis az ellenzéki politikusok annak drukkolnak, hogy minél súlyosabb következményekkel járjon a járvány.
Miközben a kormány áll a betegek, az orvosok és a szükséget szenvedők oldalán, ahogy arra is emlékeztetett, hogy jelenleg a statisztikák szerint többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején.
A miniszterelnök felszólalása után elhagyta az országgyűlési üléstermet.
Orbán mondandója az ellenzéknek természetesen nem imponált, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője ennek hangot is adott a miniszterelnök után.