Több forrásból is megerősítették ma: egyfajta megegyezés születhetett a lengyel-magyar vétócsoport és a valójában az EU-s ügyeket finoman, de mindig igazgató német szövetségi kormány között a tegnapi és mai nap folyamán.

Az ügy kiszivárgott publikus részletei ismertek, mi is összefoglaltuk őket a holnapi EU-csúcsra készülve. De a teljes vétó-ügy olyan szélesebb körű tanulságokkal is szolgált az EU jelenlegi helyzetére és Magyarországra nézve, amelyeket talán érdemes ugyancsak külön összefoglalni.

1. Orbán a világjárvány ellenére is áttolta kultúrharca legfontosabb ügyeit

Noha a jogállamisági mechanizmus elfogadásának napjától világos volt, hogy az olyan dolgokról szól, mint a bírói függetlenség, az EU-tól származó fejlesztési pénzek elköltésének külső kontrollja és a magyar és lengyel állami korrupció kérdése, Orbán Viktor és a lengyel kormányzat az előzetes hírek szerint végül sikerrel járt abban, hogy egy most tervezett, az EU-s tagállamok részére készült „kézikönyvben”, amit a jogállamisági mechanizmusról szóló alapszöveghez csatolnának, nyíltan beleírják, hogy se a „gender-elméletről”, családjogi kérdésekről, sem pedig a bevándorláspolitikáról nem tartalmazhat semmit az eljárás, ezekkel kapcsolatban pedig nem lehet alkalmazni.

Ugye eleve nem is tartalmazott a szöveg erről semmit, de azzal, hogy egy hivatalos dokumentumba belekerült, hogy nem erről szól, könnyű azt a látszatot kelteni, hogy eredetileg erről szólt, de Orbánék „győztek”, és most már nem erről szól.

Jelen pillanatban Európa összes országa egy minden eddiginél súlyosabb gazdasági válság lassan megérkező hatásaival, egy világjárvány kellős közepén halottak ezreivel, túlzsúfolt kórházakban küzdenek, eközben viszont a lengyel kormány éppen a hihetetlenül drákói abortusztilalom-tervezete elleni tiltakozásokkal kapcsolatban folytat kultúrharcot, a magyar kormány pedig hozzájuk hasonlóan a szexuális kisebbségek és a lassan egyáltalán nem létező bevándorlók elleni kultúrharcra tereli át a figyelmet.

Mindketten kapnának egy elég nélkülözhetetlen ajándékot, ha a holnap kezdődő EU-csúcson elfogadnák ezt a szövegezést is, cserébe azért, hogy többé nem állják útját a költségvetésnek és a mentőcsomagnak.

2. …de lesz jogállamisági mechanizmus, kérdés, hogy mikor és hogyan

Akárhogyan is próbálja a kormánymédia most majd Orbán és Morawiecki teljes győzelmének beállítani a megállapodásról szóló sporadikus híreket, és akármennyire is erről szólt ma (megalapozottan) a sajtó, az továbbra is tény, hogy Orbán Viktor és kormánya a vétó bejelentésénél a jogállami mechanizmus visszavonását kérte, és végül úgy vonhatja vissza a vétót, hogy azt nem kapta meg.

A német kormány – a belső EU-s ügyek intézésére jellemző módon – az Európai Tanácsban ugyan elérheti majd, hogy a mechanizmus ne azonnal lépjen életbe, ezzel manőverezési teret is ad majd Varsónak és Budapestnek, a Tanácsban alkalmazandó, az EU-s költségvetéssel „szoros összefüggésben álló jogállami aggályokat” azonban papírforma szerint továbbra is vizsgálhatják majd esetünkben.

Egyrészről a mechanizmusról eddig is világos volt, hogy nem hozhat azonnali eredményeket, másrészről az eredetileg az EU intézményei által elfogadott tervezet is hosszú és részletes vizsgálatot és döntési folyamatot irányozna elő.

Ha ezt Orbánék például az Európai Bírósághoz fordulással még igyekeznek meghosszabbítani, azzal időt nyerhetnek (talán annyit is, hogy a 2022-es választásokig ez már ne okozzon nekik belpolitikai fejfájást), a jogállamisági feltétel azonban marad az, ami eddig: középgyenge eszköz a magyar kormány autoriter tendenciáinak ellenőrzésére és szankcionálására.

Ebben lényegében nem tudták elérni céljaikat sem a lengyelek, sem a magyarok. Utóbbi esetben a Fidesz végül még rendes néppárti tagságát is végleg feláldozhatja. Ezt a mozzanatot maximum az országban, az uralt média miatt lehet majd győzelemként elkönyvelni, nemzetközileg inkább magyar elszigetelődésre utal.

3. Az EU ismét zárt ajtók mögött, elzárt videókonferenciákon és teljesen átláthatatlanul döntött egy sorskérdésről

2017-es Adults in the room című könyvében Jánisz Varufákisz volt görög szirizás pénzügyminiszter és a baloldali-nemzetközi Diem25 mozgalom ésa görög Mera párt vezetője leírta, az EU és a görögök vitájának legsúlyosabb kérdése az volt, hogy informális brüsszeli hatalmi központokkal kellett vitatkoznia egy választott, nemzetállami kormány részéről, miközben a vita és a folyamat szabályai, a megállapodás keretei sem voltak rögzítve, ráadásul a tárgyalások, amelyek főleg a tagállami kormányokból álló Európai Tanáccsal zajlottak, teljesen követhetetlen és nem nyilvános alkukkal vette rá őket a végső megadásra.

Amikor az EU vezetői arról beszélnek, hogy „fellépnek” az „illiberális” Magyarország és Lengyelország visszaélései ellen, akkor a „fellépés” eszközei itt is olyan viták, egyeztetések, amikről csak azért tudunk, mert véletlenül különböző sajtóinformációk szivárognak ki azokról.

Miközben ott van az eddigi jogállamisági viták terepe, az Európai Parlament plenáris ülése, és az európaiak által megválasztott képviselők is, de rájuk a végső döntés meghozatalában igen csekély szerep hárul, egyedül a döntést megerősítő szavazatukkal tudnak azokról véleményt mondani.

Ha máskor nem, hát a mostani német-lengyel-magyar paktum nyomán végre látnunk kell, nem mehet sokáig így a dolog, mert az unió így még keleti és nyugati híveinek maradék bizalmát is elveszíti, miközben folyamatosan „európai értékekre” hivatkozik.

4. A magyarok és a lengyelek is zsarolni kezdték a görögöket, olaszokat, portugálokat, így ugyanazt teszik, amiért maguk is kritizálták az EU-t

És ha már a 2015-ös „görög válságot” és a 2011 és 2015 közötti euróválságot szóba hoztuk, ismert, akkoriban a magyar kormány – amit már akkor is Orbán Viktor vezetett – élesen kritizálta az Eurózóna, az IMF és a Világbank megszorító politikáját, és azt, ahogyan ezzel a németek, skandinávok és Benelux-államok „zsarolják és sakkban tartják” a társadalmaikat szétverő megszorítópolitikát elutasító olaszokat, spanyolokat, íreket, portugálokat és görögöket. Ehelyett Orbán Viktor és Matolcsy György akkor kitalálták a foglalkoztatásalapú „untortodox” gazdaságpolitikát, ami a megszorításokat a középosztály javadalmazásával vizezte fel.

A vétó bejelentésénél azonban világossá vált, a magyarok és lengyelek saját kultúrharcos ügyeik érdekében bármikor megteszik ugyanezt a spanyol utcaseprővel, olasz intenzíves nővérrel, francia és görög tanárral, amikor miattuk és speciális igényeik miatt heteket – ha nem hónapokat csúszhat a számukra nélkülözhetetlen anyagi segítség a járvány-válság alatt.

Ezzel többé nem hivatkozhat Varsó és Budapest „morális fölényre” a „fukar négyek” (Hollandia, Dánia, Ausztria és Svédország) ellenében. Igaz, hogy éppen a mentőcsomag iránti sürgető igény miatt Orbán még portugál kollégájával is sikeresen folytatott háttérmegbeszéléseket,

mindez azonban nem változtat azon, hogy soha többé nem hivatkozhatunk arra, hogy nem vettünk részt az EU-s szolidaritás meggátolásában.

5. Az EU vezetői képtelenek túllépni a status quón, ennek még komoly ára lesz

Ha valaki az EU-s politikát hosszabb ideje követi, mostanra az alku után már egyfajta ismerősen unalmas érzés foghatja el. Ezt filmet többször, kisebb tétekkel már láttuk. Először elfogadnak rólunk egy jogállamisági jelentést (Judith Sargentini, Rui Tavares avagy Věra Jourová által vezetett bizottságok tollából), majd úgy tűnik, ezeknek komoly következménye lesz.

Később azonban beindul a kormányfők, Orbán és Merkel kancellár (esetenként még Macron elnök) titkos tárgyalása, és a végén kiderül, megint nem kell rettegnie Orbánnak a nagy és igazságos Nyugat retorzióitól, ismét elhalasztanak bármiféle „jogállami” szankciót, vagy ujjrázást a német nagyvállalatokat busásan jutalmazó Orbán-rezsimmel szemben.

Noha mostanra a folyamat következtében (és egy ereszes akrobatamutatvány miatt is) az Európai Néppártban Orbán és a Fidesz is elveszítette hitele maradékát is, ki tudja, mikor lesz (ha lesz egyáltalán) olyan pillanat, amikor ez végül az EU-s status quót is annyira megzavarja, hogy az a magyar miniszterelnöknek is komoly fejfájást okozzon.

Arról nem is beszélve, hogy az épp rendőri brutalitás miatt súlyos tiltakozásokkal szembenéző francia elnöknek minden bizonnyal most sem kell majd tartania attól, hogy a megtervezett jogállamisági mechanizmus keretében az ő körmére is ránéznének.