Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Weber szerint Macron és Orbán közösen károsította meg az európai demokráciát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Közösen kivitelezett „demokratikus Európa elleni támadással” vádolta meg Emmanuel Macron francia elnököt, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) vezetője vasárnap.

A Néppárt korábbi csúcsjelöltje az Európa Bizottság élére, akinek végül nem jött össze a bizottsági elnöki cím (helyette Ursula von der Leyent választották meg), korábban is összekülönbözött már a francia elnökkel, aki magát a csúcsjelölti rendszert akarta megszüntetni a Bizottság elnökének kiválasztásakor.

Az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé.

Ennek ellenére a pártcsaládok először a 2014-es uniós tisztújítás előtt, a folyamat demokratizálására hivatkozva megnevezték csúcsjelöltjeiket, azzal a deklarált céllal, hogy annak a pártcsaládnak a jelöltje kapja meg a bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.

2014-ben az állam-, illetve kormányfők végül többségi szavazással, magyar és brit ellenvetéssel úgy döntöttek, hogy a néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.

Weber elnöki jelölését Orbán Viktor, illetve a Fidesz néppárti csoportja sem támogatta, ami nem csoda, hiszen az ő vezetésével függesztette fel a Néppárt a Fideszt, illetve tagjainak párton belüli pozíciókba való kinevezését is gátolta.

A bajor politikus többször is súlyos kritikákat fogalmazott meg a magyar kormánnyal kapcsolatban, miután kérte a Fidesz néppárti szavazati jogának felfüggesztését, fenyegette kizárással a pártot, és hasonlította már dzsihadistákhoz is a Fideszt.

Korábban a Mérce is beszámolt róla, hogy Macron és Orbán valóban egyetértettek a csúcsjelölti rendszer megszüntetésében.

Vasárnapi nyilatkozatában Weber úgy fogalmazott:

„Macron Orbán Viktor miniszterelnökkel szövetségesi tengelyt alkot a Tanácsban. Ők együtt komoly károkat okoztak az európai demokráciának.”

A közelgő német EU-elnökségről a néppárti vezető azt nyilatkozta, hogy blokkjának a migrációt és a klímaváltozást kell előtérbe helyeznie, és megismételte, hogy egy „klíma-nagyköveti” pozíció létrehozására lenne szükség Európában.

(Politico)