Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyarországon még az ellenzéki szavazók is elutasítóbbak a menekültekkel, mint a nyugat-európai szélsőjobb

A Qubit szemlézte azt a tanulmányt, amelyet a közelmúltban a Friedrich-Ebert-Stiftung a Társadalomtudományi Központ két munkatársával, Messing Verával és Ságvári Bencével közösen publikált. Munkájuk során az European Social Survey (EES) által készített azon felméréseket vizsgálták, amelyek azt próbálták kideríteni, hogy miképpen változtak a kutatásban részt vevő államok bevándorlással kapcsolatos attitűdjei a 2015-2016-os menekültválság óta. Emellett igyekeztek arra is választ találni, hogy milyen tényezőktől függ az, hogy az egyes országok lakossága elfogadó vagy elutasító a bevándorlással szemben.

Az EES legújabb, 2018-2019-es adatai még a nyár folyamán kerültek nyilvánosságra, a felmérésben pedig minden korábbinál több (egész pontosan 31) tagállam vett részt, köztük Olaszország és több egykori jugoszláv tagköztársaság (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina). Az eredményekre már csak amiatt is sokan kíváncsiak voltak, mert kérdéses volt, hogy vajon folytatódik-e a 2015-16-os válság idején megfigyelt tendencia, miszerint Európa-szerte csökken a bevándorlás támogatottsága és vele együtt a bevándorlók pozitív megítélése.

A felmérés két dimenzióban vizsgálta az emberek álláspontját: az egyik három kérdés alapján azt mutatta ki egy 0-tól 100-ig terjedő skálán, hogy az egyes tagállamok állampolgárainak mi az általános vélekedésük a migrációról, míg a másik (szintén 0-tól 100-ig terjedő skálán) arra volt kíváncsi, hogy a válaszadók beengednének-e hazájukba akár egyetlen bevándorlót is a harmadik világ országaiból.

Az eredmények kapcsán a FES tanulmányának egyik készítője, Ságvári Bence a Qubitnek úgy fogalmazott:

,,A legfontosabb tapasztalat, hogy megszilárdult a bevándorlók elutasítottságára vonatkozó Kelet- és Nyugat-Európa közötti törésvonal.”

A két szociológus úgy látja, hogy míg Nyugat-Európában az esetek többségében nem vagy pozitívan befolyásolta az emberek vélekedését a bevándorlásról az elmúlt öt év, addig Kelet-Közép-Európában jelentősen romlott a bevándorlók megítélése a 2015-2016-os menekültválság óta. Az eredmények mindezt egyértelműen mutatják: míg a posztszocialista országokban a lakosság nagyjából ötöde egyetlen harmadik világból érkezőt sem fogadna be, addig Nyugat-Európa országaiban ugyanez legfeljebb a társadalom 10%-ára jellemző.

Az egyes országokra lebontott eredményeket tekintve kiderül, hogy

57 százalékos eredményével Magyarország a legelutasítóbb a harmadik világból érkező bevándorlókkal szemben. Őt követi Csehország (42%), majd Bulgária (40%), illetve Szlovákia (37%).

A felmérés alapján a leginkább elfogadó országok Svédország, Finnország és Portugália lettek. Ők mindössze 2, 3, illetve 4 százalékos elutasítottságot produkáltak. A Ságvári Bence és Messing Vera által Nyugat-Európához sorolt államok közül Ausztria tekinthető a leginkább elutasítónak a harmadik világból érkező bevándorlással szemben.

Tartós trendek nyugaton, konvergencia keleten

A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy a kontinens nyugati felén fekvő országokban megfigyelhető elmozdulás a bevándorlás pozitív megítélése irányába egy tartós trend. A 2015-2016-os menekültválság során elsődleges célországoknak számító Svédország és Németország lakossága továbbra is rendkívül elfogadó, míg az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban és Finnországban egyaránt csaknem 10%-kal csökkent az elutasítás aránya a 2015 előtti eredményekhez képest.

Mindeközben a kelet-közép-európai térség (elsősorban a visegrádi országok tekintetében) egyfajta konvergenciát mutat. Habár itthon bizonyos fokú mérséklődés figyelhető meg a harmadik világból érkező bevándorlók elutasítottságát illetően, addig Lengyelország és Csehország számottevő növekedést mutattak. Szlovákia eredményei szintén ebbe a trendbe illeszkednek.

Magyarország eredménye ugyanakkor szintén kirívó abban a tekintetben, hogy az 57 százalékos elutasítottsági indexszel olyan nyílt katonai konfliktusokban részt vevő országokat is megelőzünk, mint Oroszország, Törökország vagy Izrael.

Ságvári és Messing emellett kiemelik, hogy érdekes módon éppen az etnikai konfliktusok terén élénk emlékekkel rendelkező nyugat-balkáni országokban mondja azt a lakosság jóval kisebb százaléka, hogy egyetlen harmadik világból érkező bevándorlót sem fogadnának be.

Mennyit számít a pártpreferencia?

Szintén fontos eltérés a kontinens nyugati és keleti fele között, hogy míg előbbi esetében a pártpreferenciák szemmel láthatóan követik az állampolgárok bevándorlással kapcsolatos attitűdjeit, addig utóbbinál nem. Azaz míg a nyugat-európai országokban a bevándorlókkal szemben elfogadóbb álláspontokat képviselő szavazók rendszerint a liberális, baloldali vagy jobbközép pártok támogatói, addig a bevándorlást jobban elutasító polgárokat javarészt a különböző populista jobboldali pártok szívják fel.

A közép-, illetve kelet-európai államokban ugyanakkor ez nem figyelhető meg.

Az itteni országokban ugyanis a bevándorlásellenes szavazók megoszlanak az egyes pártok között.

Különösen feltűnő ez hazánk esetében, ahol Ságvári szerint ,,még a baloldali pártok szimpatizánsainak körében is nagyobb az elutasítás, mint Nyugat-Európában a szélsőjobboldali szavazóknál”. Valószínűleg azonban nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ez túlnyomórészt az Orbán-kormány által 2015 óta folytatott intenzív bevándorlásellenes kampányok és retorika következménye, amelyek minden bizonnyal nem csak a Fidesz saját szavazótáborára voltak hatással. De bizonyos mértékben ebbe az irányba hathatott az is, hogy az ellenzéki pártok kis idő elteltével egyre inkább magukévá tették a menekültellenes retorikát, abban a legtöbb ponton közeledve a kormány álláspontjához.

A múlt hét folyamán ért véget Mentés másként című sorozatunk, amelyben öt év távlatából tekintettünk vissza és értékeltük a 2015-ös menekültválságot. A sorozat írásait itt találjátok.

Társadalmi elfogadottság és intézményi háttér

A tanulmány eredményei alapján tehát jó látható, hogy miért jutottak a szerzők arra a megállapításra, hogy a bevándorlás kérdésében jelentősen mélyült a szakadék a nyugati-, illetve kelet-közép-európai országok között. Érdekes ellentmondás(nak tűnhet) ugyanakkor az, hogy éppen azokban a nyugat-európai országokban a legnagyobb a harmadik világból érkezők elfogadottsága, ahol alapvetően is jóval nagyobb számban élnek bevándorlók, így az együttélésből következő súrlódások/feszültségek is közvetlenebb tapasztalatként hatnak. Eközben a kelet-közép-európai országokban (így Magyarországon is) a lakosságnak lényegében nincs vagy szinte alig van tapasztalata az Európán kívülről érkező bevándorlókkal való együttélésben, mégis elutasítóbbak velük szemben.

Ehhez persze jelentős mértékben hozzájárul a térség kormányainak a kérdésben elfoglalt álláspontja, illetve a lakossággal folytatott ezzel kapcsolatos kommunikációjuk, ahogy arról már fentebb az Orbán-kormány kapcsán is szó esett. Ugyanakkor Ságvári Bence és Messing Vera kiemelik, hogy

a bevándorlással szembeni attitűd alakulásában fontos szereppel bírnak még olyan tényezők, mint a többségi pozitív percepció és az alacsony elutasítás, valamint a működő migrációs közpolitikai intézményrendszer megléte.

A bevándorlók integrációja szempontjából ugyanis rendkívül fontos, hogy a többségi társadalom elfogadó legyen velük szemben, egyúttal pedig az állampolgárok bízzanak abban az intézményrendszerben, amelynek az a feladata, hogy elősegítse a harmadik világból érkezők beilleszkedését. Jól leképeződik ez többek között Németország, Svájc és Ausztria példáján, mely országok kapcsán Messing úgy fogalmaz:

,,Három német nyelvű európai ország összehasonlítása során azt találtuk, hogy a komoly közpolitikai programokat működtető Svájcban és Németországban, ahol ráadásul a többségiek európai összevetésben nagyon elfogadóak, sokkal gyorsabban és mélyebben megy végbe a bevándorlók integrációja, mint Ausztriában, ahol kevesebb ilyen jellegű intézményesített kezdeményezés működik, és ahol a népesség is sokkal kritikusabb a bevándorlással kapcsolatban.”

Magyarország esetében viszont ez a fajta migrációs intézményrendszer csaknem teljes mértékben hiányzik. Hatványozottan igaz ez azóta, hogy az Európai Unió Bíróságának májusi döntését (mely a tranzitzónák felszámolására kötelezte a magyar kormányt) követően Magyarország tulajdonképpen kiszervezte a menekültügyet a szomszédos országokban található magyar külképviseletekre. Ez nem csupán rendkívüli mértékben megnehezítette a menedékjog kérelmezését, de szinte teljesen ellehetetlenítette azt.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely