Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A tranzitzónák bezárása után Magyarország most kiszervezi a menekültügyet

Az Európai Unió bírósága május 14-i döntésében kimondta, a magyar-szerb határon felállított, 2017-ben kibővített, és az azóta a magyar menekültügy fő helyszínének számító tranzitzónák a mozgás szabadságának nagyfokú megvonása és a körülmények miatt őrizetnek számítanak.

Sőt, a jogi garanciák hiánya miatt jogellenes őrizetnek, ahol az uniós szabályok alapján maximum négy hetes határeljárást lenne szabad lefolytatni. Minden előzetes kormányzati kommunikáció ellenére, kevesebb mint egy héttel a döntés után, a május 20-ról 21-re virradó éjjel és a következő nap folyamán gyorsított ütemben kiürítették mindkét tranzitzónát, és az ott hosszú ideje óta fogva tartott, közel 300 embert két nyílt táborba szállították át az ország másik felébe.

A nem várt szabadulás hihetetlen pozitív fordulat volt a tranzitokban fogva tartott több száz embernek, akik eleinte joggal tarthattak akár attól is, hogy más lesz az úti cél, és a Szerbiába toloncolás céljából teszik hirtelen tömegesen buszra őket – ahogy az két afgán családdal megtörtént majdnem pontosan egy évvel ezelőtt Röszkén.

A zónákból így kikerült menedékkérők döntő része életveszélyből és súlyos háborús helyzetből menekül: az Irakból még 2014-15 során az ISIS vérontása elől menekülő vallási kisebbség, jezidi kurdok, a tálibok erőszakja miatt Afganisztánt elhagyó hazara vagy más etnikai kisebbségek, a besorozást és a pusztító bombázást túlélni akaró szíriaiak, vagy a rezsimmel szembeszálló, esetleg kereszténységre áttérő irániak vannak köztük.

Legtöbbjük mögött 3-4 évnyi keserves út van, amely során akár többször életveszélybe kerültek, megalázó körülmények között kellett élniük. A gyerekek kiestek az oktatásból, és elestek a felhőtlen gyerekkortól is.

A legmegdöbbentőbb, a magyar államra nézve talán legszégyenletesebb tény, hogy a tranzitban fogva tartottak nagy része kiskorú volt, köztük többen ott születtek (illetve közeli kórházakban), ott tették meg az első lépéseiket a murván, vagy váltak kamasszá a szögesdrótok és az őrök állandó jelenlétében.

Sokat lehetett már olvasni arról, hogy a tranzitzónákban érvényes jogszabályra hivatkozva bizonyos esetekben – az idegenrendészeti eljárásba került, tehát tulajdonképpen elutasított menedékkérő – felnőttektől a hatóság megtagadta az ételt. Minden egyes ilyen alkalommal, hála a Magyar Helsinki Bizottság jogászai beavatkozásának, a strasbourgi emberi jogi bíróság kötelezte a magyar hatóságot arra, hogy adjon az embereknek enni.

Sokkoló, hogy több esetben éheztetést kell bírósági döntésnek feloldania ma Magyarországon. De hasonlóan súlyos botrány, hogy szenvedés és veszély elől menekülő embereknek kellett sokszor évekig a tranzitzónákban lenniük. A hosszan tartó bezártság, a börtönszerű körülmények, a sivárság, az egyforma napok, és a bizonytalanság, kilátástalanság  az, ami a leginkább felőrölte a felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

Tranzitzóna, Röszke. MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A szűk fémkonténereken kívül nem volt privátszféra, még a kamerák és az őrök elől sem, csak pár négyzetméter murva jutott focira, sétára. A szögesdróttal körbevett szektorok között csak több őr kíséretében mozoghattak felnőttek, gyerekek. A klausztrofób helyzetet fokozta, hogy az eljárás végtelenbe nyúló hossza, a hatósági elutasítás után hiába adott új esélyt a bíróság, az csak újabb hosszú hatósági eljárást jelentett, így sokan egy-másfél évet töltöttek a zónákban, a kikerülés reménye nélkül.

Szerbiába persze bármikor „szabadon” távozhattak, csak akkor feladták volna azt a menekültügyi eljárást, amire sokszor éveket vártak, visszakerültek volna a nehéz szerb körülmények közé, ráadásul illegálisan (a szerbek engedélye nélkül).

A tranzitzónákból kikerülve hatalmas felszabadulást jelent, hogy egy sima kőépületben élhetnek, és az, hogy a folyosókon és az udvari játszótereken már szabadon szaladgálhatnak a gyerekek, a családok belátogathatnak a közeli falvakba, városokba akár minden nap, rendőri vagy bármilyen kíséret nélkül. Az eufória azonban csak ideig-óráig csillapítja azt a nyomasztó érzést, hogy menekültügyi eljárásukban még mindig hosszú út vár rájuk, és nem túl jó kilátásokkal.

A hírhedt „Stop Soros” törvénycsomag bevezetése óta tovább bonyolódott a menekültügyi eljárás (amit egyébként szintén EU-joggal ellentétesnek talált most a luxemburgi bíróság), és csak elvétve születtek elismerő döntések a tranzitokban várakozó emberek ügyében. A tranzitból kikerülve is már többen kaptak elutasító döntést, és telnek majd újból a hónapok, amíg bírósági felülvizsgálatra várnak.

Ha ki is várják az eljárásuk végét, és Magyarország menekültként vagy oltalmazottként védelmet nyújt nekik, integrációs vagyis beilleszkedési támogatás hiányában (amit 2016-ban szüntetett meg a kormány), támogatott magyar nyelvtanulási lehetőség nélkül, különösen a jelen katasztrofális gazdasági és szociális helyzetben nem sok esélyük van, hogy Magyarországon meg- és túléljenek.

2016 májusában. Fotó: Bence Jardany; Flickr

A magyar menekültügy szempontjából is hasonlóan baljós a hogyan-tovább, hiszen a kormány arra hivatkozva (legutóbb épp a nemzeti konzultációban), hogy az EU diktátuma szerint meg kell szüntetni a tranzitzónákat és „szabadon beengedni a migránsokat”, egy huszárvágással, alapjaiban átalakította és kiüresítette a magyar menekültügyi rendszert azzal, hogy ténylegesen az országhatárokon túlra tolta a menedékkérelem lehetőségét, legalábbis a folyamat elkezdését.

Pedig az EU-s bírósági döntés nem szüntetné meg a tranzitzónákat, és nem engedne utat az emberek szabad áramlásának sem. A bírósági döntésen túltekintve az európai menekültpolitika egyébként sem az emberségességéről és a menekülőkkel való szolidaritásáról híres. Az uniós vezetők többek között támogatják Görögországot abban, hogy brutális erőszakkal visszatartsa a Törökország felől érkező szír menekülteket, és jelentős mértékben hozzájárulnak, hogy Líbiában modernkori rabszolgaságnak legyenek kitéve az afrikai országokból útnak indulók.

A tranzitzónák kiürítésével az állam ugyan kiiktatta a menekültügyi rendszer egyik legembertelenebb bugyrát, de ezzel úgy tűnik, meg is szűnt az a szűk lehetőség, hogy ott bárki menedékjogot kérhessen. Már március elején, a vírus elleni legelső intézkedésként leállította a hatóság a menedékkérők határon való beengedését, és ez azóta nem is indult újra.

Ehelyett, látszólag az uniós bírósági döntésre reagálva, most egy végtelenül komplikálttá tett rendszerben, Magyarország kiszervezte a menekültügyet. A változtatások értelmében csak egy magyar külképviseleten leadott szándéknyilatkozat alapján, rejtély, hogy milyen módszerrel és kritériumok alapján fog a magyar menekültügyi hatóság arról dönteni, hogy a nem Magyarországon várakozó embert egyáltalán odaengedi-e a magyar határhoz.

Ráadásul az elfogadott törvénymódosítás legutolsó verziója szerint a kormány kap felhatalmazást arra, hogy rendeletben határozza meg ezen külképviseletek kizárólagos körét, ezzel utat nyitva annak, hogy például akár a környező nem EU-s országokban, így például Szerbiában lévő külképviseleteket kizárja azon külképviseletek közül, ahol menekültügyi szándéknyilatkozatot lehet tenni.

A szándéknyilatkozat alapján az egyes emberek ügyét a hatóság kb. 60 nap alatt bírálja el, és ha véletlenül arra érdemesnek találják, egy 30 napos átmeneti utazásra jogosító okmánnyal a magyar határhoz utazhat, hogy ott ténylegesen benyújtsa a menedékkérelmét.

Persze semmi garancia nincs arra, hogy a külképviseleten egyáltalán engedik, hogy benyújtsa a szándéknyilatkozatot, mint ahogy arra sem, hogy bárki zöldlámpát kapna, hogy továbblépjen a magyar menekültügy bizarr útvesztőjében, és a határhoz utazhasson. A törvényi változtatást június 15-én a veszélyhelyzet megszüntetésével és az azzal kapcsolatos átmeneti intézkedésekről szóló salátatörvénybe rejtve elfogadta a parlament, de annak életbe lépéséig  is részben érvényben van az új rendszer egy kormányrendelet értelmében.

A jogszerűen menedéket kérők totális kizárásával Magyarország nem csak felrúgja mindenféle nemzetközi és belföldi kötelezettségeit, hanem újabbat rúg a nemzetközi szolidaritás elvébe. Nem old meg semmit abból a problémahalmazból, ami miatt emberek menekülnek, maximum még inkább növeli az illegális és még veszélyesebb menekülés útvonalak forgalmát.

A szerző nevét kérésére nem közöljük.

Címlapkép: MTI / Ujvári Sándor