Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért kell szobrot állítani egy nagytőkésnek?

Csütörtökön szobrot avattak Sárszentmihályon a két éve elhunyt Demján Sándornak. Az MTI tudósítása szerint

„A nagyvállakozó munkássága során számos cég létrehozásánál közreműködött: az MTI adatai szerint 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGranit Csoport megalapítása. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.”

A későbbi nagytőkés Sárszentmihályon dolgozott először vezetőként, a Gorsium ÁFÉSZ elnökeként, ezért döntött úgy a Masterplast nevű helyi cég, hogy üzemük előtt szobrot állítanak neki, az avatóceremónián a cégvezetés mellett részt vett Demján özvegye, valamint Törő Gábor országgyűlési képviselő és helyi politikusok is.

Demján Sándor a Kádár-kori mobilitás lehetőségeinek jellegzetes példája. Lelencgyerekből küzdötte fel magát a legfelsőbb körökig a rendszernek köszönhetően, és a rendszer bomlása idején elsők között érzett rá a kapitalizmus ízére, ezzel befolyást, majd mesés vagyont építve magának, majd a rendszerváltás után valamennyi kormánnyal viszonylag jó kapcsolatot ápolva az ország gazdasági top-elitjébe lőtte ki karrierje.

A beszámoló több nagy művét is felsorolja, eszerint „nevéhez fűződik többek között a budapesti Pólus Center, a Westend City Center, a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház felépítése, illetve a Prima Primissima díj megalapítása.”

Demján rengeteget jótékonykodott, temérdek – vagyonához képest azért nem túl sok – pénzt költött rászoruló gyerekek és fiatalok oktatására, és az általa finanszírozott díjakban is sokan részesültek, tehát az adakozós típusú milliárdosok közé tartozott.

Ugyanakkor ne feledjük, hogy mégiscsak egy milliárdos volt, aki mások munkája árán kereste meg azt a rengeteg pénzt, amiből jótékonykodásait finanszírozta, és ha egy országban szupergazdagok jótékonykodásán múlik, hogy milyen oktatásban részesülnek fiatalok, az nagyon súlyos problémákra világít rá.

Nevesül – többek között – arra, hogy az adott társadalomban kirívóak az egyenlőtlenségek, és létrejöhetnek akkora magánvagyonok, amikből oktatást lehet finanszírozni, és erre szükség is van, tekintve hogy az állam nem tart fenn elégséges rendszereket, hogy minden fiatal hozzájuthasson a színvonalas oktatáshoz, legyenek ennek anyagi vagy hozzáférési okai.

A jótékonykodás a gazdagok részéről azt feltételezi, hogy az állam nem tölti be azon funkcióját, hogy a társadalom valamennyi tagjának szükségleteit kielégíti, ugyanakkor biztosítja a vég nélküli egyéni felhalmozás lehetőségét egy maroknyi szerencsés embernek.

Ez persze nem újdonság, hisz a rendszernek, melyben élünk alapja a magántulajdon, vagyis hogy aki rendelkezik a termelőeszközök felett, egyszersmind mások munkája felett is rendelkezhet, és azzal a munkával megtermelt érték egy bizonyos részét elsajátíthatja.

Nincs tehát semmi ünnepelnivaló azon, ha valaki mások verejtékével megszerzett vagyonából kiválasztott csoportokat vagy egyéneket kegyeskedik támogatni: a tatárföldi teherautógyárban vagy a nyugati melletti plázán dolgozó munkás munkájának gyümölcséből így is vajmi kevés fordítódik a közjóra, ráadásul hogy így történik-e, csupán a „FŐNÖK” önkényétől függ.

Demján életében mindig igyekezett jó képet kialakítani magáról, és talán még el is hitte, hogy amit csinál, az végső soron a társadalom hasznára válik. Az Origo 2012-ben készített vele interjút, ennek bevezetőjében azt írják,

„Demján Sándor az [origo]-nak adott interjújában jelentette be, hogy vagyona jelentős részét halála után jótékony célra ajánlja fel. Magyarország egyik leggazdagabb embere azt mondta, hogy ez az elhatározása már karrierje elején megszületett. A nagyvállalkozó úgy érzi, hiába hívja fel az ország figyelmét a hibákra, nem figyelnek rá. Egy rohadt kapitalistának tartanak, ki van zárva, hogy én az emberek szemében hazafi legyek – mondta.”

Az egyébként nem meglepő, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), vagyis a tőkések egyik érdekvédelmi szervezetének ügyvezető elnökét egy „rohadt kapitalistának” tartják, a dehonesztáló jelző nélkül inkább pontos ténymegállapításnak tűnik.

Az ugyanakkor már meglepő, hogy az akaratát rendszerint viszonylag sikeresen keresztülvivő Demjánnak nem sikerült elhatározását valóra váltatnia, amit mi sem példáz jobban, hogy a Forbes szerint örökösei (együtt) az ötödik leggazdagabb magyarnak számítanak kétszáz milliárd forintnál is többre becsült vagyonukkal.

Mindenesetre az, hogy Demján Sándor üzletembernek egy magáncég előkertjében magántőkéből szobrot állítanak, szimptomatikus jelenet 2020. Magyarországán.

Egy élhető világban nem a tőke szaporítását helyeznék minden és mindenki fölé, hanem az ember számítana és az, hogy a bolygó valamennyi lakosa úgy élhessen, hogy a napi betevőért ne kelljen másokat szolgálnia és a rendelkezésre álló erőforrásokat valamennyi ember jólétét biztosítandó használnánk.

Egy ilyen világban pedig Demján nem szobrot érdemelne az utókortól, hanem bérelt helyet a nép elárulóinak arcképcsarnokában.

Egy ilyen világ persze nagyon távoli, és a tendenciákat elnézve nem biztos hogy azelőtt eljön, hogy a tőke logikája, ami hősünket oly gazdaggá tette, a klímaváltozás/vízhiány/háborúk/stb. (preferált aláhúzandó) útján kicsinálja az emberiség jelentős részét.

Azt viszont egy kontinenssel odébb már láthattuk, mit lehet kezdeni a mások vére és verejtéke árán a maguk korában egyébként teljesen törvényes úton vagyonokat kereső, egykoron megbecsült emberek szobraival.