A múlt héten meglehetősen markáns megfogalmazásban nyomatékosította Ungár Péter, LMP-s képviselő írásbeli kérdésre adott válaszában Rétvári Bence, államtitkár, hogy miért módosított a Fidesz még januárban az addig hatályos társadalombiztosítási törvényen, amely július 1. óta arról rendelkezik, hogy féléves tartozás után csak fizetés ellenében lehet állami egészségügyi ellátást igénybe venni.

A kormánynak eszerint az volt a célja a törvénymódosítással, hogy

„akinek jövedelme van, az fizesse meg a tb-járulékot, és ne bújjon ki a közteher megfizetése alól”, mert „[n]em igazságos, ha a járulékfizetők és a járulékfizetést elkerülők ugyanolyan ellátásban részesülnek”.

Azért is fontos, hogy az államtitkár ezen a ponton járuléknak nevezi a tb-hozzájárulást, mert következő mondatában arról ír, hogy az adóelkerülés oldalára áll az, aki nem ért egyet az alapvető ellátások megfizettetésével a tb-hátralékkal rendelkezőkkel. Technikailag ugyanakkor teljesen igaza van Rétvári államtitkárnak, amikor az adóelkerülés szót használja, csakhogy éppen ez mutat rá, mennyire abszurd azzal érvelni, hogy a legszegényebbek sarcolása aligha segít – az Európában és a világon messze nem egyedülálló módon – a jelentős kihívásokkal küzdő társadalombiztosítási rendszeren. A járulékbefizetések kimaradásán ugyanis éppen akkor lenne értelme lamentálni, ha az valóban egy önálló kasszába folyna be, nem pedig egy adóalapba a sok közül, amely ugyanúgy a központi költségvetéshez tartozik.

Hiszen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szeptemberi elemzésében is azt hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság többek között a központi költségvetést is nagy nyomás alá helyezte, az abban – főleg tavasszal – keletkezett hiány (eddig 1837,0 milliárd forint) pedig javarészt a társadalombiztosítási (adó)alapok bevételeinek csökkenése, illetve kiadásainak növekedése okozta.

Ebből a szempontból nézve persze logikusnak tűnhetne a tb-befizetések ilyenfajta „ösztönzése”, azonban rögtön ki kell azt is hangsúlyozni, hogy a tb-törvény tavaly decemberben „fogant”, amikor a járványt és annak várható gazdasági hatásait még hallomásból is alig ismertük (legalábbis Európában).

De ennél is fontosabb – amint azt Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász még idén januárban, amikor épp csak túl voltunk a törvény megszavazásán, az ATV reggeli műsorában kifejtette –, hogy a tb-t (mivel önmagában messze nem elegendő ahhoz, hogy fedezze az egészségügyi ellátást)

már régóta mintegy 50%-ban a központi költségvetés kell hogy finanszírozza; s az, hogy a tb-alap hiányát előzetesen vagy utólag balanszírozza a kormány, csak „játék a számokkal”, elszámolási módszer kérdése.

De amikor azt mondjuk, hogy tulajdonképpen ugyanabból a kasszából állja az állam a tb-t, mint bármilyen más szubvenciót, akkor miről is beszélünk?

Arról, hogy 2012-től a társadalombiztosítási járulék elnevezése is megváltozott, felváltotta a szociális hozzájárulási adó. A csere ugyanakkor nem egyszerű elnevezésbeli különbséget jelent. Hogy ennek a változásnak fel tudjuk mérni a jelentőségét, érdemes megvizsgálni a régi és az új definíciót:

• „A társadalombiztosítási járulék a jogszabályi definíció szerint: a foglalkoztatót az általa foglalkoztatott biztosított részére a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonnyal összefüggésben kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelem után fennálló fizetési kötelezettség volt”.
• „Ezzel szemben a szociális hozzájárulási adó a kifizetőt természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyéni vállalkozót, a mezőgazdasági őstermelőt e jogállására tekintettel (saját maga után), más személyt a törvény külön rendelkezése alapján, a társadalmi közös szükségletek fedezetéhez való hozzájárulás kötelezettségének megfelelően terhelő, százalékos mértékű fizetési kötelezettség”.

Ahogyan azt még 2016-ban tárgyalta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszüntetéséről szóló cikkünk a Kettős Mérce Blogon, a változás lényege abban áll, hogy a korábbi alkotmány alapján született alkotmánybírósági határozatok a járulékhoz tulajdonszerű védelmet csatoltak, és ennek alapján közvetlen jogosultságot az ellátásokra.

Az adó azonban ezt a tulajdonszerű garanciális elemet nem tartalmazza. A tb-alapok önállósága is megszűnt, beolvadtak a központi költségvetésbe.

Miért is lényeges ez?

Mert itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a hátralékkal rendelkező „barna TAJ”-osokkal fizettetné meg az önállóan nem is létező „tb-kassza” hiányát a kormány, miközben annak fedezésére elvileg rendelkezésre állna a magyar állam teljes költségvetése.

A kormány tehát nem azokat támogatja, akiknek gazdasági helyzetükből kifolyólag az egészségügyi biztosítás kifizetése is problémát jelent, hanem még a sürgős – akár életmentő – kezelést is olyan feltételekhez köti, amelyek megugorhatatlanok a létminimum szélén élő embereknek.

A barna TAJ-osok azok, akiknek három hónapos nem fizetést követően a NEAK érvényteleníti a TAJ-számát: részint alkalmi munkások, feketén dolgozók, külföldön dolgozók. Részint viszont olyanok, akiknek egyre nagyobb problémát jelent a mostani szabályozás szerinti havi 7710 forintos összeg befizetése (ez jövőre 8 ezer forintra emelkedik). Bár regisztrált álláskeresők, de álláskeresési ellátásra például már nem jogosultak, mivel az csupán 3 hónapig tart (ezután már csak a 22 800 forintos szociális támogatást lehet kérni), mindeközben viszont a TB-fizetés alól sem mentesülnek.

Még durvábban sújtja a tb-törvény a lakcím nélküli állampolgárokat, hisz állandó lakcím hiányában nem jár a szociális juttatások többsége, így a TAJ-kártya, társadalombiztosítás sem. Olyanokat érint a leginkább ez a probléma, akiket kilakoltatnak, akik munkásszállón, családok átmeneti otthonában, hajléktalanszállón, vagy az utcán kénytelenek élni. Az ő számuk nagyjából hetvenezerre tehető A Város Mindenkié csoport szerint.

Ha minden érintettet számba veszünk, még súlyosabb a helyzet: a szervezet szerint több százezerre tehető azoknak a száma, akinek az egészségügyi ellátás kiszámlázásával a szolgáltatás egyszerűen elérhetetlenné válik majd. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter decemberben arról számolt be, hogy 2019 első kilenc hónapjában 75 ezren próbálták meg jogosulatlanul igénybe venni az egészségügyi ellátásokat.

Augusztusban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő „néhány tízezer” barna TAJ-osról – akiknek a természetbeni ellátásokért előre kell fizetniük, valamint az elmaradt járulékokat is pótolniuk kell – tudott, de azt az alapkezelő is elismeri, hogy a járvány hatására jelentősen megnőhet az érintettek száma.

Persze akadnak olyan esetek is, amikor a befizetés elmaradása nem a jövedelmi státuszból kifolyólag nem történik meg: amikor valaki a hivatali ügyintézésben való járatlansága, a munkaadója hibája miatt, vagy akár saját mulasztása okán nem rendezi időben társadalombiztosítási jogviszonyát. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke beszélt arról a Mércének még tavaly decemberben, hogy ugyan a kamara véleménye szerint az elmaradt járulékokat meg kell fizettetni, és a járulékfizetés elmaradásának arányos mértékű szankcionálása is elfogadható, aránytalan intézkedés azonban kisebb tartozások miatt kizárni embereket az orvosi ellátásból.

Egy alig több mint 23 000 forintos fizetési kötelezettség elmaradása következtében ugyanis egy véletlen baleset vagy váratlan megbetegedés miatti egészségügyi ellátás akár több millió forint ellátási díjat eredményezhet.

Ez pedig értelemszerűen adósságba és nehéz anyagi helyzetbe sodorja azokat a szegényebb embereket és családokat – akiknek valószínűleg okkal keletkezett tartozásuk a rendszerben –; az ő halmozódó adósságukkal viszont aligha lesz előrébb a magyar egészségbiztosítás.