Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy magyar sincs egyedül, kivéve azok, akiket eddig se vett emberszámba a kormány

A koronavírus-járvány okozta gazdasági megtorpanás a társadalom jelentős részét nehéz helyzetbe hozta. Míg a szerencsésebbek dolgozhatnak otthonról, sokan egyik pillanatról a másikra veszítették el munkahelyüket és vele együtt létbiztonságukat. A magyar kormány ennek ellenére úgy döntött, nem követi a régiós példákat: míg a környező országokban az állam állja a fizetések nagy részét azoknak, akiknek megszűnt a munkája a koronavírus miatt, Magyarország eddig nem lépte meg ezt – és minden jel arra utal, hogy nem is fogja. Orbán Viktor nemrég leszögezte: csak munka és teljesítmény után járhat bér, és az április elején bejelentett „történelmi” gazdaságvédelmi akcióterv eredményeképp mindenkinek lesz is munkája.

A munkanélküliség százezresre ugorhat a következő hetekben, ami már csak azért is borzalmasan aggasztó, mert egy friss felmérés szerint a magyar háztartások harmada (vagyis több mint 3 millió ember) egyáltalán nem rendelkezik annyi megtakarítással, amiből váratlan kiadásokat tudna fedezni. Közülük is az egy vagy több gyereket egyedül nevelő szülők vannak a legrosszabb helyzetben, 66 százalékuknak ugyanis semmilyen tartalékuk nincs.

Bár a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részeként elrendelték a hiteltörlesztések és a kilakoltatások felfüggesztését, a végrehajtásokat nem állították le azok esetében, akik csökkentett bért kapnak, így

sokaknak továbbra is leemelik a bérük maradékának akár 50 százalékát is, a munkájukat elvesztő több tízezer ember pedig semmilyen segítséget nem kap.

És persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy az anyagiak mellett rengeteg emberre nézve jelent súlyos egészségügyi kockázatot a vírus – sok esetben pedig a kettő nem független egymástól. Társadalmunk legkiszolgáltatottabb tagjai voltak azok, akik elsőként érezték meg a koronavírus okozta veszélyhelyzet viszontagságait. Ők eddig sem igazán számíthattak állami segítségre, de most úgy tűnik, végérvényesen magukra maradtak. Mindeközben Orbán Viktor legújabb győzelmi videója és a teljes kormányzati kommunikáció is minduntalan azt sulykolja belénk: „egy magyar sincs egyedül”.

Ezt már csak azért sem könnyű komolyan venni, mert eddig is rengeteg (pl. beteg, vagy épp beteg hozzátartozóját otthon ápoló, hajléktalan, munkaképtelen, vagy épp a feketemunka világában kizsákmányolt, hitelcsapdába esett stb.) embertársunk élt nyomorogva, valódi szociális ellátás nélkül, tökéletesen magára hagyva ebben az országban. Miért pont most ne lenne ez így?

Hogy hogyan változott meg társadalmunk legsérülékenyebb tagjainak élete az utóbbi másfél hónapban, arról az őket segítő, sok esetben állami feladatokat ellátó civil szervezeteket kérdeztük meg.

Alapvetően két csoportra oszlanak az ügyfelek. Az egyik részük rossz egészségügyi állapotú, idősebb, általában valamilyen krónikus (pl. tüdő vagy szív- és érrendszeri) betegséggel küzd és egyébként is minimális jövedelméből él, a most – és várhatóan az elkövetkező időben – emelkedő élelmiszerárak mellett viszont ez a kis jövedelem egyre kevesebbet ér, ezért egyre nehezebben jön ki belőle. Másik részüket olyan fiatalabb, alacsonyan képzett emberek alkotják, akiknek eddig volt rendszeres munkajövedelmük, vagy épp a próbaidejüket töltötték valahol, a koronavírus miatt viszont az elsők között veszítették el megélhetésüket. Jövedelmük egyébként is alacsony volt, jelentős részük pedig most semmilyen segítségre nem számíthat, tekintve, hogy sokan közülük feketén dolgoztak. Sokan dolgoznak konyhai kisegítőként, takarítóként, illetve az építőiparban, most viszont nincsen se nyitva tartó étterem, se kitakarítható iroda, se építkezés – vázolta a helyzetet a hajléktalan emberek lakhatásáért küzdő Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa, Molnár Viktória.

Az egyesület által segített rászorulóknak nincs 1-2 heti tartalékuk sem, és nem is olyan régen még az utcán vagy az erdőben éltek. Az ő megsegítésükre az egyesület egy Facebook-csoportot hozott létre, ahol minden egyes rászoruló családot bemutatnak, illetve mindig közzéteszik, hogy az éppen aktuális héten kinek mire van szüksége és ez mennyibe kerül. Így aki segíteni szeretne, bevásárolhat egy családnak vagy küldhet pénzadományt is. Jelenleg kb. 28 háztartásnak tudják ily módon megkönnyíteni a járvány átvészelését: őket maszkok, kesztyűk, tisztítószerek és alapvető élelmiszerek mellett hússal, zöldséggel, gyümölccsel és vitaminnal látják el, valamint segítséget kapnak a sokak számára nagy nehézséget jelentő (most csak online elérhető) ügyintézésben, postára járásban és gyógyszerkiváltásban.

Az ULE munkáját itt támogathatod, ha pedig munkát ajánlanál rászoruló ügyfeleinek, kattints ide.

Bár több budapesti kerületben is fizetési haladékot kapnak az önkormányzati bérlakások lakói, az továbbra is kérdés, hogyan fizetik majd ki a most felhalmozott hátralékokat a veszélyhelyzet elmúltával – mondta a Mércének Molnár Viktória, aki szerint a legméltányosabb lépés az lenne, ha elengednék ezeket a lakbéreket.

Az Utcáról Lakásba Egyesület bevásárlással segíti a rászorulókat. Fotó: Bárdi Bálint / Facebook

A rászoruló családok nem voltak felkészülve az online oktatásra sem, sok helyen nincs laptop, a célnak megfelelő telefon vagy internet-előfizetés, és mivel az önkormányzatok és a családsegítők már a járvány előtt is nagyon túlterheltek voltak, nehezen jut el mindenkihez a segítség.

Ebből a szempontból mindig is különösen rossz helyzetben voltak a Hős utcai szegregátum lakói, akiknek lakóhelyét amúgy is felszámolni készül az önkormányzat. Ahogy arról rendszeresen beszámolunk a Mércén, a telepfelszámolás korántsem zajlik humánus módon, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a Terrorelhárítási Központnak odaígért telekről minél hamarabb, minél kisebb költségből tüntesse el a lakókat. Hogy ennek fényében hogyan alakul most, a veszélyhelyzet idején a Hős utcaiak sorsa, arról Mihály Bulcsút, a Kontúr Közhasznú Egyesület alelnökét kérdeztük. Az egyesület önkéntesei békeidőben minden héten személyesen beszélgetnek a helyiekkel, erről azonban a járványhelyzet miatt le kellett mondaniuk, így most leginkább telefonon és online tartják a kapcsolatot a lakókkal és egymással. Mihály szerint a helyzet eddig is rossz volt, most pedig „mindenki igyekszik egy kicsit még rászorulóbbnak tűnni”. Ez ebben az esetben teljesen érthető, hiszen megtakarítása senkinek sincs, a médiából viszont azt látják, hogy az emberek élelmiszer-felhalmozásba kezdtek, erre viszont nekik legfeljebb adományokon keresztül van csak esélyük.

A feketemunka itt is gyakori, így sokan az elsők közt maradtak munka és szociális ellátás nélkül, az állam pedig az eddiginél is jobban kivonult az emberek életéből, miközben a kölcsönös bizalmatlanság miatt eddig is kevésbé volt jelen az itteniekében, mint szükséges lett volna. Most, a távolságtartás idején viszont extrém nehéz ezt a kapcsolatot megteremteni. Mihály szerint ez akkor fog csak igazán visszaütni, amikor vége lesz a veszélyhelyzetnek, és számonkérik majd a rászorulókon az elmaradásaikat (pl. ügyintézések, tartozások, a gyerekek online oktatásból való kimaradása stb.).

„Voltak, akik panasszal éltek, hogy a gyerekek kint vannak a játszótéren. De amikor 28 négyzetméteren 9-en élnek, akkor hol legyenek?”

– kérdezte Mihály, érzékeltetve a kijárási korlátozás nehézségeit, hozzátéve: most még inkább előtérbe kerülnek a Hős utcaiakkal szembeni előítéletek. Ilyen körülmények közt sajnos az otthoni tanulás sem könnyű, a legtöbb háztartásban ráadásul nemcsak egy csendes zug hiányzik a gyerekeknek, hanem a megfelelő eszközök is.

Bár az egyesület eleinte nem tervezte, mert kapacitásai igen kicsik, végül más szervezetekkel együttműködésben étel- és adományosztást szervez a Hős utcában, miután – központi és helyi segítség híján – rengetegen fordultak hozzájuk.

A Hős utcai gyerekek helyzetéről a kőbányai Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium szociális munkása, Gottgeisl Dóra és igazgatóhelyettese, Császár Adrienn mesélt lapunknak.

Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy tapasztalataik szerint sok gyerek kizárólag az iskolában jut ételhez, otthon nincs vacsora, és az is kérdéses, a hétvégéken hogyan oldják meg az étkezést.

Az, hogy az iskolai étkezés jelentette biztos pont mégsem tűnt el egyik napról a másikra az életükből, leginkább annak köszönhető, hogy az iskola dolgozói és a civil szervezetek hamar és koordináltan léptek. A gyerekek így a hétköznapokon továbbra is meleg ételhez jutnak, hétvégén pedig még némi hideg élelem is érkezik számukra.

Az online oktatásra való átállás itt szintén nehézségek elé állította a diákokat, és  tanárokat egyaránt: technikai eszközök és hely hiányában nem könnyű megoldani, hogy akár egyszerre 2-3 gyerek is zavartalanul részt vegyen az online órákon, ráadásul azokban a háztartásokban, ahol a szülőknek megmaradt a munkahelyük, sokszor a nagyobb gyerekek vigyáznak a kisebb testvérekre, így emiatt csúszik az oktatásuk.

Személyes kontaktus hiányában nehéz motiválni őket, könnyen belesüllyednek az otthonlétbe, hiányzik nekik a közösség, a tanári kar viszont mindent megtesz azért, hogy a gyerekek ne essenek ki az iskolából.

„Ha éjszaka hívnak fel, hogy nem értenek egy feladatot, akkor felvesszük és elmagyarázzuk, non-stop készenlétben állunk”

– mondta a Mércének Császár Adrienn, aki úgy látja, nagyon szoros a kapcsolat a diákok és a tanárok közt.

Az iskola dolgozói erőn felül teljesítenek: minden nap bent vannak az iskolában és végzik a feladatukat, de ha épp arra van szükség, beállnak ételadományokat pakolni (még a tavaszi szünetben is), a diákoknak szereznek használt laptopot, mobilnetet.

Önkéntesek ételosztással segítik a Hős utcaiakat. Kép: Zoltan Balogh/MTI

Az Age of Hope Alapítvány vezetője, Tóth Ákos beszámolója alapján a vidéki szegregátumokban ennél is rosszabb a helyzet. A hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásával és támogatásával foglalkozó alapítvány látva a vidéken egyre súlyosbodó válságot, úgy döntött, a veszélyhelyzet idejére átáll folyamatos adományszállításra.

Ahogy az várható volt, a járvány gazdasági hatásai az elsők között érték el a vidéki kistelepülések szegregátumait. Az alapítvány elnöke szerint hatalmas a baj: a férfiak egy része Budapesten dolgozott az építőiparban, de az építkezések leálltak, ők pedig munka nélkül maradtak, a helyi kisboltok emelkedő árai megfizethetetlenné váltak, sokan az eddiginél is rosszabb helyzetbe kerültek. Az ország legszegényebb területein egész évben valós probléma az éhezés, így a közétkeztetés itt is fontos szerepet játszik a gyerekek életében – nem ritka ugyanis, hogy a héten péntek délután esznek utoljára, aztán hétfőn először (ugyanitt érdemes megemlékezni Orbán Viktor 2019-ben elhangzott mondatáról, miszerint „Magyarországon nincs éhező gyerek, mert aki óvodába, iskolába jár, az kap étkezést”).

Bár az iskolák menzáján továbbra is osztanak ételt, nagyon kicsik az adagok, így a többgyermekes családoknak nem jut elég, de az sem példa nélküli, hogy valaki éhen marad. Az éhezés és a minőségi éhezés pedig most még az átlagosnál is nagyobb veszélyfaktor, hiszen

a legyengült immunrendszer sokkal inkább kitett a betegségeknek, így ha a koronavírus bejut ezekbe a közösségekbe, annak tragikus következményei lehetnek.

Az alapítvány a veszélyhelyzet kihirdetése óta tonnaszámra hordja a falvakba az élelmiszerből és tisztítószerekből álló adományokat, de a vidéki területeket még így is sokkal nehezebben képesek ellátni a civil szervezetek, mint például Budapestet. Leginkább cégek felajánlásait várják (a mostani helyzetben így a legegyszerűbb és legbiztonságosabb), illetve igyekeznek helyi termelőket, gyárakat (pl. az átányi tésztagyárat) támogatni azzal, hogy tőlük szerzik be az adományokat.

Az Age of Hope Alapítvány tavaszi adományturnéja. Kép: Age of Hope Facebook

Több száz családhoz nem jutna el nélkülük a segítség, sok esetben ugyanis maguk az iskolák, családsegítők, gyermekjóléti intézmények fordulnak az alapítványhoz, az önkormányzatoktól nem sok mindenre számíthatnak.

„Karácsonykor 1200 gyerekhez jutunk el, és mindig van még 5-6 falu, ahonnan kérnek még segítséget… most 80 faluból hívtak fel pluszban”

– mondta az alapítvány elnöke, amiből pontosan érezhető, mekkora a baj.

A hátrányos helyzetű családokban az online oktatás sok gyereknek egyenlő a bukással, hiszen a technikai eszközök hiánya csak egy része a problémának. Ahogy Tóth Ákos fogalmazott, „annyira online, hogy a feladatlap mellé ki kell vinni a ceruzát és a gyertyát is, mert nincs bekötve az áram”.

Jegyezzük meg jól tehát: így néz ki, amikor egy magyar sincs egyedül. Az igazság viszont az, hogy ezek a minden szempontból teljesen kiszolgáltatott helyzetű emberek eddig is egyedül voltak. Most pedig csakis a szociális ellátórendszer dolgozói, a pedagógusok és a civil szervezetek emberfeletti munkájának és a társadalmi összefogásnak köszönhető, hogy nem halnak bele még többen a vírusba, hogy nem esik ki még több gyerek az oktatásból, hogy nem éhezik még több család. De ne áltassuk magunkat: még így is rengeteg magyar van egyedül.

Kiemelt kép: Zoltan Balogh/MTI