Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Öt lépéssel már magunk mögött hagyhatjuk a megismert munkaalapú társadalmat

Ahhoz, hogy visszatérhessünk a természettel való harmónia útjára, ki kell jelölnünk azt az utat, amelyik egy valóban fenntartható, éghajlat-semleges és igazságos gazdaság és társadalom felé vezet. Egy erős zöld fordulattal, egy valóban emberközpontú gazdaságpolitikai vízióval társadalmunkat hozzásegíthetjük ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek elhibázott intézkedéseit, társadalmi folyamatait korrigálni lehessen.

Az alkalmazkodásképesség, ahogy az ellenállóképesség megerősítése, továbbá az együttműködésre és nem egymás leküzdésére, a megosztásra, a kirekesztésre épülő társadalom olyan erőforrásokat szabadíthat fel, amelyek ismét felértékelhetik magát az embert. Azt az embert, aki nem egy alkotóeleme a munkaalapú társadalomnak, akit a robotizáció előbb vagy utóbb a szerelőüzemek gyártósorainál kiválthat, hanem kezdeményezője és részese az új társadalmi munkamegosztásnak, a generációk új szövetségének, a nemek közötti esélyegyenlőségnek, a gondoskodásnak, a tudás átadásának és a környezetünk iránti felelősség megvalósításának és megélésének. És a munka így teljesen más értelmezést nyerhet.

A gazdasági profit értékénél az emberi élet értékesebb, ahogy az állandó versennyel szemben a boldogság fontosabb és magasabb értéknek kell minősüljön.

A gazdasági válságkezelés, amit a vírus-vészhelyzet kivált, rendkívüli esélyt ad a társadalmi és gazdasági önreflexióra. A kiútkeresés és a válság utáni világunk sikerének záloga kell legyen, hogy senkit sem lehet hátra hagyni. Nem engedhetjük meg, hogy ne az ember álljon a válságkezelés és a válságból történő kiútkeresés megoldásainak a középpontjában. Ne a profit, nem a múltszázadi beidegződések vezessenek bennünket, hanem az emberségesség.

Azt tapasztaljuk szerte a világban, de hazánkban is, hogy a visszaesett légiközlekedés és ipari termelés milyen jótékonyan hatott környezetünk regenerálódására. De tisztában kell legyünk azzal is, az éghajlatváltozást, a biodiverzitás összeomlását és a bolygó erőforrásainak kimerülését a koronavírus nem állította meg. A globális, és annak részeként a magyar gazdasági gépezet válogatás nélküli újraindítása sokkal több kárral és áldozattal járhat, mint maga a világjárvány. Most új egyensúlyt hozhatunk létre a lokális és a globális, valamint a hatékonyság és az ellenálló képesség között.

Ahhoz, hogy a magyar társadalom és gazdaság működését új alapokra helyezzük, ellene kell állnunk a gazdaság talpra állításának rövid távú megoldásokat előnyben részesítő kísértésének. Újra kell gondolni a nagy presztízsberuházások társadalmi hasznosságát, ahogy a gazdasági és iparpolitikai döntéseinknél alapvető szempontként kellene tekinteni a további kitettségünk és sérülékenységünk ledolgozására is. A fenntartható gazdaság érdekében minden akadályt el kellene hárítani a zöldberuházások elől, illetve ezekre kellene építeni a talpra állást, kéz a kézben megvalósítva a gazdasági fellendülést és a fenntartható és éghajlat-semleges gazdaságra való áttérést. De az egész középpontjában az ember kell, hogy elfoglalja az őt megillető helyet.

A víruskrízis és a megélt válsághelyzet hozzásegítette társadalmunkat ahhoz, hogy újra értelmezhessük a valóban fontos értékeket, ahogy azt is, hogy a társadalmi munkamegosztásban eddig háttérbe szorított szakmák és munkák megkapják a jogos társadalmi és pénzügyi elismerést.

Felfedezhettük azok magas társadalmi és gazdasági értékét, akik bennünket gyógyítanak, ápolnak, tanítanak, élelemmel látnak el, akik összegyűjtik a szemetünket, azok, akik művészetük révén emberi érzéseinket, szellemi jóllétünket táplálják. Kezünkben van tehát a kulcs. Bátran át kell gondolnunk a magyar társadalom működését és igényeit. Fel kell vállalnunk, hogy esélyt kaptunk, a mi generációnk mindenféleképpen, hogy tudatosan cselekedjünk egy igazságosabb Magyarország érdekében.

Az első határozott lépéseket a közös jövőnk érdekében most kell megtennünk a válság idején. Ezek az első konkrét lépések már arról a jövőről kell szóljanak, aminek a megvitatása kapcsán az Országgyűlés egyik legutóbbi plenáris ülésén is már nyitottság mutatkozott az ellenzék és a kormányoldal részéről egyaránt. De ki hogyan is értelmezi ezt a jövőt? Néhány gondolat a vita elindításához.

A munkaalapú, ha tetszik, a robotizált társadalom meghaladását néhány olyan szimbolikus intézkedéssel lehetne megalapozni, amelyeket az előbbiekben már körülírtam, és ugyan a válság erőltetett ki, de alapjaiban tehetik új pályára a világról alkotott képünket, ahogy az életminőségünket is.

Így tegyük rendbe:

  • a munkanélküli ellátást,
  • a távmunkához való jog legyen a munkajog része,
  • az idősellátás biztosítása legyen kiemelt alapfeladat,
  • a digitális oktatás legyen elérhető minden diák számára
  • a lokalizáció kapjon támogatást a „repülőjegy adó” révén.

A munkanélküli ellátás a magyar államnak az emberi méltóságot leginkább próbára tevő szolgáltatása. Láthatjuk, hogy a jelenleg alkalmazott magyar modell, túl azon, hogy párja nincsen Európában, alkalmatlan a ma megismert válság áthidalására. Az ellátás azonnali kiterjesztése mellett, ideje lenne meghatároznunk egy olyan válságkezelő alapjövedelmet, amely képes kell legyen az elhúzódó hatások kompenzálására.

A házi karantén kényszerűsége új perspektívába helyezte számos munka és szakma ellátásának feltételeit, a munkahely mint környezet eddig tabuként kezelt adottságát. Új törvényi szabályozással, vagy a cégek saját önszabályozásán keresztül itt lenne az ideje az ötnapos munkahét újragondolásának, akár a hasznos munkaidő eltöltésének a megreformálásával. Kevesebb közlekedést eredményezne, kevesebb környezeti kárt okozna, kevesebb iroda- és járulékos költséget jelenthetne a heti egy napban meghatározott távmunka, „home office” lehetőségének bevezetése.

Az idősellátás tekintetében ugyan a jelenlegi kormány tett próbálkozásokat a helyzet javítása érdekében, de csak addig tudott eljutni, hogy a fiatalabb generációkra terhelte át a gondoskodás felelősségét. A járványhelyzet megmutatta, hogy kiterjesztett idősellátás nélkül nem biztosítható a fenntartható és biztonságos idősellátás, ezért az öregedő társadalomnak gondoskodnia kell ilyen központok működtetéséről. A kor nem erény, hanem állapot. Minden generációnak joga van az emberséges és biztonságos élethez.

A fiatal generációk esetében is kiderült, mennyire sérülékeny az a rendszer, amit fejlődésük érdekében működtetni akarunk. Az iskola és az oktatás átfogó reformja elkerülhetetlen, és itt most nem az oly sokat vitatott alaptantervre gondolok elsősorban, hanem a 21. századot jellemző digitális társadalom épülésének realitására és ennek az új világnak az iskolarendszerére. A digitális oktatásnak bizony az lehet a legfőbb értéke, ha képessé válik a társadalmi mobilitás fellendítésére, a társadalmi egyenlőtlenségek kiigazításának megalapozására.

Sokkal nagyobb azonban a kockázata annak, ha nem cselekszünk, hogy az egyenlőtlenségek felerősödnek, a hátrányos helyzetű gyerekek további leszakadása pedig teljesen megpecsételheti szociális helyzetüket. Ezért az államnak a napi étkeztetésen túl és az ingyenes könyveken kívül biztosítania kellene digitális eszközt az iskolások számára, ahogy akár az ingyenes internet-hozzáférés lehetőségét is. És ez is persze akkor lenne igazán hatékony eszköz, ha mindezt egy erős szociális háló, erős és megtartó közösségek tudnák megalapozni.

Az egyik leglátványosabb következménye a globális válságnak a légi közlekedés szinte teljes leállása volt. Sokan ismételten felfedezhették a madarak csiripelő hangját, nem kellett a házukon elmozduló cserepeket igazgatniuk, nyugodtan feküdhettek és kelhettek a repülőterek vonzáskörzetében élők. Miért lenne szükséges ezt a nyugalmi állapotot ismételten felborítani? Miért kellene a vasúti közlekedéssel szemben előnyt adni a légi közlekedésnek a rövidebb utazási távolságok esetén? Miért kellene a globális beszállítókat olcsó repülőszolgáltatással kedvezményben részesíteni a lokális termelőkkel szemben? Miért kellene a távoli turisztikai desztinációkat támogatni a helyi látványoságokkal, kikapcsolódással szemben? Miért kellene táplálkozási szokásainkat és a természet rendjét meghazudtolni azzal, hogy az egész évben ugyanazt a zöldséget, gyümölcsöt fogyaszthatjuk, hiszen ahol éppen terem, onnan kerül a mi asztalunkra? Miért kellene az autentikus, helyi és egészséges élelmiszerünk előállítóit hátrányos helyzetbe hozni? Határozott véleményem szerint nem kell.

Elégséges lenne csak egyetlen egy eszköz biztosítása, nevezetesen a versenysemlegesség garanciája.

Ehhez ma elsősorban a környezeti terhelést kifejezni próbáló kerozinadón keresztül vezetne az út. Hiszen jelen pillanatban, például a magyar kézműves és helyben előállított termékek ezért nem versenyképesek. A globális beszállítók, nevezzük őket egyszerűen multiknak, méretükből fakadó versenyelőnnyel rendelkeznek – pl. mert a globális méreteik miatt kikerülik a jogi szabályozásokat, nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, lenyomják a munkabéreket, őket segítik a szabadkereskedelmi megállapodások stb.  – egyszerűen mindent olcsóbban tudnak adni, ráadásul rengeteg pénzt tudnak költeni marketingre, aminek segítségével elhitetik velünk, hogy a silány termékeiknek nincs alternatívája.

Legyen valós ára minden szolgáltatásnak és annak is, ha valaki repülőre szeretne ülni. A lokalizációnak nem lehet igazi alternatívája, erre megtanított bennünket most a vírusjárvány is. Tehát a „repülőjegy” adót nevezhetjük akár „helyi támogató járuléknak” is, maradjunk pozitívak. Itt az ideje most ezt is bevezetni.

Öt apró lépéssel így közelebb kerülhetünk egy emberségesebb, igazságosabb, tisztább és környezettudatosabb, jövőorientált és digitális képesség alapú társadalom felé.

Meggyőződésem, hogy ezekkel a kis lépésekkel nagyot lépnénk egy boldogabb Magyarország irányában. Így haladjuk meg a válságot, és tekintsünk előre!

A szerző az LMP társelnöke.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás