Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hiába növelte a foglalkoztatottságot a Fidesz, ha közben elszegényítette a dolgozókat

A Fidesz egyik választási ígérete a foglalkoztatás emelése volt 2010 előtt, de annak ellenére, hogy ezen a téren valóban elkönyvelhet sikereket, az elmúlt évtizedben a munka több százezer magyarnak mégsem volt elég ahhoz, hogy kiemelkedjen a szegénységből – írja a G7 2010 és 2018 közötti időszakot elemző cikkében.

Az elmúlt évek statisztikáiból pontosan látható: attól, hogy valakinek van munkája, még nem biztos, hogy meg is tud élni belőle.

Míg a kormány büszkén hangoztatja, hogy mennyit csökkent a szegénység a teljes népesség körében, és mennyivel nőtt a munkanélküliség, arról nem esik szó, hogy ezzel párhuzamosan hogyan nőtt a relatív jövedelmi szegénység a foglalkoztatottak körében.

Mi az a relatív jövedelmi szegénység?

Relatív jövedelmi szegénységben élnek azok az emberek, akinek jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát. A mediánjövedelmet úgy kapjuk meg, hogy sorba állítjuk az összes jövedelem értékét, majd kiválasztjuk a középső értéket, az lesz a medián.

2018-ban 8,4 százalék volt ennek értéke, ami azt jelenti, hogy ennyi dolgozó ember élt olyan háztartásban, ahol a háztartás egy fogyasztási egységre eső – szociális juttatásokkal együtt számított – jövedelme nem érte el a medián jövedelem 60 százalékát, ami 2018-ban havi 55 987 forint volt.

A család egy fogyasztási egységre jutó jövedelmét úgy kell kiszámítani, hogy a háztartás összjövedelmét el kell osztani a háztartás tagjaira eső fogyasztási egységek együttes összegével. A fogyasztási egység alatt a háztartáson belül élők jogszabályban meghatározott arányszámát kell érteni:

  • a háztartás első nagykorú tagjának arányszáma 1,
  • a második nagykorú tag arányszáma 0,9,
  • minden további nagykorú tag arányszáma 0,8,
  • az első és második kiskorú tag arányszáma személyenként 0,8,
  • minden további kiskorú tag arányszáma 0,7.
Forrás: ado.hu

 

Persze – ahogy azt a kormányzati kommunikáció is sokszor ügyesen kihasználja –  nem mindegy honnan nézzük a dolgot: ha azt vesszük figyelembe, hogy van-e valakinek pénze lakbért, rezsit fizetni, van-e pénze mosógépre, üdülésre, váratlan kiadásokra, akkor Magyarországon csökken a szegénység, de ha a dolgozók relatív jövedelmét nézzük, akkor nő.

Ennek az egyik magyarázata, hogy a relatív szegénység azért relatív, mert attól függ, hogy a mekkora a medián jövedelem. A medián a nettó jövedelem középső értéke, így ezt az értéket nem torzítják úgy a nagy fizetések, mint az átlagot. Ezzel együtt viszont nőtt annyit ez az érték a G7 által vizsgált 2010-2018-as időszakban, hogy sokan bekerültek alá, és ezzel relatív jövedelmi szegénnyé váltak.

A másik magyarázat a sokak számára egyetlen lehetőséget jelentő közmunkaprogram, amiben 2016-os csúcsán 250 ezren, az utóbbi időszakban már csak százezren dolgoztak, és szinte minden esetben szegények voltak.

De nemcsak közmunkásokból áll a dolgozó szegények csoportja Magyarországon. Mint arra a gazdasági lap felhívja a figyelmet, az összes dolgozó szegény létszáma nagyjából 800 ezer volt 2018-ban, amikor a közmunkások száma nagyjából 100 ezer volt.

Szembetűnő például, hogy míg a piacon legnehezebben elhelyezkedő képzettség nélküli emberek körében jelentős növekedés után csökkenésnek indult a dolgozó szegények aránya, az érettségizettek és a diplomások körében is növekedésnek indult (ezen belül is kiemelkednek a diplomás szegények, akiknek 2010-ben még csak 1,2%-os volt az aránya, 2018-ra viszont 6,6%-ra nőtt).

A G7 azt is észrevette, hogy sok esetben hiába dolgoznak egy háztartásban folyamatosan sokat, ennek ellenére is relatív jövedelmi szegénynek számítanak.

Míg 2010-meg az ilyen, úgynevezett „nagyon magas munkaintenzitású” háztartásoknak csak 1,9 százaléka volt szegény, 2018-ban ez az arány már 7,5 százalék volt.

A jövedelmi szegénységben élők között 2015-ig kimagasló volt a férfiak aránya, 2016 után viszont bőven megelőzték őket a nők, és a mai napig magasabb az arányuk, ami feltehetőleg részben a közmunka elnőiesedésével magyarázható.

A családosok közül a legnagyobb mértékben a gyereküket egyedül nevelőket érinti a dolgozói szegénység, miközben – ahogy arról már többször írtunk – a jelenlegi családtámogatási rendszer nem segít érdemben a gyereküket párjukkal nevelő dolgozó szegényeken sem.

És bár az alsóbb jövedelmi tizedek bérei még az inflációt figyelembe véve sem alakultak rosszul,

az is látszik, hogy 2010 és 2018 között az állam a társadalom közepén és legtetején lévők felé osztotta újra az erőforrásokat – az alul lévők kárára.

Az Orbán-kormány úgy dicsekszik a foglalkoztatottság növelésével és a családokat támogató intézkedéseivel, hogy közben valójában semmi sem a dolgozó családok boldogulását szolgálja (pl. az adórendszer átalakítása, a lakossági államkötvények támogatása vagy éppen a családtámogatási rendszer), az egyébként is tehetősek viszont tovább gyarapodnak.

A NER elmúlt 10 évében leginkább kiszolgáltatott helyzetbe került csoportokról itt írtunk nemrég.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs