A kapitalista patriarchátus egyenlőtlen struktúrái megalapozzák a nők elnyomását. A kapitalista patriarchátusból fakadó egyenlőtlenségek a személyközi viszonyainkban is folyamatosan jelen vannak és folyamatosan alakítják azokat. A nők elleni erőszakot mint társadalmi jelenséget egyrészt a kapitalista patriarchátus teszi lehetővé, másrészt annak fenntartására is szolgál. A társadalmi intézmények a szexista működésükkel (tehát azzal, hogy nőket alacsonyabb rendűnek kezelik, mint a férfiakat) folyamatosan újratermelik a nők elnyomását. A nők ellen elkövetett erőszak lényege a másik feletti kontroll megszerzése, a szisztematikus erőszak esetében, a hatalom folyamatos fenntartása a másik felett.

Mivel jellemzően olyan erőszakformákról beszélünk, melyeket a privát szférában követnek el férfiak nők ellen (például szexuális erőszak, párkapcsolati erőszak, gyerekek elleni szexuális visszaélés),

a vírus okozta krízisben és a karanténban, a nők ellen elkövetett erőszak fennmarad és a krízishelyzet okozta összezártság és stressz hatására fokozódhat.

Magyarországon és számos másik országban is beigazolódott, hogy a krízishelyzet hatására már most megnőtt a bejelentett nők ellen elkövetett erőszak aránya. A társadalmi és gazdasági krízishelyzetek általánosan növelik a nők elleni erőszak mértékét, a kutatások azt bizonyítják, hogy a nők elleni erőszak aránya a 2008-as gazdasági világválság során is növekedett világszerte. Dunaway ([2017] 2018)^[1] a krízishelyzetekben megnövekedett férfierőszakot a kapitalista világrendszerben azzal magyarázza, hogy a háztartásban a férfiak nem tudják egyértelműen fenntartani a kapitalista gazdaságon alapuló hatalmukat (a családfenntartó szerepüket), ami megkérdőjelezi az addig egyértelmű alá-fölérendeltségi viszonyokat a férfiak és nők között a háztartásban.

A nők elleni erőszak esetében szintén meghatározó a mostani krízishelyzetből profitáló szexipar. A társadalom a nők folyamatos tárgyiasításán keresztül legitimálja a nők tárgyként kezelését és áruba bocsátását. Az esetek jelentős többségében ugyanis a nők azok, akiknek a testéből profitot lehet szerezni a kapitalista világrendszerben. A kapitalista patriarchátus alapvetően a reprodukciót és a férfiak igényeit teszi a szex lényegévé: a szex fókuszában az áll, hogy a nők kielégítsék a férfiak igényeit. Azonban az utóbbi évtizedekben a mindennapi szexuális életünkre elképesztő hatással bíró pornóipar, a nők ellen elkövetett erőszakot nem csak természetes, hanem kifejezetten kívánatos részévé tette a szexnek.

A társadalom szeret úgy tekinteni a pornóiparra, mint ami az emberek szexuális igényeire reagál, miközben ez fordítva történik: a pornóipar határozza meg a szexuális vágyakat és teszi a szex teljesen természetes részévé a nők elleni erőszakot, miközben árucikket csinál a szexből.^[2] A krízis által otthonaikba zárt emberek pornófogyasztása elképesztő arányban megnőtt, ami nem hagyja érintetlenül a társadalmat sem.

Szexipar

Míg a legtöbb iparág válságba került vagy rövidesen válságba fog kerülni a koronavírus miatt, a pornóipar kifejezetten profitál a belőle.

Annak ellenére, hogy magát a gyártást nagyban érinti a „social distancing”, mivel így szüneteltetik a több szereplős forgatásokat, ezt amatőr pornófelvételek támogatásával ellensúlyozzák. Ezen felül a világjárvány kitörése után pár héttel rögtön megjelent az iparban a koronavírus pornó, amivel megtörtént a tömegek számára tragédiát jelentő krízishelyzet szexualizálása is.

Mindeközben a fogyasztás nagyban megnőtt, ami a terjesztők bevételét növeli. A Pornhub, az egyik legnagyobb pornóoldal rendszeresen közzéteszi fogyasztási statisztikáit marketing célból. Ezek alapján a karantén bevezetésével arányosan hihetetlenül megugrott a forgalmuk. Erre még nagyban rá is segítettek altruistának beállított marketing akciójukkal, miszerint a prémium szolgáltatások ingyenessé tételével támogatják a lakosság otthonmaradását Olaszországban.  Ezzel tulajdonképp ezt a kényszerű életmódváltást, ami négy fal közé szorítja az embereket, megnehezítve a háztartáson kívüli szociális interakciókat, arra használja fel, hogy hozzászoktassa az embereket – alapvetően férfiakat – a pornó fogyasztásra, így terjesztve ki saját piacát.

A Pornhub térnyeréséről és a pornófogyasztás felemelkedéséről a magyar sajtó is beszámolt. A tényszerű cikkek azonban semmit nem írnak arról, hogy mit jelent ez a fejlemény és milyen társadalmi hatása lehet, így ezzel még inkább hozzájárul a pornóipar normalizálásához és a Pornhub térnyeréséhez. Miközben a pornóipar egyre nagyobb elterjedése súlyos hatással van a szexualitás átalakulására, ahogy Halász Sári pornó-kutató, szexuális erőszak áldozataival foglalkozó egyéni tanácsadó is rámutatott. A tinédzsereknek tartott szexuális felvilágosító alkalmakon szerzett tapasztalataiból egyértelműen kiderül, hogyan járul hozzá a fiatalok hétköznapivá, általánossá vált pornófogyasztása párkapcsolataik és szexuális kapcsolataik átalakulásához.

A nők pornófelvételeken látható megalázása, sokszor kínzása nagyban hat arra, hogy mit várnak el fiatal fiúk barátnőiktől és általában férfiak nőktől – ahogy azt számos kutatás is kimutatta. Így a pornóipar ilyen mértékű elterjedése a karantén idején, ami sokaknál szokássá, a mindennapi élet részévé válhat a járvány elmúlása után is, nagy hatással van a szexualitásra, a párkapcsolatokra, a nők megítélésére és a nők elleni erőszakra.

A prostitúcióban használt nők kapcsán a meghatározó diskurzus a médiában, hogy elvesztették a munkájukat, mert a használóik félnek a vírustól. Ennek következtében vagy nincs lehetőségük dolgozni, vagy át kellett állniuk internetes szolgáltatásokra, ami jóval kevesebb bevétellel jár. A jelenlegi társadalmi gyakorlatban valóban tragédiát jelenthet a szexiparban jelen lévő nők és családjaik számára, ha nincs bevételük, azonban a fenti értelmezés adottnak és természetesnek veszi a gyakorlatot, hogy férfiak nőket vásárolhatnak a szexuális vágyaik kielégítésére.

Miközben a prostitúció mint társadalmi jelenség léte alapvetően a nők kizsákmányolására épül, a gazdasági egyenlőtlenségek és a nők elnyomása az alapja.

Ahogy jellemzően a perifériás, félperifériás országokban a prostitúcióba bekerült, illetve kényszerített nők egy idő után jellemzően a globális szexpiacon válnak áruvá, és a centrumországokban élő férfiak használják őket. Ez jellemzően azt is jelenti, hogy a szexiparban futattójukon kívül nem ismernek mást a centrum országokban, sokszor a nyelvet sem beszélik. Több városban, ahol eredetileg a prostitúció legalizálva, illetve dekriminalizálva volt, a vírus hatására betiltották a prostitúciót, ami anélkül, hogy szociális ellátásokkal segítenék a szexiparban használt nőket, nem tud számukra segítséget jelenteni, kevésbé kiszolgáltatott helyzetet teremteni számukra. Ebből is látszik, hogy a prostitúció ideiglenes betiltása ezekben a régiókban nem a prostitúcióban használt nőket védi, hanem az őket használó férfiakat.

Párkapcsolati erőszak

Az olyan társadalmi intézmények, mint a nukleáris háztartás, család szintén megágyaznak a nemek közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyoknak, a nők elnyomásának és azon belül is a nők elleni erőszaknak.

A nukleáris háztartás a nők gondoskodási és háztartási munkájára épít, tehát az intézmény egyik alapja, hogy tradicionálisan a nők foglalkoznak a gyerekneveléssel és azokkal az emberi szükségletekkel, amik ahhoz kellenek, hogy az ember életben maradjon és napról napra visszanyerje a munkaerejét. Ezek általában a szeretet, szexualitás, gondoskodás és a házimunka formáiban jelennek meg. Mivel a kapitalista patriarchátus szempontjából fontos, hogy ezek a reproduktív munkák a magánéletben történjenek fizetetlenül, így fontos az is, hogy társadalmilag ezek ne legyenek kellően megbecsülve (erről bővebben a sorozat „női munkákról” szóló részében olvashattok).

Ahogyan a társadalom eltünteti a háztartási és gondoskodási munkákat a magánélet címkéje alatt, ugyanúgy a férfiak által, nők ellen elkövetett erőszakot is. Abban az esetben ha az ember ellen a közszférában követnek el erőszakot, sokkal nagyobb eséllyel lesz bármiféle következménye, mintha ugyanazt otthon követnék el ellene.^[3] A nukleáris háztartás intézménye egy olyan pozícióba kényszeríti a nőket, amiben a szocializációnál fogva nekik kell ellátni ezeket a társadalmilag alábecsült feladatokat, úgy, hogy mellette egy általában alacsonyabb bérű munkát is kell végezniük. Ez a helyzet erősen megalapozza és determinálja a nemek közötti hierarchiát, amivel megteremti a nők elleni erőszak kontextusát is.

A nők elleni erőszak fő funkciója a kapitalista patriarchális társadalom alapján képező hierarchia fenntartása.

Ennek többek között az a szexista értékrend az alapja, amely a nemi szerepekből levezetett különbségeket használja fel az ezekből következő hatalmi struktúrák megerősítésére. Például, ha egy férfi nem hajlandó kivenni a részét a gyereknevelésből, azzal nemcsak a társadalmi struktúrákat, de a saját hatalmát is megerősíti. Mivel ez azt jelenti, hogy a nő fog többnyire hiányozni a munkahelyéről, a gyesen töltött évek miatt neki lesz kimaradása a munkaerőpiacon, őt fogják kevesebb eséllyel előléptetni, és kevesebb lehetősége lesz visszaintegrálódni.^[4] Tehát teljesen ki lesz szolgáltatva a partnerének gazdaságilag. Egy gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben, külső erőforrások nélkül (család, barátok, működő szociális ellátórendszer, érdemi pénzbeli ellátások) képtelenség otthagyni egy párkapcsolatot, házasságot, még akkor is, ha az ember ellen erőszakot követnek el. A háztartásba szorítottság (háztartási, gondoskodási munkák mentén) önmagában elvágja a nőket sok külső kapcsolat lehetőségétől.

A jelenlegi koronaválságban még jobban kiéleződnek a rendszerszintű problémák és ezzel még több teher nehezedik a háztartásra. Ebben a krízishelyzetben a háztartás válik az egyetlen biztos intézménnyé és minden tevékenység a háztartásokba koncentrálódik, amiben a nők teljesen kiszolgáltatottá válnak a bántalmazó partnerüknek és sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve. A vírus miatti elszigetelődés, az összezártság, a krízishelyzet okozta frusztráció és a bevételkiesések mind elősegíthetik, hogy fokozódjon a párkapcsolati erőszak.

A bezártság önmagában még nem okozna erőszakot, csak felerősíti a már amúgy is egyenlőtlen kapcsolatokat és ezzel több felületet biztosít a hatalomgyakorlásra. Ezzel az áldozatok gyakorlatilag folyamatosan ki vannak téve a bántalmazó akaratának.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan a nők elleni erőszak esetében amúgy sem hatékony hatóságok, az ellátórendszer túlterheltté válik, a bíróságok szünetelnek, vagy nagyon alacsony kapacitásokkal működnek. Tehát a nők teljesen kiszolgáltatottá válnak a partnerünknek és a bántalmazó párkapcsolatok esetében sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, miközben az eddig is nehezen elérhető erőforrások, szolgáltatások, sokkal kevésbé lesznek elérhetőek.

Alternatív megoldások

A nők elleni erőszakra reflektáló közösségi megoldások nem hagyhatják figyelmen kívül a nők elleni erőszak okozta traumát és annak rövid, illetve hosszú távú hatásait. Az erőszak okozta traumák a nők mindennapi életét erősen befolyásolják és a trauma hatására sok helyzetben nem tudnak a társadalom által elvárt módon viselkedni, miközben a trauma (és a poszttraumás stressz zavar) „egy abnormális eseményre adott, normális reakció”^[5]. Azért fontos ezt kiemelni, mert a társadalom általában nem tekinti „jogos” traumának a nők elleni erőszak okozta traumákat, sokkal inkább eltünteti és relativizálja traumát okozó erőszakot.

A traumafeldolgozás folyamatában az egyik legfontosabb szempont, hogy az áldozatot egy olyan biztonságos környezet vegye körül, ami nem traumatizálja újra. Ezért is nagyon fontosak lehetnek az olyan típusú alternatív közösségi megoldások, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségekből és igazságtalanságokból fakadó erőszak okozta traumákat elismerik és a megoldások keresésére, a folyamatos reflexióra motiválják a közösséget.

A trauma hatására az áldozatban a legalapvetőbb emberi kapcsolódások és kapcsolatok kérdőjeleződnek meg, ezért a nők elleni erőszakra reflektáló szolidáris közösség épp ezt az alapvető jogos bizalmatlanságot tudja felülírni.

Női szolidáris lakhatás

A női szolidáris lakhatásra jó példa a második hullámos feminista mozgalom (1970-es, 80-as évek) idejében alapított női foglaltházak. A második hullámos feminizmus alapvetően a nők elleni erőszak strukturális társadalmi kritikáját teremtette meg. New Yorkban ebben az időszakban a lakhatási mozgalom volt az, ami egyrészt összekötötte a főként idősebb nőkből álló baloldali lakhatási mozgalmakat és a fiatalabb nőkből álló radikális feminista mozgalmat. Illetve a lakhatás ügye volt az, ami kapcsán a mozgalom össze tudta kapcsolni a különböző osztályhelyzetben lévő nőket és alsóosztálybeli nők is úgy érezték, hogy az ügyüket képviselhetik. Ebben az időszakban a lakhatást kifejezetten feminista ügyként definiálták, mivel az egyedülálló anyák voltak az egyik legkiszolgáltatottabb csoportja a lakáspiacnak (ahogy ma is), illetve a lakhatási nehézségek akadályozták a nők függetlenedését: például nem tudtak elmenekülni bántalmazó párkapcsolatokból (ahogy ma is akadályozzák).

Ezek miatt külön cél volt a női terek létrehozása a foglalt házakban és a nők elnyomására, bántalmazására adott folyamatos reflexió a lakóközösségekben.^[6]

Londonban kifejezetten női lakóközösségeket hoztak létre a foglalt házakban, aminek az egyik célja a nők elnyomására épülő nukleáris család alternatívájának megvalósítása volt, a másik, a nemek közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyokon kívüli élet megteremtése. A női lakóközösségek a gondoskodási és gazdasági terhek megosztása mellett, sokszor elkezdtek olyan szolgáltatásokat nyújtani nőknek, amelyeknek az állam nem teremtette meg a feltételeit. Például ingyen terhességi tesztet adtak a nőknek, vagy szállást nyújtottak a bántalmazó párkapcsolatokból menekülő nőknek, menedékházakat hoztak létre a foglalt házakban.^[7]

Női önsegítő csoportok

A női önsegítő csoportok létezhetnek az online térben és élőben, ugyanazokkal az emberekkel vagy nagyobb fluktuációval. Az alapvető funkciója, hogy nők ne érezzék magukat egyedül a problémáikkal, illetve tudják, hogy a velük történtek nem egyéni esetek, hanem egy tágabb társadalmi struktúra leképződései és így később maguk is jobban fel tudjanak lépni az őket ért erőszakkal szemben. A női önsegítő csoportok létezhetnek formálisan, tehát egy szervezett támogató csoportként, aminek van eleje, közepe, vége, és strukturált foglalkozásokat, gyakorlatokat használnak, általában egy facilitátor segítségével. Magyarországon erre példaként lehet hozni a NANE Egyesület által működtetett Erő a változáshoz csoport, amelynek módszertanát facilitátor nélkül is használhatják női csoportok.

Női önsegítő csoportok létezhetnek azonban informálisan is, ahol leginkább maguk a résztvevők döntik el a program irányát és a csoportmunka tartalmát. Ezeknek a csoportoknak a fő célja a bántalmazást túlélő nők megerősítése és a saját életük feletti hatalom visszaszerzése. A résztvevők közti kapcsolat, a döntéshozatali folyamatban való részvétel, érzéseik, gondolataik és tapasztalataik kifejezése által a csoport tagjai megerősítik autonómiájukat, önbecsülésüket, önbizalmukat és érzelmi stabilitásukat.

Ezeken kívül létezhetnek még olyan női önsegítő csoportok, amik nem kifejezetten a bántalmazást túlélt nőket igyekeznek egy csoportba tömöríteni, de mégis hasznosak lehetnek a nők kapitalista patriarchátus általi elnyomásban való átpolitizálására. Ezek megjelenhetnek az online térben működő csak női csoportokban, mint a Fiatal felnőtt nők beszélgetnek, Asszonysutyorgó és más kisebb csak nőket Facebook-csoportba tömörítő kezdeményezések. Itt kevésbé jellemző a mélyebb támogató kapcsolatok kialakulása, viszont itt is megjelenik az a nagyon fontos tapasztalatmegosztás a nők elnyomásáról, amihez több száz nő tud akár csatlakozni hozzászólásokkal.

Léteznek még más olyan női, nem csak online működő támogató közösségek, ahol a nők szabadon és biztonságban beszélhetnek a tapasztalataikról. A NEM! – Nők  Egymásért Mozgalom a feminista aktivizmus részeként kis csoportos olvasóköröket tart csak nőknek. Az olvasókörökön  bármilyen cikk, szépirodalmi alkotás, film és akadémiai szöveg előkerül, ami valamilyen módon a nők társadalmi helyzetére reflektál. Így ezeken a  kulturális termékeken keresztül beszélhetnek nők a saját tapasztalataikról úgy, hogy közben a saját helyzetükről is rendszerszintű tudást szereznek.

Jinwar, kommuna csak nőknek 

Jinwar egy csak nők számára létrehozott közösség, amelyet a helyi kurd vezetésű nők hoztak létre, hogy olyan körülmények között élhessenek, amiben mentesülnek a kapitalista patriarchátus elnyomó hatalmi struktúráitól. Hivatalosan 2018. november 25-én, a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján nyitották meg, lakói szíriai kurd, jazid és arab nők és gyermekeik. Jinwar lakói saját kezükkel építették meg házaikat, játszótereiket, és egy önellátó kisközösséget tartanak fenn. A kezdeményezést részben a kenyai Umoja nevű női kommuna inspirálta.

A közösség az önfenntarthatóság elvei mentén szerveződik, és célja, hogy erőszak és elnyomás nélküli biztonságos térben élhessen nők. Az itt élő nők egy része a szexuális erőszak, bebörtönzés és halál elől menekültek el az ISIS és más fegyveres csoportok elől: „A mostani háborús körülmények között minden nő szenvedett. Minden nő megsérült. Minden nő vesztett, de a Jinwar összehozta őket” – nyilatkozta a CNN-nek egy jinwari lakos. Ahogy ebből is látszik, az erőszakot megélt nőknek egy önellátó támogatói nőközösség segíthet a traumafeldolgozásban azzal, hogy megadja a nőknek a kellő forrásokat és eszközöket az önképzéshez, illetve megteremti  feltételeket ahhoz, hogy a közösségben folyamatosan meg legyenek kérdőjelezve a kapitalista patriarchátus által determinált hatalmi viszonyok.